Az alkotmánybíróság visszaküldte a parlamentbe a közigazgatási törvényt

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sérti Románia alaptörvényét a bukaresti taláros testület szerint a parlament nyári rendkívüli ülésszakán megszavazott, a kisebbségi anyanyelvhasználatról is rendelkező új közigazgatási törvénykönyv. Az RMDSZ úgy véli, a döntés hivatalos indoklását követően javított törvénytervezetről kell tárgyalnia a parlamentnek.


Megbukott az anyanyelvhasználatot is bővítő közigazgatási kódex, miután az alkotmánybíróság – többszöri halasztás után – keddi ülésén teljes egészében alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az RMDSZ támogatásával elfogadott jogszabályt. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a taláros testület megállapította: sérült a kétkamarás parlament alkotmányos elve, vagyis a képviselőház olyan fontos változtatásokat épített a jogszabályba, amelyeket a tervezetről korábban szavazó szenátusnak nem volt alkalma megvitatni. Az alkotmánybírák egyhangúlag a kódex elutasítása mellett szavaztak.

A jogszabály ellen Klaus Johannis államfő, illetve a jobbközép ellenzéki pártok ötven képviselője emelt alkotmányossági óvást. Egyebek mellett az önkormányzati elöljáróknak előirányzott speciális nyugdíjakat kifogásolták, ugyanakkor a 17 éve hatályos és az újonnan bevezetendő kisebbségi nyelvhasználati jogokat is támadták. A 230 oldalas, 650 törvénycikkből álló, a központi és helyi közigazgatás működését, a köztisztviselők jogállását, a közvagyon kezelését és közszolgáltatások megszervezését egységes keretbe foglaló közigazgatási kódexet a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ szavazataival a parlament júliusi rendkívüli ülésszakában fogadta el a bukaresti képviselőház. A kódex a közterületek többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a kisebbségi jogok megengedő értelmezésében is a magyar közösség számára fontos pontosításokat tartalmaz. Ám az új jogszabályba foglalt kisebbségvédelmi előírások egyelőre nem léphetnek hatályba: a tervezet visszatér a parlamentbe, amely várhatóan – a taláros testület később megjelenő indoklásának függvényében – fogja kiigazítani a törvénykönyvet.

Az RMDSZ abban bízik, hogy az alkotmánybíróság döntése csupán ideiglenesen jelent akadályt egy hatékonyabb közigazgatást előíró jogszabály megalkotásának útjában. Cseke Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője közölte, a talárosok döntésének hivatalos indoklását követően javított törvénytervezetről kell tárgyalnia a parlamentnek, szerinte ugyanis minden politikai alakulat belátja, hogy szükség van egy új közigazgatási törvénykönyvre.

Szerinte az RMDSZ javaslatai alapján a törvénykönyv sokkal modernebb közigazgatási rendszer szabályait alapozta volna meg, amely a meglévő anyanyelvhasználati jogokra garanciát jelentene, és kibővítené azokat, konkrét decentralizációs folyamatokat szabályoz, a helyi autonómia elveit törvénybe foglalja, és a prefektus hatáskörét az alkotmányossági keretekre korlátozná. „Elértük, hogy ezután magyarul is ki kell írni az utcák, terek, parkok nevét is ott, ahol a magyarság számaránya meghaladja a húsz százalékot. Kiterjesztettük az anyanyelvhasználatot a prefektúra intézményére, a közszállítási vállalatokra, víz- és hőszolgáltatókra. Javaslatunkra anyanyelvű formanyomtatványok segítenék az ügyintézést ezután az önkormányzatokban” – idézte Csekét az RMDSZ hírlevele. Az RMDSZ-es szenátor hozzátette, az új közigazgatási törvénykönyv tisztázta volna azt is, hogy a megszerzett anyanyelvhasználati jogok ott sem csorbulnak, ahol időközben 20 százalék alá esett a magyar közösség aránya.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6599 RON
1 dollár = 4.1469 RON
100 forint = 144.38 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

\'Muzsikánál nincs jobb barát\'-Magyar nóta és Operett Gála a Civil Kataning Egyesület szervezésében Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Magyar nóta és Operett Gála Kedves Nótakedvelő Barátaink! Közös húllámhossz a Nóta szeretete! Újra és újra a (...)

Acélszerkezetek szereléséhez keresünk munkavállalókat Magyarországi munkavégzésre keresünk azonnali munkakezdéssel, hosszútávú és állandó (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh