Ma kezdődik Nagybányán a Szomszédnéni Erdélyi turnéja

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kedden kezdődik a Karinthy-gyűrűs Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs – nagyszabású, Majmok! 2017 elnevezésű erdélyi turnéja.


A humoristapáros Felméri Péterrel lép fel közösen kedden 19 órától Nagybányán (Bábszínház), holnap szintén 19 órától Szatmárnémetiben, csütörtökön két előadás – 18 és 20 órától – keretében nevettetik meg a közönséget Nagykárolyban, pénteken 19 órától Nagyváradon képviselik a stand-up műfajt. Aradon szintén kétszer – 18 és 20 órakor – lépnek színpadra szombaton, vasárnap 18 órától pedig Temesváron szórakoztatják a résztvevőket.

Idén is nagyon hülye címet választottunk az új turnénknak – ez a Szomszédnéni és Felméri Péter esteknél már hagyomány –, mindenesetre a majmok megnevezést még senki nem vállalta ennyire büszkén magára. Érdekes, hogy szeretünk önmagunkhoz, az emberhez hasonlítani dolgokat: a falnak füle van, a szőlőnek szeme, pálinkából egy ujjnyit töltünk, sőt még a majom is emberszabású, pedig igazán beleférhetne egy annyi a természettudományba, hogy a majom majomszabású legyen. Bezzeg, ha rosszról van szó, akkor majmozunk, mert ugye a manelistától a főnökünkig mindenki majom.

Róluk szól ez az előadás és rólunk – kicsit az emberszabású majmokról, és sokat a majomszabású emberekről” – fogalmazott Bálint Ferenc. Az egész estés kabaréra váltható jegyek 28 lejbe kerülnek. A humoristák novemberben ellátogatnak Kolozsvárra, Marosvásárhelyre és Székelyföldre. A stand-up műfajt képviselő Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs 2001-ben hozta létre a társulatot Kolozsváron. A Showder Klub és a Comedy Central bemutatja tévéműsorok állandó fellépői, a Dumaszínház tagjai, valamint az Erdélyi Humorfesztivál, a régió legnagyobb humorrendezvényének ötletgazdái és szervezői. 2011-ben – Erdélyből elsőként – megkapták a Magyar Rádió úgynevezett „Humor-Oszkár”-díját, a Bonbon-díjat. A Szomszédnéni Produkciós Iroda a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért megkapta 2014-ben a Karinthy-gyűrűt – a magyar humoristák elismerésére alapított díjat. A 40. alkalommal odaítélt díjat először vehették át külhoni magyar humoristák.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6686 RON
1 dollár = 4.0026 RON
100 forint = 144.2 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

etető szék Eladó , alig használt, IKEA gyártmányú etetőszék 1-3 éves gyerek részére, 50 RON

Londoni, szállodai munka, nyelvtudás nélkül, csekély önerővel Londoni partnerünk megbízásából keresünk, Nyugat- London, Hounslow kerületébe 3*, 4* és (...)

Dolgozzon a Holland Királyság fővárosában Ön is szeretne külföldön dolgozni? Az egyik legfontosabb kérdés, amit érdemes (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Ön szerint szükséges-e a család fogalmáról szóló alkotmánymódosítás?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

DerekBut Megmenthet az okostelefon az (...)

now buy viagra online here (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

Mer Kell A Nagybányai RMDSZ közleménye

A nagybanya.ro oldalan olvasva ezt a (...)

David Aaron A Nagybányai RMDSZ közleménye

Ez a Kerekes Katalin nevezetű (...)

Kereszthegyi A Nagybányai RMDSZ közleménye

Edesanyam elment az unnepsegre, melynek (...)

Kapjatokbe A Nagybányai RMDSZ közleménye

Nagyszeru a ralatasa az rmdsz-nek (nem (...)

Jurka Miklos Musical és operett est a kolozsvári (...)

Maramarosszigete nem kuldenek kegyeket?

vgá Magyar aranyérem a téli olimpián!

gratula! brávó, Fiúk!!

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

...ami pedig ezt az irományt illeti, (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Stimată Laura Ghinea! Citind de mai (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Kedves Laura Ghinea! Többször (...)

Laura Ghinea presedinte UAP Filiala Baia Mare Az „ásító torony” alatt (...)

Buna ziua. Ma bucur ca subiectul (...)

Laczkó Zoltánné Az „ásító torony” alatt (...)

Kuzmányi István nem az írásai miatt (...)

Bodor Levi Az „ásító torony” alatt (...)

Tisztelt Kisebbségekért - Pro (...)

Torjay Valter A síri csend birodalmában

Nagy örömmel olvastam Ferenc bátyám (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh