no
2024. április 16., kedd Csongor napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Áder János: Teljesíthető feltétel az előzetes megállapodás az amerikai kormánnyal

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

CEU-rektor szerint szoros a kapcsolat az akadémiai és a demokratikus szabadság között. Teljesíthető feltételnek nevezte a köztársasági elnök azt, hogy a CEU ügyében előzetes megállapodás jöjjön létre az Egyesült Államok kormánya és a magyar kormány között.


Áder János az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban a Fenntarthatósági témahét alkalmából tartott előadásán, kedden Budapesten, kérdésekre válaszolva beszélt erről. A diákok a felsőoktatási törvény módosítása kapcsán a Central European Universityről (CEU) is kérdezték az államfőt, amiről elmondta: vélekedése szerint viszonylag könnyen teljesíthető feltétel az, hogy előzetes megállapodást kössön az Egyesült Államok kormányával a magyar kormány, ami sokkal lazább jogi kategória, mint a nemzetközi egyezmény. Jóhiszeműség kell hozzá mindkét fél részéről, amit a törvény aláírásakor kiadott nyilatkozatában is említett - fűzte hozzá. 

Áder János a fenntarthatóságról szóló előadásában elmondta, stockholmi egyetemi kutatók szerint 3 feltétele van annak, hogy megálljon a szén-dioxid kibocsátás növekedése. Szavai szerint apró reménysugár, hogy az elmúlt 3-4 évben ez megállt, bár vita van róla, átmeneti stagnálás-e,vagy tetőzik-e az emelkedés. A másik feltétel, hogy 10 évente meg kell felezni a szén-dioxid kibocsátást, míg a harmadik, hogy abbahagyják az erdőirtásokat, amely az óceán mellett az egyik legnagyobb szén-dioxid-elnyelő - ismertette.

Az államfő hangsúlyozta, a felsőoktatási törvénymódosítás a CEU kapcsán a New York-i nonprofit egyesületre vonatkozik, amely képzést nem folytat, de van diplomakiadási joga, nem a budapesti Közép-európai Egyetemre vagy a budapesti egyetemet működtető alapítványra. Elmondta azt is, hogy a CEU New-York-i nonprofit alapítványának meg kellene egyeznie egy New-York-i egyetemmel, hogy biztosítsa a CEU képzési hátterét, így teljesíthető lenne a törvénymódosítás által szabott új feltétel. Kijelentette, nagyon komoly értékteremtő munka, hasznos tevékenység folyik az egyetemen. Felidézte: Orbán Viktor kormányfő is azt mondta a parlamentben, hogy "nem áll a kormány szándékában a Soros György által támogatott Közép-európai Egyetem bezárása", ami vélekedése szerint egybecseng a Michael Ignatieffnek, a CEU rektorának állításával, hogy nincs veszélyben a CEU léte.

Magyarországnak jó a kiindulópontja, 6 tonna ez egy főre eső szén-dioxid kibocsátása, amivel jóval az uniós átlag alatt van. Elsőként írta alá a párizsi klímamegállapodást is az uniós országok közül, valamint folyamatban van a nemzeti klímastratégia kidolgozása, és azt javasolják, hogy gondolják újra a nemzeti energiastratégiát - mondta. Az államfő kiemelte az elektromos autózás elterjedése érdekében hozott kormányzati döntéseket és a napelemek felszerelésére nyújtott támogatást.

 

A paksi atomerőmű bővítésének szükségességét firtató kérdésre Áder János leszögezte: a legfontosabb tényező a biztonság. Azonban amíg nem lehet gazdaságosan, környezetbarát módon megoldani a nap- vagy a szélenergia tárolását, addig szükség van alaperőművekre, Magyarország pedig az atomenergia mellett döntött.

Áder János a szélerőművekkel kapcsolatos kérdésre elmondta, vita van közte és a kormány illetékesei között ebben, az államfő szerint nem helyes lemondani a szélerőművekről, míg a kormány a napenergiát tekinti elsődlegesnek.

A köztársasági elnök üdvözölte a diákok releváns kérdéseit és nyitottságát, közéleti érdeklődését is. Az államfői hivatal tájékoztatása szerint a mostani volt az első alkalom, hogy egy köztársasági elnök közéletről, politikáról beszélgetett diákokkal, amit élőben közvetítettek az interneten.

A szervezők elmondása szerint a Fenntarthatósági témahétre több mint 1800 iskola regisztrált, az eseménysorozatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a pontvelem.hu szervezte.

Reklam

A felsőoktatást érintő magyar szabályozásról tárgyal szerdán az Európai Bizottság

Egyebek mellett a felsőoktatást érintő magyar szabályozásról is tárgyal szerdán az Európai Bizottság Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének a vezetésével, ezt követően a testület sajtótájékoztatón közzéteszi a vitáról szóló jelentését - közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője kérdésre válaszolva kedden a bizottság sajtótájékoztatóján.

Szkínasz elmondta, hogy sem Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, sem Frans Timmermans alelnök nem tervezett találkozót Orbán Viktor miniszterelnökkel ez utóbbi szerdai brüsszeli látogatása alkalmából.

A szóvivő elmondta azt is, hogy Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora hétfőn Frans Timmermans-szal, az Európai Bizottság első alelnökével és Carlos Moedas kutatásért, innovációért és tudományért felelős uniós biztossal egyeztetett "a CEU-val kapcsolatos közelmúltbeli magyarországi politikai és jogi fejleményekről". A találkozót követően Moedas aggodalmát fejezte ki a (felsőoktatási) törvénymódosítással kapcsolatban, és elkötelezettségét fejezte ki a tudományos kutatás szabadsága mellett - közölte a szóvivő.

Hozzátette, a CEU elnök-rektora kedden délután Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős uniós biztossal találkozik.

Az Európai Parlament néppárti frakciója az MTI-hez eljuttatott levelében szintén megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán felszólal az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont keretében, ezt követően pedig nemzetközi sajtótájékoztatót tart.

(magyarhirlap.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

G7global1@proton.me A refinery in Kazakhstan,Qatar and Russia have product allocation for D2, D6, ESPO, JET A1, JP54 (...)

My company offer loans at low interest rates of 2% My company offer loans at low interest rates of 2%. The company is registered with the ministry of (...)

Hitel- és pénzügyi segítség online Jó nap, Jelentkezzen itt mindenféle hitelre, pénzügyi helyzetétől függetlenül, hitelünk (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek