rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Diákmisszió a szórványban élő magyar diákokért

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület idén rendhagyó emlékünnepet tervezett Máramaros megyében. Eltekintettünk az egy évtizedes múlttal rendelkező hagyományunktól, hogy Nagybányán rendezzük meg a Március 15-i zászlós felvonulásunkat, inkább közös ünneplést terveztünk a teljes tagság számára.


Március 14-én két akciót is megszerveztünk. Az Egyesület leány-tagjai Szamosardóra utaztak, ahol Balogh Brigitta Sarolta u.h. vezetésével, nagyszámú közönség előtt, sort kerítettünk másfél hónapon belül a negyedik diákmissziónkra. Balogh Brigitta Sarolta rövid előadással ismertette a Turul-Sas Hagyományőrző Egyesületet, amit Asztalos Örsiíjbemutatója követett, végül pedig a hölgyek tánca és egy fergeteges középkori táncház. Ezzel párhuzamosan Nagybányán összegyült a hosszúmezei, koltó-katalini és a nagybányai tagságunk fiúképviselete, sorra jártuk a hagyományos koszorúzó helyeket és a nemzeti ünnepünk előtt egy nappal már elhelyeztük az emlékezés és tiszteletadás koszorúit.

Ezt követően a társaság több órás stratégiai megbeszélést tartott az Egyesületünk jövőjét illetően. Március 15-én kisbusszal indultunk Szamosardóra, ahol hölgyeink vártak ránk. Megérkezve, zászlókat bontottunk, részt vettünk a helyi istentiszteleten, ezek után díszőrséget állva az emlékhely körül, megkoszorúztuk a szamosardói emlékművet. Zászlóink mögött felvonult a falu apraja-nagyja, hosszan kígyózva a templomtól a kultúrházig. Itt bekapcsolódtunk a helyi ünnepi műsorba a magunk 30 perces szavalataival.

Az előadók: Dalma MátyásDora Farczki, Asztalos Örsi, Asztalos KincsőMaria VicsaiKinga Kato, mind a Németh László Elméleti Líceum diákjai és Balogh Brigitta Sarolta, néprajzos egyetemista. Az ünnepi műsor után részesei voltunk a messze földön híres ardói vendégszeretetnek. Köszönjük szíves vendéglátásukat! 
Március 15-én Máramarosszigeten is sor került az ünnepi koszorúzásra. Egyesületünk máramarosszigeti és hosszúmezei tagjai, Lengyel KarinaSzeibert Xaver és Balás Zoltán közösen helyeztek el koszorút az emlékhelyen. Köszönjük az ő részvételüket is, amivel emelték Máramarossziget ünnepi hangulatát. És köszönet a diákmissziót támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Bethlen Gábor Alapnak.

forrás: facebook

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek