A világ legdrágább műalkotásáról kiderülhet, hogy nem is Leondardo festette

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Neves művészettörténészek, köztük Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem történésze megkérdőjelezi, hogy Leonardo da Vinci festette a világ legdrágább festményét, a Salvator Mundi-t.


Több szakértő is megkérdőjelezte, hogy a tavaly 450 millió dollárért (120 milliárd forintért) megvásárolt, az összeg alapján a világ legdrágább műtárgyaként számon tartott Salvator Mundinem is a híres mester, Leonardo alkotása, ahogy eddig tartották róla. Többek között Matthew Landrus, az Oxfordi Egyetem történésze is megkérdőjelezte, hogy valóban Leonardo da Vinci alkotásáról van szó. A neves Leonardo-kutató szerint a Krisztus-portrét

a reneszánsz mester stúdiójában dolgozó Bernardino Luini készítette,

akinek művei manapság egymillió fontért kelnek el a műtárgypiacon.

Salvator Mundi-t múlt év novemberében 450 millió dollárért (120 milliárd forint) vásárolta meg a Christie's New York-i árverésén az abu-dzabi kulturális minisztérium. A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt már korábban is sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították.

A diófára készült olajfestmény első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, 1763-ban már Buckingham hercegének a fia bocsátotta árverésre, utána azonban eltűnt, és csak a 19. század végén került elő újra, többször átfestve, csaknem felismerhetetlenül. 1900-ban, amikor Sir Charles Robinson angol gyűjtő megvásárolta, Luini festményeként tartották nyilván. A remekművet 2005-ben ismét eladták, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként. A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek

eredetiségét hat évig tartó kutatás után megállapította egy nemzetközi szakértői csoport.

A londoni National Gallery 2011-2012-ben mutatta be az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdonaként. Legutóbbi birtokosa Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos, az AS Monaco futballcsapatának tulajdonosa volt, aki négy éve Yves Bouvier svájci műkereskedőtől vásárolta a művet 127,5 millió dolláros összegért.

„Ez Luini festménye. Ha megnézzük Leonardo tanítványainak munkáit, láthatjuk, hogy Luini fest oly módon, ahogyan a Salvator Mundi-n látható” – hangoztatta Landrus, aki úgy véli, hogy a festmény csupán 5-20 százalékban lehet Leonardóé, az elsődleges festő Luini volt. Landrus mellett mások is kétségeiknek adtak hangot, Frank Zöllner, a Lipcsei Egyetem művészettörténésze szerint a festmény „Leonardo műhelyének vagy egy későbbi követőnek magas színvonalú munkája”. Charles Hope olasz reneszánsz szakértő szerint a Leonardónak tulajdonított festmények igen különbözőek ettől a Krisztus-portrétól.

A párizsi

Louvre munkatársainak egy része is kétségeit hangoztatta.

Vincent Delieuvin, a múzeum 16. századi olasz művészetének specialistája és Leonardo párizsi kiállításának kurátora nem volt hajlandó kommentálni a véleményeket a Guardian megkeresésére. Korábban Landrus azt mondta a lapnak, hogy „bizonyítani tudom, hogy a kép nagy részét Luini festette. Elegendő bizonyítékként szolgál festményeinek összevetése a Salvator Mundi-val.”

A brit történész, aki Luinit Giovanni Antonio Boltraffio mellett a Leonardo-műhely legtehetségesebb asszisztensének tartja, összevetette Luininek a londoni National Galleryben lévő, Krisztus a doktorok között című festményét a Salvator Mundi-val, és a stílus, az ecsetvezetés, a színhasználat hasonlóságait kiemelve azt mondta: „a legpontosabb, ha Luininek és nem Leonardónak tulajdonítják a művet”.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6540 RON
1 dollár = 4.1197 RON
100 forint = 143.76 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Allasajanlat Firma specializat în flori vii și decorațiuni angajează personal pentru dezvoltare strategică (...)

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh