rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

OROSZ ÖRÖMÜNNEP, EGYIPTOMOT IS KIPIPÁLTA A HÁZIGAZDA

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A világbajnokság csoportkörének második szakasza is orosz meccsel kezdődött, a hazai csapat ezúttal Egyiptom ellen lépett pályára az A csoportban. A Szovjetunió felbomlása után az orosz együttes három vb-n vehetett részt, de még egyszer sem sikerült továbbjutnia a csoportkörből, ehhez képest főleg a második félidőben mutatott játékának köszönhetően simán nyert Egyiptom ellen. A 3-1-es siker azt jelenti, hogy ilyen jól 1934 óta nem kezdte rendező ország a világbajnokságot, akkor az olaszok is nyolc rúgott góllal álltak az első két meccsük után.


Az oroszok várhatták kedvezőbb helyzetből a mérkőzést és nem csak azért, mert simán verték 5-0-ra Szaúd-Arábiát, miközben Egyiptom 1-0-ra kikapott Uruguaytól az első körben. A két együttes múltja is orosz sikert prognosztizált, öt meccsből öt győzelem volt az oroszok mérlege.

Csercseszov sérülés miatt nem számíthatott Alan Dzagojevre, de kikerült a kezdőből Szmolov is, a helyükre a szaúdiak ellen duplázó Cserisev, illetve Dzjuba került. Az egyiptomi kezdőben egy változás történt, Mohamed Szalah került Amr Varda helyére, így ő is bemutatkozhatott a világbajnokságon.

A szentpétervári meccsen az oroszok kezdtek jobban, Zobnyin és Golovin is helyzetbe került, majd a túloldalon Trezeguet vette célba sikertelenül Akinfejev kapuját. Az első félidő első felét egy Cserisev lövés zárta le, ami a léc fölött zúgott el.

Szalah első villanására a 42. percig kellett várni, de a Liverpool hőse kapu mellé tekert. A vállsérüléséből lábadozó egyiptomi egyébként feltűnően kerülte a párharcokat, nem ment bele semmilyen fölösleges testi kontaktusba. Szalah olyannyira nem volt önmaga, hogy az összes egyiptomi mezőnyjátékos közül ő ért a legkevesebbszer labdába az első félidőben.

A második félidőben bekezdtek az oroszok, Golovin beadása után Mohamed el-Senavi öklözte ki a labdát, amit Roman Zobnyin küldött vissza, Ahmed Fati pedig szerencsétlenül, a saját kapujába juttatta a labdát.

Ez volt a világbajnokság ötödik öngólja, ennél több csak 1998-ban volt, akkor hatnál álltak meg a csapatok, valami van az orosz levegőben.

A gól jót tett a meccsnek, Egyiptom is felpörgette kicsit a tempót, de az oroszok hamar újabb góllal hűtötték le a kedélyeket. Egy szép összjáték után Fernandes tálalt Gyenyisz Cserisev elé, aki már a harmadik gólját szerezte ezen a világbajnokságon.

Nem sokat teketóriáztak az oroszok, három perc alatt két gólt is lőtt a házigazda, Artyom Dzjuba remek egyéni alakítás után lőtt az egyiptomi kapuba. Az öngól is, de a második gól már pláne megfogta az egyiptomiakat, akik szédelegtek a pályán, a harmadik gól pedig felért egy igazi mélyütéssel.

A 70. percben kezdtek tisztulni a fejek, ekkor Trezeguet lőtt Akinfejev kapuja mellé, de ezek után le is cserélte Hector Cúper a csatárt.

A 72. percben Szalahot rántották le, a játékvezető a tizenhatoson kívülre hozta volna a szabadrúgást, de a videobíró segített, tizenegyest kapott Egyiptom.

A büntetőt Szalah magabiztosan verte be a léc alá, és azok után, hogy a világbajnokságra lőtte csapatát, 1990 óta csapata első világbajnoki gólját is ő szerezte.

Az utolsó negyedórában Egyiptom próbált támadni, az oroszok főleg kontrák után voltak veszélyesek, de igazán nagy helyzet már nem alakult ki. 

Az oroszok hat pontjukkal hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé, matematikai esély van még a kiesésükre, de ehhez nem túl valószínű körbeverésre lesz szükség és Csercseszov csapatának a gólkülönbsége is sokkal jobb a riválisokénál.

 

Soha nem kezdett még így csapat világbajnokságot, hogy az első két meccsén is minimum három gólt szerezzen, illetve további érdekesség, hogy a 2010-ben világbajnoki címig jutó spanyolok a torna alatt összesen nyol gólt lőttek Dél-Afrikában.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek