A Kiscsillag alternatív rockzenekar a Főtér Fesztivál 2018 színpadán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Kiscsillag alternatív rockzenekar koncertezik pénteken, szeptember 14-én a Főtér Fesztivál 2018 – Nagybányai Magyar Napokon.


A zenekart 2005-ben alapította Lovasi András, Ózdi Rezső és Bräutigam Gábor, akik a Kispál és a Borzeredeti alapító tagjai is voltak, illetve a Pál Utcai Fiúkból ismert Leskovics Gábor.

2008-ban Bräutigam távozott a zenekarból, és helyét a szintén a Kispál és a Borzból ismerős Mihalik Ábel vette át.

Pongrácz Panni Máramarosi visszhang válogatása

A Kiscsillag zenekart háromszor jelölték Fonogram díjra, melyből meg is nyerték "Az év hazai alternatív albuma" díjat 2012-ben “Néniket a bácsiknak!”című lemezükkel. Az együttest emellett a "Legjobb magyar előadó" kategóriában nevezték a 2010-es MTV Europe Music Awardson.

A Főtér Fesztivál városunk legnagyobb magyar rendezvénye. 2006-ban valósult meg először, a helyi magyar egyesületek korábban példa nélküli összefogásával. 2010-től az abban az évben bejegyzett Főtér Fesztivál Egyesület vállalja a rendezvény megszervezését.

A Főtér Fesztivál ifjúsági rendezvényként indult, ez alapvetően ma is meghatározza programjait: sportvetélkedők, ügyességi- és csapatversenyek, színházi előadások, gyermekprogramok, táncház, koncertek, kocsmabulik, környezetvédelmi akciók, képzőművészeti kiállítások, kézműves vásár, hagyományőrző programok, lovagi tornák és még sokmás további program felnőtteknek és fiataloknak egyaránt. Idén a rendezvényt szeptember 10-16. között szervezik meg.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Fordítás Angol, német, olasz és francia nyelvű szövegek (pl.: prospektusok, használati útmutatók, (...)

kérés Philips videolejátszóhoz keresek távírányitót a Don Bosco gyerekei számára. Ha valakinek (...)

Betteggondozót keresek Szamosardóra (=Arduzel) keresek egy idős, beteg nő gondozására alkalmas, megbízható, magyar (...)

adj fel hirdetést
ep-harcojuk oldalso

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh