rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Magyar állami támogatással épített orvosi lakásokat adtak át Sepsiszentgyörgyön

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy vadonatúj épületegyüttest, Sepsiszentgyörgyön megtelepedő orvosoknak szánt szolgálati lakásokat avattak szerdán a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház udvarán.


Az ünnepségen Vass Levente, az építtető Studium-Prospero Alapítvány elnöke elmondta: három egyszobás (38 négyzetméteres) illetve három kétszobás (61 négyzetméteres) összkomfortos lakást a háromszéki megyeszékhelyre hazaköltöző fiatal, közszférában dolgozó orvosok vehetik igénybe legtöbb négy évre. Négy orvoscsalád már szerdán megkapta a neki ítélt lakásokat, két pályázat elbírálás alatt van, de az egyik lakrészt vendéglakásnak tartják fenn olyan ügyeletet teljesítő orvosok számára, akik valamelyik hiányzó szakorvost helyettesítik, mondta Vass Levente.

Megállítanák az orvos elvándorlást

Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a sepsiszentgyörgyi orvos, Fogolyán Kristóf példáját emelte ki, aki Németországban tanulta meg a szakmát majd hazatért és kórházat épített. Az államtitkár rámutatott, hogy a külhoni magyarságnak az asszimiláció és elvándorlás veszélyeivel kell szembenézzen, ezért a magyar kormánynak biztosítania kell, hogy az anyaország határain kívül élők magyarul tanulhassanak és szülőföldjükön maradhassanak.

E tekintetben a marosvásárhelyi Studium Prospero Alapítvány példaértékű tevékenységet végez, mutatott rá Potápi Árpád, aki szerint a marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi után jövő tavasszal szatmárnémetiben avatnak orvoslakásokat.

 „Olyan perspektívát kell nyújtani a fiatal orvosok számára, amely rövid távon lelassíthatja, hosszú távon megállíthatja az elvándorlást”, mondta Potápi Árpád, aki szerint a magyar kormány 105 millió forinttal járult hozzá a sepsiszentgyörgyi orvoslakások építéséhez.

Vissza kell térni a kaláka szokásához

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a sepsiszentgyörgyi orvoslakások átadásakor kifejtette: meg kell teremteni annak kereteit, hogy az értelmiséget itthon tartsák. Ennek érdekében különböző intézményeket építenek, egy ilyen létesítmény a sepsiszentgyörgyi orvoslakás, de ilyen a kolozsvári tanárlakás és ebbe a törekvésbe illeszkedik bele a szórványkollégiumok rendszere. Az oktatás, egészségügy és más szolgáltatások minden család számára nélkülözhetetlenek, ezek jelentik a megmaradás alappilléreit, mondta Kelemen Hunor.

Kiemelte az önkormányzatok, a magyar kormány és az alapítvány összefogásának fontosságát. Ez a régi kalákákhoz hasonlít, amikor volt aki munkaerővel, volt aki építőanyaggal és más pénzzel járult hozzá, hogy megépüljön egy ház, egy kultúrotthon vagy orvosi rendelő.

 „Ha ehhez a szokásunkhoz visszatérünk lépésről lépésre, építményről építményre meg tudjuk erősíteni a közösséget és meg tudjuk teremteni az itthon-maradáshoz szükséges kereteket”, mondta Kelemen Hunor. Hozzátette: a következő sepsiszentgyörgyi befektetés, az évek óta megálmodott és tervezett Erdélyi Művészeti Központ megépítése lesz.

Javítják az egészségügyi ellátást fizikai és tartalmi minőségét

Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor szerint az emberek azt várják el az önkormányzattól, hogy utakat, hidakat építsen és tegye rendbe az egészségügyi rendszert. Rámutatott, hogy a megyei önkormányzat legnagyobb „üzeme” a kórház, ahol 900-an dolgoznak és több tízezer betegnek nyújtanak egészségügyi szolgáltatást.

A háromszéki önkormányzat elnöke szerint az elmúlt évtizedekben a kórház gyenge fizikai és tartalmi minőség jelentette a legnagyobb gondot, de 2010 után elkezdődött ennek rehabilitálása. Karácsonykor átadják a felújított kórházépületet, és javítottak az orvosi ellátás minőségén is. Az épület felújítása mellett 30 millió lej értékben vásároltak orvosi berendezéseket is.

A háromszéki önkormányzat emellett anyagilag támogatja a kézdivásárhelyi és baróti kórházakat, illetve a falvak önkormányzataival közösen újítják fel az orvosi rendelőket, mondta Tamás Sándor. Hozzátette: miután fizikailag is felújították a kórház épületét, az a feladat, hogy idecsalogassák és itthon tartsák a fiatal orvosokat. Ezt a célt szolgálja az orvoslakások, de emellett a 36 rezidensből 30 számára biztosítanak fizetésük mellett havi 600 lejes ösztöndíjat.

Románia mostohán bánik az orvosokkal

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád emlékeztetett, hogy Vass Leventével közösen hét és fél éve hirdették meg a „Gyere haza” programot és jelentették be, hogy orvoslakásokat építenek a városban. Néhány évvel ezelőtt több mint 30 szolgálati lakást adtak fiatal tanároknak és művelődési intézmények alkalmazottainak, most pedig hat orvoslakást avattak, mondta Antal Árpád.

Hozzátette: sajnos Románia mostohán bánik az orvosokkal, tanárokkal és közigazgatásban dolgozókkal, ezért az elmúlt 25 évben több mint tízezer orvos hagyta el az országot, köztük több ezer magyar orvos hagyta el Erdélyt. A magyar kormánnyal összefogva a román kormánytól vállaltak át hatásköröket, mutatott rá a sepsiszentgyörgyi előjáró, aki szerint az a céljuk és érdekük, hogy a fiatalok itthon maradjanak és jó minőségű szolgáltatásokat nyújtsanak az egészségügy, oktatás és kultúra területén. Megköszönte a magyar kormánynak, hogy olyan intézményeket támogatott, amelyek révén el tudjuk érni, hogy a fiatalok itthon boldoguljanak.

A betegnek joga van anyanyelvén kommunikálni!

Antal Árpád az orvoslakások átadásán mondott beszéde végén azt üzente a sepsiszentgyörgyi kórház összes dolgozójának, hogy „a betegnek mindig, minden körülmények között joga van anyanyelvén kommunikálni. A 21-ik század Európájában elfogadhatatlan, hogy egy beteg nem tud anyanyelvén beszélni az orvossal”, szögezte le a polgármester.

Antal Árpád ezzel az üzenettel arra a napokban megtörtént esetre utalt, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán dolgozó román orvos el akart küldeni egy beteg asszony, mert az csak magyarul tudta elmondani tüneteit.

A köröspataki asszony múlt héten egy éjszaka kereste fel a sürgősséget, de a szolgálatos azt mondta neki, ha nem tud románul, menjen haza. Az eset miatt belső vizsgálatot indított a kórház vezetősége. András Nagy Róbert kórházmenedzser szerint a vizsgálat lezárása után hozzák nyilvánosságra következtetéseiket. Az esetről a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat is hivatalos levélben kért tájékoztatást a kórháztól. Benkő Erika irodavezető szerint jogi segítséget biztosítanak a panaszosnak, és segítenek megfogalmazni számára a kórház vezetőségének címzett feljelentést is.

maszol.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek