rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Nagyok egymás között: ezért fizet évente milliárdokat a Google az Apple-nek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Nem adják ingyen azt, hogy egy alkalmazás alapértelmezett legyen egy olyan népszerű eszközön, mint amilyen az iPhone.


Igen sokba kerül az, hogy a Google legyen az alapértelmezett keresőmotor az iPhone-okon és iPadeken. Hogy pontosan mennyibe is, arról az Apple nem árult el részleteket, de – írja a Business Insider – a Bernstein elemzője, Toni Sacconaghi évi hárommilliárd dollárra (azaz körülbelül 777 milliárd forintra) taksálja ezt az összeget.

Amit viszont pontosabban lehet tudni: 2014-ben egymilliárd dollárt fizetett a Google az Apple-nek (ez egy bírósági aktából derült ki), ez része volt annak az egyezségnek, amit a Google kötött az Apple-lel, hogy visszaoszt neki az iPhone és iPad felhasználóktól származó bevételéből. Ennek százalékos mértéke nem ismert, azonban a Bernsteinnél úgy 34 százalék körüli becsülik.

A piackutató cég ezután az Apple és a Google számainak növekedését vette alapul 2014 és 2017 között, s ebből következtette ki a már említett hárommilliárd dolláros összeget. Az Apple tovább növelheti a bevételeit, ha iOS-en belüli alapértelmezést kínál fel más alkalmazásoknak, például a Facebooknak.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek