rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Itthon szeretne boldogulni a fiatalok zöme: véget ért a Rólad szól! karaván

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A fiatalok zöme nem külföldön képzeli el az életét, a szülőföldjén szeretne boldogulni – ezt mutatják a Rólad szól! középiskolások és fiatal felnőttek körében szervezett konzultáción begyűjtött adatok részeredményei, amelyeket a szervezők csütörtökön, kolozsvári sajtótájékoztatójukon ismertettek.


A konzultációs karavánt a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Communitas Alapítvány támogatásával szervezte meg, 30 helyszínen 51 találkozót hívtak össze. Több, mint 6 ezer kilométert utazott a stáb, naponta 1-3 konzultációt tartottak, ezekbe összesen több mint 2 ezer fiatal kapcsolódott be. Temesvártól Déván keresztül Sepsiszentgyörgyig, Nagybányáig megpróbálták Erdélyt teljesen lefedi, mindazokba a nagyvárosokba ellátogattak, ahol jelentős számú magyar ember él.

Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke elmondta, azt tapasztalta, hogy meglepően felelősen gondolkodnak a fiatalok. A Rólad szól! karavánt sikeres akciónak ítélte, szerinte ez egy olyan kezdeményezés, amely cáfolja azt a meggyőződést, hogy a fiatalokat nem érdekli a közélet, a politika. Azonban el kell menni hozzájuk és ki kell kérni a véleményüket.

Buryán Tünde, a MAKOSZ elnöke elmondta, a konzultáció további hozadéka, hogy olyan diákokhoz is eljutottak, akik nem tevékenykednek semmilyen szervezetben, így az ő véleményük más úton nem derült volna ki. 

A fiatalok számára fontos témák mellett rákérdeztek az otthonmaradás-elvándorlás kérdéskörére is, illetve kikérték a fiatalok véleményét a szavazati jognak a 16-17 évesekre való kiterjesztésére is, de azt is megkérdezték, hogy jónak tartanák-e a marihuána legalizációját. Ez utóbbi témáról a többség azt mondta, hogy nem, mert a társadalom nincs felkészülve arra, hogy egy ilyen döntés konstruktív jelleggel bírhasson. A szavazati jog kiterjesztését a fiatalok kétharmada nem tartja jó döntésnek, mert érvelésük szerint a középiskolásokat még túlságosan befolyásolják a szülők. 
 



Bár az elvándorlási szándékra rákérdeztek a középiskolásoknál is, azonban csak az egyetemista, fiatal munkavállalók esetében bontották ki a kérdést és kérdeztek rá az okokra, vagy arra, hogy milyen országba mennének el, de a családalapításról, gyermekvállalásról is megkérdezték őket. Az elvándorlás kapcsán a megkérdezettek 44%-a mondta, hogy nem tervezi. Azok közül, akik elmennének, többnyire (16%) Magyarországot választanák, továbbá Nagy-Britannia és Németország szerepel a preferenciák között. Bár a többség mondta azt, hogy gondolt arra, hogy elvándoroljon, de ezt csak rövid időre tervezné, például tanulni vagy egy ideig munkát vállalni menne. 

A középiskolásokat a tantervről is kérdezték, a konzultáció részeredményei szerint a megkérdezett fiataloknak 84%-a mondta azt, hogy változtatni kellene a jelenlegi tanterven, és azt is nagyon sokan mondták, hogy csökkenteni kellene a tanórák számát. 
 



Bár most csak a részeredményeket mutatták be, egy hónapon belül elkészül a szociológiai jelentés is, amelyet megkap az a 750 önkormányzati ifjúsági jelölt, akik most indulnak a helyhatósági választásokon. Geréd Imre, az RMDSZ ifjúságért felelős ügyvezető alelnöke szerint a karavánnak az volt a célja, hogy a fiatalokat érintő problémákra rávilágítsanak, a cél és a feladat az, hogy a fiatalokat érintő problémákról egy javaslatcsomagot tegyenek le az idősebb, vezető politikusok asztalára. 

A Rólad szól karaván egy folyamat kezdete volt. Ilyen akciókat továbbra is szeretnének szervezni, és készülnek egy reprezentatív közvélemény-kutatás megszervezésére is.

transindex.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek