rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Számvevő felbecsülés a MONTE MEDIO ÉRTÉKEI Egyesületnél

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az utóbbi évek képzőművész tábori tevékenységéről évente Album készült, melyben az évi értékelés mellett találjuk a résztvevő művészek munkáinak repróit is. A 2017-ben tartott két tábor rendkívül értékes munkákat termett és festményeivel, szobraival gazdagítja városunk kincsestárát. A továbbiakban ismertetjük az alkotókat és munkáikat, melyek Felsőbányán születtek.


2017 gazdag művészeti öröksége

Nincs szebb dolog annál, amikor egy nemes cél, egy művészeti megnyilvánulás érdekében tervek születnek és azok megvalósítását figyelemmel kísérve az eredmények is mutatják a jó irányba történő haladást, azt ami hátramarad és jelentősen gazdagítja az elvárt örökséget a művészeti értékek sokasodását.


Néhány évvel előbb történt egy régebbi gondolat megvalósítása, amikor helyesen választott, vagy akár vegyes érzelmeket is tápláló kivitelezése indult annak a hagyománynak, melyet őseink, az elmúlt évtizedek képzőművészei is elindítottak, mert nem tudtak ellenállni a természeti adottságok által nyújtott ajándékoknak. Neveik fennmaradtak múzeumokban, gyűjteményekben, albumokban, a művészettörténet sorai között egyáltalán, mert alkotásaikkal maradandót teremtettek, hozzájárulásukkal és munkájukkal született meg a Nagybányai Festőkolónia, a Nagybányai Iskola, melynek azonban egyik fő helyszíne éppen Felsőbánya volt, a csak ott létező hegyes vidék, a bányászat, a kis házak, az akkori élet megannyi meseszerű valóságapróságaival. Volt egy virágzó időszak a kezdetekkor és az 1920-30-as években, majd lassan folytatódott, végül pedig az idők viszontagságai miatt elcsendesült a művészetek iránti érdeklődés, a művésztevékenység, ami tulajdonképpen hozzájárult a bányavidék híressé tételéhez világszerte.
Megmozdult valami. Elkezdődött egy új folyamat, vagy mondhatni a régi folytatása, amikor már a nagy művekből nem sok maradt helyben, szerte a világon hirdetik már a bányavidék gyönyörű tájait. Festőtáborok alakulnak, évente működnek és képzőművészek látogatják a várost, telepednek le rövidebb-hosszabb időre, hogy mai képeikkel járuljanak hozzá az egykori tevékenység felélesztéséhez.


Ilyenképpen született többek között a "MONTE MEDIO Értékei Egyesület", melynek keretén belül felkaroltuk ezt a tevékenységet és már 5-ik éve rendezett festőtáborokban született munkákkal állunk a nagyközönség elé és rakjuk azokat albumokba. Az Egyesületnek van egy hátsó gondolata is, visszaadni a városnak, ami jár neki és gyűjteményes kiállításon megmutatni, ami eddig még sohasem sikerült. A cél egy Képgaléria létesítése, ami méltóképpen hordozná a nagy örökséget, a történelmi és kulturális hagyományok megőrzése és bemutatása céljából.


Elérkeztünk a MONTE MEDIO Értékei Egyesület negyedik albumához, melyben két táborozás, a nyári (július 20-30) és az őszi (október 9-15) alkotások kapnak helyet. Két gyönyörű és gazdag képzőművészeti kibontakozás képei ezek. Alkotóik nagy szakmai ismeretekkel és érzékkel igyekeztek meglátásaikat, inspirációikat átadni a szemlélőnek, a későbbi idők örököseinek. Talán első alkalommal történik a város történetében, hogy a megmaradás gondolatata vezérelje mindazokat, akik alkottak és szerveztek. Egy állandó képgaléria létrehozását szorgalmazzák. Itt, ebben a táborban dolgozó képzőművészeink szép számban voltak jelen az eltelt négy év alatt. Számuk talán meghaladja a harmincat és az ötödik, jubiláris album az egész elmúlt időszak kincsestárát mutathatja meg példaképpen és ösztönzésként a következő évtizedek művészetpártolóinak. 

A híres Nagybányai Művésztelepet sohasem emlegethetjük egymagában. Felsőbányának elismert szerepe van annak kibontakozásában. 


Az itteni magaslatok örökösen megmaradnak a látogató szívében. Ezt a csodálatos lehetőséget használják ki a Felsőbányára kerülő és itt alkotó képzőművészek, akiknek ecsetjei nyomán olyan csodák születtek, melyek Felsőbányát a művészetek útján az egyik legnagyobb, legszebb témakör a tájképfestészet bemutatása közepébe helyezték.
Tagadhatatlan, hogy Felsőbánya a Zazar ajándéka. A biblikus hangulatot, melyet az évszázados, terebélyes lombkoronájú gesztenyefák látványa sugallt, már nem lehet megörökíteni. Felsőbánya szétszórt házai, "aranyrögökkel" felszórt kígyózó sikátorai is már a múlt emlékei. A kis "szabadkéményes, kontytetős" bányászházak műemlékekké léptek elő, de már nem-igen léteznek. A valóságban álló hatalmas monumentális műemléképületek, pincelejáratok boltíveivel, magas kapui, vagy éppen a házikó előtt álló fapad még itt-ott létezik.


A Bányahegy meghatározó természeti díszlete a városnak, a Hegyeshegy pompázatos kúpja merészen épül be a városképbe. 
Érdekes, hosszú névsort írhatnék mindazokkal, akikre ma is büszkék lehetünk, akik naggyá tették Felsőbányát ecsetjükkel és akiknek képei, sajnos már alig láthatók múzeumokban, vagy magángyűjteményekben. Érdekes és hosszú a névsora azoknak, akik napjainkban teszik azt amit hatalmas festőelődeik tettek és remélem, hogy ez a folyamat továbbhalad és Felsőbányát méltó helyre juttatja és tartja az ország- és a világ híres múzeumaiban, gyűjteményeiben.


További ilyen hozzáállást és ilyen sikeres alkotómunkát kívánok minden képzőművésznek, legyenek az Egyesület táboraiban résztvevők, vagy más rendezvények tagjai a továbbiakban.


Hitter Ferenc

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek