k rmdsz
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

53 év után – Ferenc pápa kibékítette egymással Obamát és Castrót

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Új fejezet kezdődik az Egyesült Államok és Kuba viszonyában, a két ország normalizálni készül a kétoldalú kapcsolatokat – jelentette ki szerdai, washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.


Barack Obama utasította John Kerry külügyminisztert, hogy kezdjen tárgyalásokat a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, valamint azzal bízta meg, hogy megvizsgálja, levegyék-e Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról.

„Az elszigetelés nem vált be. Itt az ideje egy új megközelítésnek” – jelentette ki Obama. Hangsúlyozta: a mostani a legnagyobb változás az Egyesült Államok Kuba-politikájában az utóbbi több mint ötven évben. Az elnök emellett leszögezte, hogy a szigetországnak gazdasági reformokra van szükségre, és javítania kell az emberi jogi helyzeten.

Az elnök spanyol nyelven azt üzente a kubaiaknak: „mindannyian amerikaiak vagyunk” (todos somos americanos). A bejelentést azzal indokolta, hogy a kubai népet nem szolgálják az országra több mint fél évszázada kivetett amerikai büntető intézkedések, és az Egyesült Államok többet tud tenni a kubai emberekért, ha javítja kapcsolatát a havannai kormánnyal.

Feloldhatják az embargót

Obama kijelentette, az Egyesült Államok tanulmányozni fogja a Kuba elleni amerikai embargó feloldásának lehetőségét, erről tárgyalni fog a kongresszus tagjaival. A tájékoztatás szerint a gazdasági és az utazási korlátozásokon is enyhíteni szeretnének. Az elnök szerint az Egyesült Államok és Kuba közötti kereskedelem és információáramlás kiterjesztése mindkét fél érdekeit szolgálja. „Amerika ma a múlt béklyóinak levetése mellett döntött egy szebb jövő, a kubai és az amerikai nép, valamint a világ érdekében” – jelentette ki.

Obama köszönetet mondott Ferenc pápának, amiért közvetített a felek között, és Kanadának, hogy helyszínt biztosított a több mint egy éven keresztül zajló titkos tárgyalásokra.

Az amerikai elnök sajtótájékoztatójával párhuzamosan a kubai államfő is országos jelentőségű bejelentést tett az amerikai–kubai viszonyról.

Megállapodott Kuba és az USA

Raúl Castro – akinek beszédét az országos rádió és televízió is közvetíti – közölte, hogy Kuba és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy helyreállítja a diplomáciai kapcsolatokat, illetve abban, hogy lépéseket tesz a két ország közötti viszony javítására. Hozzátette: továbbra is vannak nézetkülönbségek Washington és Havanna között.

A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 1961-ben szakadtak meg.

„Azt nem lehet kijelenteni, hogy a fő probléma, a gazdasági embargó kérdése megoldódott volna – mondta az elnök. – Az ellentétek több területen megmaradnak, de a két országnak meg kell tanulnia civilizált módon együtt élnie.”

Kölcsönös tisztelet

Kuba állást foglal a „kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd” mellett anélkül, hogy kárt szenvedne az ország nemzeti függetlensége és szuverenitása, s a kormány kész tárgyalni mindezekről a témákról – jelentette ki.

Castro megerősítette, hogy a Washingtonnal kötött, a bebörtönzött kémek kicseréléséről szóló megállapodás keretében hazaérkezett három, korábban az Egyesült Államokban tizenhat éven át börtönben tartott kubai hírszerző. Gerardo Hernández, Ramón Labanino és Antonio Guerrero, akiket 2001-ben ítéltek sokévi börtönre kémkedés miatt, „ma megérkeztek a hazájukba” – mondta az elnök. A három férfi a kubai ötök néven ismertté vált csoport tagja volt.

Castro beszédében Obamához hasonlóan köszönetet mondott a Vatikánnak a közvetítésért és Kanadának, hogy ehhez háttértámogatást adott.

Ferenc pápa üdvözli a fejleményeket

A katolikus egyházfő mély megelégedéssel fogadta az Egyesült Államok és Kuba történelmi döntését a két ország közötti diplomáciai kapcsolat helyreállításáról – közölte Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

A Vatikán elismerte, hogy közvetítői szerepet játszott a két ország közeledésének megteremtésében. A szentszéki államtitkárság közleménye szerint Ferenc pápa az utóbbi hónapokban az amerikai és a kubai elnökhöz külön-külön levelet intézett a „közös érdekű humanitárius kérdések, egyebek között a fogva tartott személyek helyzetének megoldása érdekében”.

Erről egy meg nem nevezett magas rangú amerikai illetékes is beszámolt korábban. A forrás szerint a szerdai rendkívüli bejelentést több mint egyéves titkos tárgyalások előzték meg amerikai és kubai tisztségviselők között Kanadában és a Vatikánban. Korábban a Vatikán az EFE spanyol hírügynökség megkeresésére elzárkózott az értesülés kommentálásától.

Ban Ki Mun elégedett

Üdvözölte az amerikai–kubai kapcsolatok rendeződéséről szóló híreket az ENSZ főtitkára. Ban Ki Mun „rendkívül pozitív” hírekről beszélt, hangsúlyozva: elérkezett az idő a kapcsolatok normalizálására.

Az orosz kormány is üdvözölte a két ország egymáshoz való közeledését. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes hangsúlyozta: Oroszország pozitívan értékeli az Egyesült Államok által bejelentett, a Kubával való diplomáciai kapcsolatok helyreállítását célzó terveket.

A két ország közötti közeledés nagyon jó hír a jelenlegi, konfliktusokkal terhelt időkben – fogalmazott szerda esti nyilatkozatában Frank-Walter Steinmeier. A német külügyminiszter mindenekelőtt Barack Obama „bátorságát” dicsérte, úgy értékelve, hogy az amerikai elnök szakított azzal a több mint öt évtizedes politikával, amely az embereknek csakis kilátástalanságot okozott. A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a szerdán bejelentett lépések „messzeható közeledést” eredményezhetnek az Egyesült Államok és Kuba között.

Republikánus bírálat

Az Egyesült Államok és Kuba diplomáciai kapcsolatainak normalizálása „a legutóbbi a diktátoroknak tett értelmetlen engedmények sorában” – mondta John Boehner, az amerikai képviselőház republikánus elnöke. A washingtoni törvényhozás alsóházának elöljárója nyilatkozatában hevesen bírálta Barack Obama lépését, és úgy fogalmazott: „a Castro-rezsimmel fenntartott viszonyt addig nem lehet átértékelni vagy normalizálni, amíg a kubai emberek nem élvezhetik a szabadságot”.

Két amerikai republikánus szenátor a nap folyamán korábban bírálta az amerikai-kubai közeledést. Robert Menendez, a szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke kijelentette: Obama lépései „igazolják a kubai kormány kegyetlenségét”. „Nagyon veszélyes precedenst teremt az elítélt kubai bűnözőkre nézve”, hogy Gross szabadon bocsátásával egy időben Washington kubai kémeket engedett el – tette hozzá.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor szerint az Egyesült Államok ezután zsarolható lesz külföldön fogva tartott amerikaiak életével. A kubai származású szenátor, aki talán indulni fog a republikánus elnökjelöltségért, kijelentette: nem hiszi, hogy a kongresszus feloldja a Kuba elleni embargót. Leszögezte, hogy megpróbálja megakadályozni a két ország közti kapcsolatok helyreállítását.

McCain is húzza a száját

John McCain és Lindsey Graham republikánus szenátorok szintén elítélték a lépést, és a stratégiaváltást „az amerikai értékek visszaszorulása és hanyatlásaként” értékelték. Graham a Twitteren azt írta: mindent meg fog tenni annak megakadályozása érdekében, hogy pénzt áldozzanak egy kubai nagykövetségre.

