rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kelemen Hunor: azt javasoljuk, hogy a magyar emberek belátásuk szerint szavazzanak november 16-án

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

„A magyarok részvétele a választásokon az elvárásoknak megfelelően alakult. Az eddigi választások tanulsága az, hogy a magyarok kevésbé aktívak az államelnök-választásokon, mint a román szavazók, főként 2009 után, amikor a parlamenti és államelnöki választásokat szétválasztották.


Ezért az RMDSZ-re leadott szavazatszám is az előzetes várakozásoknak megfelelő. A magyar jelöltek közötti szavazatkülönbség, a szavazatok aránya az eddigi erőviszonyokat erősíti meg – a magyar jelöltekre leadott szavazatok közül az RMDSZ a voksok 86 százalékát, míg a versenypárt jelöltje a 14 százalékát kapta. A magyarok kétféleképpen szavaztak az első fordulóban: az egyik a közösség erejét kifejező szimbolikus szavazat, amely a magyar közösség súlyát, érdekérvényesítő képességét fejezi ki. De azt is látjuk, hogy enyhén emelkedett azok száma, akik már az első fordulóban a politikai ajánlatok között választottak, ha úgy tetszik, haszonelvű szavazattal” – ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök ma délután a Szövetségi Állandó Tanács ülését követően, Kolozsvárott, a testület elemzésének eredményeit az államelnök-választás első fordulójáról.

Kelemen Hunor szerint az elnökválasztás második fordulójában az erdélyi magyar közösség számára több tényező nehezíti a döntést. ,,Klaus Iohannist nem tudjuk támogatni. Az első fordulót követően a román ellenzéki jelölt elzárkózott a tárgyalásoktól – és tette ezt kifejezetten arrogáns módon. A kampányban és az azt megelőző időszakban pedig folyamatosan negatívan nyilatkozott a magyarok törekvéseiről, az anyanyelv-használatról és az autonómiáról. Nem támogathatunk egy olyan jelöltet, akinek csak a szavazatunk kell, de aki nem akarja meghallani hangunkat. Nem szolgálná a kisebbségi jogok érvényesülését egy olyan román jelölt, aki kifejezetten a román politika rossz szellemét idéző hangnemben beszél rólunk, magyarokról” – hangsúlyozta a Szövetség elnöke, majd hozzátette: az RMDSZ, ahogy korábban, úgy most is a kormányzati stabilitás megőrzésén munkálkodik.

 

,,Az elmúlt két évben Victor Ponta korrekt és megbízható partnere volt az RMDSZ-nek. A 2012-es parlamenti választásokat követően ő volt az, aki kiállt a Szövetség kormányzati részvétele mellett, és nem szabad azt sem elfelednünk, hogy ezt Johannis pártja, a Liberális Párt akadályozta meg. A közös kormányzásunk elmúlt nyolc hónapjában nem tudtunk minden kitűzött célt megvalósítani, sok még a tennivaló. Ezért tartjuk jó döntésnek Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnöki jelölését, hiszen szavatartó, komoly politikus, aki mindig tisztelettel viszonyult a magyar közösséghez. Tăriceanu lehet a kiegyensúlyozott kormányzás és a gazdasági növekedés garanciája” – szögezte le a szövetségi elnök, aki kiemelte: a magyar szavazók döntését megnehezíti Vadim Tudor színrelépése, újraélesztése. Vadim Tudor támogatása és együttműködési megállapodása az Országos Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) párttal váratlan és indokolatlan. Ezt semmilyen koalíciós egyeztetés nem előzte meg.

 

Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ elfogadhatatlannak és vállalhatatlannak tartja azt, hogy Corneliu Vadim Tudorral ugyanazon az oldalon álljon, akár egyetlen percig, vagy néhány nap erejéig, mert ez a parlamentből kibukott politikus megtestesíti mindazt, ami ellen az RMDSZ az elmúlt 25 évben harcolt: a szélsőséges nacionalizmust, az intoleranciát és a magyargyűlöletet.

 

,,Mindezeket figyelembe véve a Szövetség vezetése úgy látja, az erdélyi magyar szavazók nehéz döntés előtt állnak az elnökválasztás második fordulójában. Aki mégis élni kíván állampolgári jogával, annak azt javasoljuk, hogy belátása szerint szavazzon november 16-án” – zárta a sajtótájékoztatót Kelemen Hunor. A Szövetségi Állandó Tanács egyetlen tartózkodás mellett egyhangúan támogatta ezt a döntést. 

rmdsz.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

XY 2014.11.11 19:09:06
http://www.kmkz.ro/de_ras/poze-de_ras/a-aparut-jocul-fa-te-de-cacat-cu-victor-viorel/attachment/coalitia/


Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek