rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Búcsú volt Aknasugatagon. Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepelték

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A misét Ft. Tracsek Oszkár máramarosszigeti születésü és jelenleg Magyarországon, a Szeged – Csanádi egyházmegyében szolgáló lelkipásztor celebrálta. Szentbeszédében a szónok kihangsúlyozta azt, hogy ma különös képpen gondolnunk kell arra, hogy valójában kik voltak és ma is kik a szentek.


Különös tekintettel Péter és Pál apostolfejedelmekre, akik életében az első helyet mindig Isten foglalta el. A ma emberének pedig ezt kéne szem előtt tartania. Prédikációjában a lelkipásztor elmondta, hogy „a szentek nem valami csodabogarak, hanem mindenkihez hasonló hús - vér emberek, akik azért állhatnak példaképül előttünk, mert Istennel való kapcsolatukat semmi másért nem hanyagolták el és semmi mást nem részesítettek előnyben.”

A mise végén Ft. Kovács István köszöntőtte a Borsabányáról, Felsővisóról, Rónaszékről, Máramarosszigetről, Nagybányáról, Kapnikbányáról és Felsőbányáról érkező zarándokokat, majd köszönetet mondott a sugatagi híveknek azért, hogy készséggel segítettek ezt az ünnepet minél szebbé tenni. Továbbá kiemelte azt, hogy az aknasugatagi hívek Péter és Pál apostolokon kívül nagy tisztelői Nepomuki Szent Jánosnak és Szent Józsefnek is.

A mise végén felcsendült a bányászhimnusz, a pápai himnusz és a magyar himnusz egyaránt. Aknasugatagon a zarándokokat szeretetvendégségben is részesítették.   

ehirmondo.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek