Negyedszerre is a régió legjobb reptere lett a budapesti

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sorozatban negyedszer lett Kelet-Közép-Európa legjobb repülőtere a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az utasok véleménye alapján. A létesítményt üzemeltető Budapest Airport nem ül babérjain, ezután is nagy fejlesztésekbe kezd: öt év alatt 160 millió költenek szállodára, parkolóra és egy 12 ezer négyzetméteres utasmólóra.


Kurucz László, a Budapest Airport helyettes szóvivője az M1 péntek reggeli műsorában elmondta: nagyon örülnek a díjnak, hogy negyedik éve a legjobb régiós repülőtér a ferihegyi, amivel kapcsolatban megjegyezte, nem tudnak arról, hogy ez a régióban korábban sikerült-e már egy másik repülőtérnek.

Mint azt elmondta, a rangsort, amelyen előkelő helyezést ért el a reptér, a brit Skytrex brit légközlekedést kutató-elemző cég készítette, ennek legutóbbi felmérésében 14 millió utazó vett részt, és szavaztak a világ 550 repülőteréről.

A terminálok tisztaságában, a légkör, a biztonságérzet kategóriában is szavaztak az utazók, emelte ki a helyettes szóvivő.

Még modernebb repülőtér lesz Budapesten

Kurucz László a tervezett újításokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: a régi kifutópálya földet érési zónájában sor kerül a betonelemek cseréjére, ez várhatóan a nyári csúcsidőszak előtt, június közepéig befejeződik. 2016-ban – sorolta fel – 11,4 millió utas fordult meg Ferihegyen, ez 2015-höz képest 1,2 milliós növekedés.

Az utasmólóval kapcsolatban elmondta: a 2B terminálból kinyúló, a terminál forgalmi előterére kinyúló szerkezeten 10 új utashíd létesül, emellett létesül buszos, gyalogos beszállítási lehetőség is, összesen 27-féle. Ennek építése a helyettes szóvivő közlése szerint 2018 nyarán fejeződik be.

Hozzátette: nyáron visszatér az Air Canada Rouge, tehát több közvetlen járat lesz Torontóba – szám szerint heti ötöt említett meg Kurucz László.

(hirado.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Munkatarsat keresünk Balatoni munkahelyre cukrászt vagy konyhai dolgozót vagy péket felveszünk. Bér megállapodás (...)

Szlovákiai munkák nyelvtudás nélkül is Szlovákiába autógyárba és elektronikaigyárba keresünk munkavállalókat operátori (...)

Németországi Éttermi munkák nyelvtudás nélkül is Németország területére keresünk munkavállalokat akik tudnak és akarnak is (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

A FF2017 szombati nagykoncertjén kit látna, hallana legszívesebben?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

annacska Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Azt gondolom nézzünk szét, (...)

Torjai Anna Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mivel segítette a hatóság a (...)

Viktor950 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Borboly Csaba sepregessen a sajat haza (...)

Marcsi943 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatoságok a tolvajokat,gazembereket (...)

balázs erzsébet Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatósági szervek tünjenek el az (...)

vgá Ismét magyar Oscar-díj

jó ezt olvasni

RIST ZITA HAJNALKA Péntek este: kvíz-est

Felkerem azokat a kviz rendezoket (...)

vgá A magyar gazdaságra pozitív hatással (...)

szomorú, h egy másik, nagy álomra, a (...)

Nagybányai Változik a régi főtér közlekedési (...)

Végre bejött Orzac-nak amit (...)

Nem turista Változik a régi főtér közlekedési (...)

Mi a fenenek nem jarnak a 'turistak' (...)

vgá Nagybányai Háló-s Farsangi batyu bál

várja az ember az ilyen alkalmakat

vgá Igazi Tiltott Sörre állnak át (...)

szép lenne, ha visszajönne a régi (...)

Sztancsek János A síri csend birodalmában

Címem:Magyarország 3044.Szirák (...)

Cserkészanya A világ magyarságát hozná közelebb (...)

Nagyon megható és igaz szövege van. (...)

ParaPeter Hogyan hamisítsunk jó iskolákat?

Érdekes írás, kicsit olyan íze van, (...)

Dorin Árvizek Máramarosban

Faci bani acasă! Atenție, oferta (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Egyházi hírek

Egyházi hírek

Egyházi hírek Nagybányán: