rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Felsőbánya: Milyen a választópolgár?

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sokféle. Több választási kampány, vagy sikeres, esetleg sikertelen jelöltállítás, de főleg a politikai kultúra ismeretében, melyet a médiákból ismernek meg sokan, közte a pártpropaganda szövegeivel egyetértésben, feltehetjük a kérdést ha helyesen mérlegelhetjük azok súlyát, akiknek joga de természetesen akarata is megvan, hogy részt vegyenek a választási versenyben. Nehéz eldönteni, mert közben sok meglepetés is lehetséges. Elvek és állítások dőlnek meg, melyek változtatnak a jelöltek helyzetén, akik jelen esetben is szép számban jelentkeznek.


Merném állítani, hogy egy listára nézve első látásra kiszúrom az első hármat, továbbmenve pedig szűkíteni lehet. Ilyen szószátyárkodás után hadd vegyük górcső alá a Felsőbányai helyzetet.

Az időleges választások, melyek a sajnálatos polgármesteri lemondás után jönnek meg kell oldják ismét a város helyzetét. Szükség lenne egy jól választott polgármesterre. A jelölt-étvágy és a bársonyszék nagyon csábító. Sok még a bizonytalanság, többen a háttérből lesik a történteket, tárgyalásokat, a bizalomszerzést a választási ígéretek meggyőző hatását. Ez így szokott lenni máskor is. A kampányok ideje alatt olyan ígérgetések jelennek meg, melyekre azonkívül, máskor senki sem gondol. Sem a hivatalban lévő vezetésnek nem jutott eszébe eddig, hogy foglalkozzon vele. Ezek általában populista jelszavak. Még halvány hozzáértéssel is nézve a valóságot, tudni kell, hogy egy város vezetése a összeállított, megszavazott és lebonyolításra került költségvetés függvényében történik, melytől nem lehet eltérni, ami bűnvádi eljárás indítását jelentené. Most, kampányban egy tollvonással megoldódnak az összes problémák, kórház, iskolaügyek,. szociális nehézségek, stb. Olyan dolgok jutnak eszükbe a jelölteknek, melyek jól hatnak,  dicséretet érdemelnek érte. Tehát attól függ, ki mennyire tudja meggyőzni a hiszékeny embereket választási ígéreteivel.

A gazdag jelöltpaletta színeit nagyon jól kell kezelni, válogatni, a hozzáértés, becsület, megfelelőség függvényében, hogy a bizalom elnyerhető legyen.

Mégis van egy határa a szemtelenség és jóérzésnek. Hazugságnak, félretájékoztatásnak nem lenne helye. Nem lehetünk annyira hiszékenyek, hogy a “farkas a szőrét elhullatja, de a természetét soha”. A semmi jelentőset nem mondó beszédek hamis elméleteket terjesztenek a becsületességről, korrektségről. Érdemes azonban tudni, hogy a tolvajlás, gyűlölet, hazugság a bűnök közé tartozóak, melyekért előbb vagy később felelősséget kell vállalni.

Mindazok, akik e város fiai, vagy igazán azzá váltak, számon kell tartsák örökségünket, őseink jogát, hogy e föld javaival együtt tartottak el az idők folyamán és továbbra is ez kell biztosítsa az életet. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a helybeli lakosság, főleg a fiatalság érdekelve legyen itt maradni, egy jövőképet alakítani amiből megélhetését biztosítja.

Arra gondoltam, hogy egyelőre nem írok le még semmit a közelgő kampányról, a jelöltekről, nem említek neveket, mert a jelölések határideje május 16-22. Ezután lesz hivatalos a jelöltlista.

Mégis közlöm, hogy szerény ismereteim szerint eddig egyetlen pártnak volt bátorsága hogy ismertesse jelöltjének nevét. A PNL közleménye így szól: “Ahogyan megállapodtunk, közöljük, hogy Alin Sebastian Birda úr lett jelölve a polgármesteri tisztségre pártunk részéről, Felsőbánya és hozzátartozó helységek számára. A többség úgy döntött, hogy van egy előrelátó, a haladás felé nyitott, fiatal közgazdász, több helyi pályázat és terv gazdálkodója, nemzetközi és európai pályázatok ismerője. Mi liberálisok úgy véljük hogy felkészült, becsületes, szorgalmas és odaadó emberekre van szükségünk, közös gondolataink megvalósításához. Őt megtaláltuk!”

Sok sikert kívánunk jelöléséhez!”

(Hitter Ferenc - felsobanya.info)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek