rmdsz 1
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ferenc pápa: a jócselekedetnek nincsen szüksége reklámra

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.


A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében Ferenc pápa Szűz Mária szolgálattételéről szólt. „Mások segítését kiabálás és hivalkodás, reklám nélkül kell végezni, mivel a szeretetnek és az irgalmasságnak nincsen szüksége arra, hogy trófeaként mutassák fel” – hangsúlyozta. Ferenc pápa beszélt a normandiai négyek, Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna hétfői párizsi találkozójáról is. Az egyházfő megoldást sürgetett az évek óta tartó, „Kelet-Ukrajnát érintő fájdalmas konfliktusra”.

Hozzátette, hogy erős imával kíséri a találkozót annak érdekében, hogy a politikai párbeszéd békét és igazságot teremtsen a térségben és az ott lakók számára is. Ferenc pápa vasárnap délután a Vatikánból Róma központjába látogat, ahol koszorút helyez el a Spanyol-lépcső szomszédságában magasodó fogadalmi oszlopnál, amelynek a tetején Szűz Mária-szobra áll. IX. Piusz pápa 1854. december 8-án dogmaként hirdette ki a szeplőtelen fogantatás hittételét. Ez a nap piros betűs, állami ünnep Olaszországban. XXIII. János pápa 1958-ban vezette be, hogy az egyházfő ezen a napon ellátogat ehhez a római Szűz Mária-szoborhoz.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Nabídka úvěru Nabídka úvěru Potřebujete naléhavě půjčku? Poskytujeme osobní půjčky? podnikatelské (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek