rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

eltörölték a rádió- és tévéilletéket Romániában

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Döntő házként elfogadta a képviselőház kedden a több mint száz nem adó jellegű illeték – beleértve a rádió- és tévéilleték – eltörléséről szóló szociáldemokrata törvénytervezetet.


A Szociáldemokrata Párt elnöke (PSD) elnöke, Liviu Dragnea által előterjesztett jogszabályt korábban a felsőház már megszavazta. A képviselőház költségvetési-pénzügyi szakbizottsága kedden a tervezetet kedvezően véleményezte, ám egy módosító javaslatot is elfogadott, amelynek értelmében a rádió- és tévéilleték érvényben marad.

A keddi végszavazás előtt szót kért a plénumban Liviu Dragnea, aki arra kérte a képviselőket, hogy tartsák meg az eltörlendő illetékek listáján a rádió- és tévéilletéket is. A honatyák végül 39 támogató és 109 ellenző szavazattal elvetették a költségvetési-pénzügyi szakbizottság jelentésében megfogalmazott módosító javaslatot.

A törvény értelmében 2017 elejétől törölni fogják a televízió- és rádióilleték mellett - többek között - a környezetvédelmi bélyegilletéket, több cégbírósági illetéket, több konzuli illetéket, az ideiglenes útlevél igénylésekor esedékes többletilletéket és az Országos Nyugdíjpénztár által igényelt különféle illetékeket is. 

Az RMDSZ ellenezte

A rádió- és tévéilleték eltörlését az RMDSZ ellenezte. Kelemen Hunor szövetségi elnök egy korábbi sajtótájékoztatón elmondta, amellett, hogy nehezítené a közszolgálati misszió teljesítését a közmédiumok számára, az intlézkedés túl nagy terhet róna az államkasszára. A politikus úgy vélte: csak abban az esetben jöhet szóba ezeknek az illetékeknek az eltörlése, ha előzőleg módosítják a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvényt.

A marosvásárhelyi rádiósok is tüntettek

A közrádió és a köztévé vezetői még a parlamenti szavazás előtt közleményben tiltakoztak a rádió- és tévéilleték eltörlése ellen. Mint megírtuk, hétfőn spontán tüntetésbe kezdett a Román Rádió mintegy száz alkalmazottja is az intézmény előtt. Az akcióhoz a Marosvásárhelyi Rádió alkalmazottai is csatlakoztak. Azzal érveltek: az illetékek eltörlése révén kormányzati rádióadóvá válnának.

A Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztő-helyettese, Szász Attila a Maszolnak elmondta, egy háztartás havonta 2,50 lej a rádióilletéket fizet, amiből a közszolgálati rádió fenntartja magát. Ha pedig eltörlik ezt a kötelező illetéket, a kormánynak a központi költségvetésből kellene finanszíroznia az intézmény működését, tehát ugyancsak az állampolgároktól venné el azt a pénzt, csak „egy másik zsebükből”. De még ennél is fontosabb szerinte az, hogy a rádió függetlensége, a szólásszabadság kerülne ezáltal veszélybe. „Ha a hatalom kezébe kerül a közmédia, nem fogja kihagyni annak a lehetőségét, hogy beleszóljon” – magyarázta Szász Attila.

A  főszerkesztő-helyettes emlékeztetett: egész Európában Romániában a legkisebb a közmédiáért fizetett illeték, Angliában például évi 100 fontot fizetnek az állampolgárok. „Romániában amióta létezik rádió, vagyis 1928-tól, létezik a rádióilleték is. Soha senki nem próbálta megszüntetni, még akkor sem, amikor jól ment a gazdaság, és lett volna miből finanszírozni az intézményt. Ez a mostani intézkedés választások előtti populista gesztus” – mondta Szász.

Megtudtuk, hogy a magánszemélyektől begyűjtött havi 2,50 lej, valamint a kereskedelmi társaságok által fizetett legkevesebb 35 lej (ez az összeg az alkalmazottak létszámának függvényében változik), a közszolgálati rádió bevételének a 90 százalékát fedezi. Ez éppen annyi, hogy ezeket az intézményeket fenn lehet belőle tartani. A rádiónak van némi saját bevétele is, a televíziónak azonban nincs, azért is küzd most anyagi gondokkal. Viszont ezek a problémák nem oldódnának meg, ha eltörlik az illetéket – magyarázta a főszerkesztő-helyettes.

Szász Attila elmondta, a Marosvásárhelyi Rádió hallgatói nem örülnének az illeték eltörlésének, nagyon sokan kifejezték véleményüket, hogy a 2,50 bani nem megterhelő, és szívesen fizetik, csakhogy működjön a rádió.

maszol.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

1 nagybányai magyar 2016.10.28 17:15:34
Nagyon HELYES! Évtizedekig pumpolták a lakosságot, és akár visszamenőleg is ki kellett fizetnie a havidíjat (a kommunizmusban 0,45 banit, ami nem volt nagy összeg, de mindenkinek ki kellett azt fizetnie, amennyiben televízió-és rádiókészüléket üzemeltetett a lakásában! (Olyan időszakról is tudok, amikor - közvetlenül a 'módszerváltás'-t követően - INGYEN kaptak olcsó, GLORIA márkájú, román rádiókészükékeket az államtól azok, akik bejelentették: nem hajlandóak fizetni, mert nincs is rádiójuk!) Az állami vállalatok is fizettek! A változást követően is! Pedig - ugye - akkor már lehetett volna reklámszerződéseket kötni azokkal a (multi)cégekkel, amelyek termékeik, szolgáltatásaik reklámozásában, népszerűsítésében voltak érdekeltek...! (A kommunizmus idején nem voltak reklámok az írott és elektronikus sajtóban, legfeljebb a nagyobb állami vállalatok hirdetései kerültek a (párt)lapok hasábjaira!!) De - véleményem szerint - ahogyan a magyar közmédia is a reklámbevételekből tartja fenn magát, úgy a román köztévének és rádiónak is menni fog ugyanez!


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek