„Nem tudom legyőzni” – Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó befejezte versenyzői pályafutását

| Vélemények 1 | Nyomtatom | A+ | A-

Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.


„A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem – mondta kedden a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. – Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni.” Hozzátette, hogy mindig mindent beleadott, százszázalékosan végezte az edzéseket az elmúlt években is, de már a versenyeken nem tudott a korábbi szinten teljesíteni.

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét: Wladár Sándornak, az úszószövetség elnökének sípszavára, hét gyermekkel közösen teljesítette a távot, miközben a lelátón az újságírók mellett családja, korábbi és jelenlegi edzői, valamint Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke figyelte. A parton a fiataloknak átadott egy-egy pólót, melyeken legjobb, korábbi világcsúcsot jelentő 2:07.23 perces ideje látható.

Az úszás után nem sokkal azt is elárulta, hogy most a medencében hasonló gondolatok jártak a fejében, mint a nagy versenyeken. Eszébe jutott, mit kellene tenni, ha ez egy vb-döntő lenne és a legnagyobb rivális tempózna mellette. Újságírói kérdésre részletesebben is beszélt arról, miként jutott el a búcsúig. Elmondta, a sikertelen riói olimpia (17. hely) után ez még meg sem fordult a fejében, azon volt, hogy a 2017-es budapesti vb-n sikeres legyen. A hazai világbajnokságon azonban nem tudott egyéniben finálét úszni. Ugyanakkor a rövid pályás szezonra még felkészült, s igazán csak két-két és fél hónapja merült fel benne a befejezés kérdése.

Amint arra a bejelentésnél utalt, bizonyos körülmények már nem tették lehetővé, hogy teljes értékű munkát végezzen, márpedig – amint fogalmazott – a „90 százalék kevés”. Konkrétabban pedig azt is elárulta, hogy sérülések nehezítették helyzetét, a háta már a tavalyi vb előtt három-négy héttel komolyan megsérült, a térde és combja sem volt rendben. „Azt fontos megjegyezni, hogy csak a versenyzéstől vonulok vissza, az úszástól soha. Valószínűleg már holnap medencébe ugrok” – mondta Gyurta, aki a jövőjét illetően nem aggódik. Jelezte, 2016 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, s ezt a nagyon élvezi és a jövőben is komoly feladatokat ad neki. Ezentúl pedig biztos benne, hogy azt az energiát, amit az elmúlt 25 évben a versenyszerű úszásba ölt, majd a civil életben is hasznosítani tudja. Megjegyezte, hogy pontosan még nem tudja, milyen szerepkörben marad az úszás mellett, abban viszont biztos, hogy edző nem lesz.

Gyurta megköszönte edzőinek, Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek a rengeteg segítséget, kiemelve, nagyon sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett. Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett. Gyurta Dániel 18-szoros magyar bajnok, rövidpályás vb-n két aranyat szerzett.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

vgá 2018.03.28 11:46:37
így is nagyon jó volt Dani!

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6663 RON
1 dollár = 4.0270 RON
100 forint = 143.92 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

MATEK ORA Matematikat tanitok V-VIII osztalyos diakoknak. Tel.0727374905

elado elado szuzuki szwift 1328kc 16 szelepes 96 loerö 2005 böl.jo àlapotban levö magàn (...)

Eladó ház a Luchian utcában Csendes, de szinte központi helyen eladó 170 négyzetméter alapterületű, jó állapotban (...)

adj fel hirdetést
ff2

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

LDG Nagyon fontos európai választás (...)

Még egy átvett, non-szensz, üres (...)

Hippie FF2018: METALON koncert

Nagy örömben lesz részetek, kedves (...)

Thurman Zoltán Először kiállított nagybányai (...)

”Thurmann Olivér többször járt (...)

vgá FF2018: MUSICAL - a budapesti Madách (...)

köszönjük, Budapest

Nagyi Kiemelkedően jó érettségi (...)

Büszke vagyok Rátok!!! Íme (...)

Alaszka Kolozs és Máramaros megyében (...)

Sajnos a cikket olvasván Máramaros (...)

Sarateanu József Kövesi leváltásáról az (...)

Mikor már kezdett kilábolni az (...)

Péter Károly Kövesi leváltásáról az (...)

„Megpróbálja azt (...)

Péter Károly Magyar állami kitüntetésben (...)

Csak büszkék lehetünk, hogy még (...)

Fekete Ferenc Macron föderális uniója és a svéd (...)

'Macron beszédében hangsúlyozta, (...)

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh