Közösségi programok el és újraindításával pezsdítenék fel a magyar közösségi életet Máramarosban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Égető szükség lenne a közösségi élet fellendítésére Borsabányán és Felsővisón, adja hírül közösségi oldalán az RMDSZ Máramaros megyei szervezete. Erről azt követően nyilatkoztak a szervezet munkatársai, hogy a napokban a két településen látogatást tett a szervezet megyei vezetősége részéről Pintér Zsolt elnök, valamint Orosz Krisztofer Levente ügyvezető elnök.


A helyi közösségek vezetőivel és tagjaival megejtett találkozóknak, mindkét esetben a római katolikus plébániák adtak helyet, ahol a közösségi élet fellendítésének szükségességéről beszéltek. Itt hangzottak el mindazok a lehetőségek, melyekkel a máramarosi szórványmagyarság élni tud majd a jövőben. 

Felsővisón a megmaradás kulcsát, a fiatal és idős generáció számára egyaránt elérhető programokban látják. Dóczi Mária Bernadett, az RMDSZ felsővisói szervezetének elnöke elmondta, hogy minden kétely ellenére meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy Felsővisón a magyarok jól érezzék magukat. Ehhez azonban még sokat kell dolgozni.

A megye talán legkeletibb részén fekvő Borsabányán is komolyan terveznek a helyi közösség vezetői. Danci Nóra, a helyi RMDSZ szervezet elnöke szerint sokat jelentene a helyi közösség számára az, ha sikerülne újból életre kelteni az egykor komoly hagyománynak örvendő bányásznapot, de nem kevesebb jelentőséget tulajdonít a gyermek és ífjúsági programok megszervezésének sem, melyek a jövő generációk identitását hivatottak erősíteni.  

(mmhm.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



Reklam


árfolyam:
1 euro = 4.9484 RON
1 dollár = 4.2646 RON
100 forint = 1.376 RON
Rmdsz mm
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hitel, finanszírozás és kölcsönadás mindenkinek Kapja meg a gyors és egyszerű kölcsönt itt 24 órán belül. E -mail: (...)

QUICK LOAN WE OFFER ALL KIND OF LOANS APPLY Fast cash offer for you today at just 2% interest rate, both long and short term cash of all (...)

all, 8890, 8890 Do you need a quick loan? Have you been denied a bank loan? Do you need a loan during this (...)

adj fel hirdetést
Noileg okt

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

POP A Nyitva maradhatnak az iskolák

az iskolak nyitva kell maradjanak, (...)

Breuer Péter Adalékok Magyarlápos (...)

Tiszteletem! A cikkíróval valahol (...)

Zita Rist A hűvös idő ellenére is bulival (...)

Nagy kar hogy a legjobb egyutesek (...)

Cheaxia A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

buying cialis online reviews

Trencsényi Borbála A szinérváraljai zsidóság rövid (...)

Köszönöm ezt a hírt is! (...)

Transitions Counseling Ne engedje, hogy a stressz az (...)

Hi! I love how informative and great (...)

DottSoina Megmenthet az okostelefon az (...)

cialis online

JenlaLype A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

сверх того автоматы (...)

Cheaxia A magyar állam körözte le a Szilágy (...)

buy cialis online without prescription

Cheaxia Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

kamagra chewable 100 mg canada

LieshNus Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

[url=https://hqd.wiki/]топовые (...)

OrZom Máramarosszigetre és Hosszúmezőre (...)

Nagyon megerölteþe magát, gondolom a (...)

Flexiblemyz A Szent István Napok 2020 további (...)

manuscripts underwent in the Middle

DottSoina „Tavasz - Egy évszak (...)

cialis reviews

Cheaxia Összetartozunk, számon tartalak, (...)

cialis with priligy

Cheaxia Nagysomkút

cost of viagra 100mg

Cheaxia 125 éves a Nagybányai Művésztelep - (...)

can you take naproxen with prednisone

DottSoina 300 éves születésnap Nagybányán

buy tamoxifen online

DottSoina WHO: Rekordszámú új (...)

priligy in sri lanka

DottSoina Megkezdődött Ion Iliescu pere az (...)

discount cialis

Interfacefhe A Szent István Napok 2020 további (...)

Western Europe also formed

Cheaxia Hagymáslápos

generic for cialis

elaphet Március 15. Nagybányán

buy clomid online zest creative

Cheaxia M. Vela: Május 15-e után fokozatosan (...)

generic cialis online pharmacy

Lapocka Tudja-e, hogy mikor fog megsemmisülni (...)

A fidesz ellopja a Földközi tengert (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
tajkepfesto300-200
Noileg okt
eurotrans