Jeff Flake republikánus szenátor ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte az amerikai törvényhozók többsége támogatja az Egyesült Államok Kuba-politikájának megváltoztatását. „Érzésem szerint kollégáim többsége úgy érzi, már régen eljött ennek az ideje, úgyhogy (az új) politikát jónak tartom” – mondta.

Hazaérkezett Gross

Időközben megérkezett a Washingtonhoz közeli Andrews légitámaszpontra a korábban Kubában bebörtönzött Alan Gross amerikai segélymunkás. Az MSNBC tévécsatorna felvételei szerint a férfit kisebb tömeg köszöntötte a bázison. Vele tartott hazaútján két amerikai szenátor és egy képviselő is.

Gross – megérkezése után – sajtótájékoztatót tartott Washingtonban, ahol kijelentette, az Egyesült Államoknak és Kubának túl kell lépnie a háborúskodó politikán. A férfi hangsúlyozta: a tudat, hogy nem felejtették el a hazájában, döntő fontosságú volt a túlélésben. Gross, aki kedd reggel tudta meg, hogy öt év után elengedik, elmondta, fogsága alatt megtanulta, hogy „a szabadság nincs ingyen”. Közölte, hogy keserű tapasztalatai ellenére a lehető legnagyobb tisztelettel és szeretettel gondol a kubai népre, amely semennyiben nem felelős a megpróbáltatásaiért. A férfi hihetetlenül kedves, nagylelkű és tehetséges emberekként írta le a kubaiakat.

A Gross-család szóvivője korábban közölte, hogy az amerikai elnök még a repülőgépen felhívta a hazafelé tartó segélymunkást, aki köszönetet mondott Barack Obamának az elengedésében játszott szerepéért.

Nem csak őt engedik szabadon

Kuba Grosson kívül szabadon enged egy közel húsz éve fogva tartott amerikai kémet is – közölték nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesek szerdán az AP hírügynökséggel. Közlésük szerint a kém nem amerikai állampolgár, s hozzátették: a kilétét titokban tartják. Az illetékesek emellett az mondták, hogy a férfinak szerepe volt az elmúlt évek legfontosabb kubai vonatkozású amerikai kémelhárító műveleteiben, egyebek között Ana Belén Montes, Walter Kendall Myers és Gwendolyn Myers, valamint a kubai ötök néven ismert kémek letartóztatásában és elítélésében. Az értesülést Castro is megerősítette beszédében.

Walter Myers egykori amerikai külügyi alkalmazottat bűnösnek találták abban, hogy három évtizeden át szivárogtatott információkat Kubának. 2010-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Ana Belén Montes az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökségnél volt vezető hírszerzési elemző, 2002-ben 25 év börtönbüntetésre ítélték, miután bevallotta, hogy Kubának kémkedett. A kubai ötök csoportot 1998-ban tartóztatták le Floridában, majd három évvel később tizenhét év börtönre ítélték őket azzal a váddal, hogy Kubának kémkedtek az emigránsok körében. Havanna elismerte, hogy hírszerzőkről van szó, de azt tagadta, hogy az Egyesült Államok ellen kémkedtek volna. Kettő közülük már letöltötte a büntetését.

Más, szintén nevük elhallgatását kérő hivatalos amerikai források hangsúlyozták, hogy nem Alan Grossért, hanem a titokzatos kém szabadon bocsátásáért cserébe engedett el az Egyesült Államok három kubai hírszerzőt. A források azt állították, hogy a kémcserének nem volt köze Alan Gross kiszabadulásához, amit az Egyesült Államok kért humanitárius alapon.

erdely.ma  / mno.hu / MTI

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

EMERGENCY URGENT LOANS +918929509036 Do you need Finance? Are you looking for Finance? Are you looking for finance to enlarge your (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek