no
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kezdődik az új egyházi év

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Adventtel a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében lezárul az Önátadás Éve és megkezdődik a Krisztus-közösség Éve. Vasárnap adventbe lépünk. A Krisztusvárás időszaka a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól a Megváltó születésének megünnepléséig tart. Maga a karácsonyi ünnepkör amúgy advent első napjától Urunk megkeresztelkedéséig (január 11-ig) tart.


Az egyházi év, felépítését tekintve szintén advent első vasárnapjával kezdődik, de a következő év adventjéig tart. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében most lezárul a gondolataiban két éven át ízlelt, elsajátított, mélyített Önátadás Éve és megkezdődik a Krisztus-közösség Éve, amely ugyanakkor valójában szintén két egyházi éven át határozza meg az egyházmegye rendezvényeinek, eseményeinek üzeneteit - 2017-ig. Az új tematikus év megnyitása ünnepi keretek között történhet meg az egyházmegye templomaiban, advent első vasárnapjának nagymiséin, amikor felolvassák a püspöki körlevelet is. A világegyházban idén a Megszentelt Élet Éve volt, és még tart december 8-ig. Attól kezdve, jövő év Krisztus Király ünnepéig az Irgalmasság rendkívüli szentéve lesz.

Visszatérve az adventre, a szó jelentése „eljövetel". A latin „adventus Domini" kifejezésből származik, ami azt jelenti: „az Úr eljövetele". A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek" nevezték ezt az időszakot. Ilyenkor a keresztények nemcsak a Jézus születése előtti várakozásról emlékeznek meg, hanem várják az Úr eljövetelét a saját életükben is: hogy keresztény életvitelükkel minél közelebb kerüljenek Istenhez, Jézus tanításához. A katolikus egyházban az ünnep liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Kivételt képez a harmadik vasárnap, az örömvasárnap (gaudete vasárnap), amikor az Úr eljövetelének közelségét ünnepeljük; e nap liturgikus színe a rózsaszín.

Korábban szokás volt az adventi időszakban böjtöt tartani, sokan ezt még ma is tartják. Az adventi böjti idő alatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötéseket, de ez utóbbit az 1661. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé.

szatmar.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek