Kelemen Hunor szerint az úzvölgyi temető ügyének megoldása a bukaresti hatóságok kezében van

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az úzvölgyi katonai temető kapcsán úgy nyilatkozott: nem olyan naiv, hogy véletlennek tartsa az esetet.


„Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, véletlenül történt. Már elég régóta vagyok a politikában ahhoz, hogy ne higgyek az ilyen véletlenekben. Azt gondolom, hogy jelenleg az ügy megoldása elsősorban a bukaresti hatóságok kezében van, ezt követően kell a második lépéssel foglalkozni: éspedig kijelölni egy területet azok számára, akik a román katonák számára szeretnének emlékművet állítani” – mondta Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke.

Azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az úzvölgyi temetőben 1916-ban elesett osztrák, magyar és orosz katonák nyugszanak, míg a román katonák sírjai körülbelül 12 kilométeres távolságra találhatók onnan. Azt a területet azonban a második világháború óta senki nem kutatta fel, és emlékművet sem állítottak oda a román hősök tiszteletére. Kifejtette: nem ellenzi, hogy a dormánfalvi vagy Bákó megyei hatóságok kegyhelyet állítsanak a román katonáknak, de véleménye szerint utóbbiak emlékének sem tesz jót, ha már beazonosított, más csatában elhunyt, magyar katonák temetőjére tennék azt. 

„Én azt kértem, hogy ne tiporjunk érzékeny területekre, hisz egy szent helyről van szó. Ha akarják, bővítsük ki a temetőt, mindenhol a világon ezt teszik, lehet nyitni egy új parcellát a temető mellett, a már beazonosított parcellák mellett, és oda lehet tenni kereszteket vagy amit óhajtanak, azoknak a román katonáknak az emlékére, akik abban a régióban vesztették életüket. Így kéri a romániai törvény, így kéri a két kormány közötti megállapodás és így kéri a katonai temetőkre vonatkozó nemzetközi szabályzat is. Tehát meggyőződésem, hogy lehet megoldást találni” – mondta Kelemen Hunor, leszögezve, hogy a román katonák keresztjeit mindenféle engedély nélkül helyezték ki.

(maszol.ro)

Reklam

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7216 RON
1 dollár = 4.2706 RON
100 forint = 143.84 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Állasajánlat Autóalkatrészeket forgalmazó üzlet kiszállitó munkatarsat keres. Elvárások: - B (...)

hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a hitelkérelmeket tartalmazó dokumentumok elutasítása útján, és a projektek végrehajtásához hitelt szeretne kihasználni, hogy kiszabaduljon a patthelyzetből, amely a bankok elé állítja a (...)

Állásajánlat Webáruházunk munkatársakat keres ügyfél-kapcsolattartó, ügyintéző munkakör (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Milyen gyakran olvas Ön könyvet?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Hajnalka Vida Gábor: Erdélyben minden tabu

Nagyon megérintett, sok mindent (...)

Hajnalka Félmaraton a Főtér Fesztivál 2019-en

Nem kellett volna vajon hamarabb (...)

Sándorné Szekeres Hunyadi János szobrot avatnak (...)

Én nagyon örülök neki. Akkor is a (...)

Debreczeni Mihály Részleges holdfogyatkozás Nagybányán

Napfogyatkozás, mint a címben vagy (...)

Várady László Filmvetítés Máramarosszigeten

Helyesebb lenne a Zeneiskola előadói (...)

Penkov Dániel 45 éve hunyt el „a színek és a (...)

Kedvenc festőművészem Mikola (...)

Hajnalka A Koltói Kamarakórus is fellép a (...)

Gratulálok a koltóiaknak. Sikeres (...)

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh