rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Összességében jó eredményeket ért el az RMDSZ Máramaros megyében is

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Sikereket értek el az idei helyhatósági választásokon az önkormányzati tisztségeket betölteni kívánó RMDSZ jelöltek. A négy évvel ezelőtti választásokhoz viszonyítva mindenképp sikernek könyvelhető el az idei megmérettetés eredménye. Ebben a megye különböző helyén, a szövetségen belül tevékenykedő személyek is egyetértenek.


Nagybánya örülhet

Kovács Richárd a Nagybányai RMDSZ új csapatának tagja, lapunknak elmondta, hogy „nagyon érezhető a szövetség helyi szintén bekövetkezett változás, ami a szavazatok számának növekedésével járt Nagybányán. Ez ugyan nem eredményezett több tanácsosi helyet Nagybánya helyi tanácsában, de látható módon valami megmozdult.” Amint fogalmazott, már az is megnyugtató, hogy a megyei tanácsban megőrizhette mindkét pozícióját az RMDSZ. Sajnálkozását fejezte ki továbbá azért, hogy Koltót nem sikerült megszerezni, azonban a józan ész politikáját követve, kijelentette, hogy az RMDSZ Koltón is szövetkezni fog azokkal, akik a magyar közösség érdekeit és javát szolgálják. Egy másik fontos célkitűzésének nevezte továbbá a Nagybánya és környéki, valamint a Történelmi Máramaros magyarsága kapcsolatainak javítását, mely sajnos nem nevezhető jónak.

Máramarosszigeten is előre lépett az RMDSZ

Csodával határos módon, Szigeten sikerült két tanácsosi helyet szerezni, igaz a másodikat már a választási iroda visszaosztása követeztében, mivel a szigeti magyarság közül nagyon kevesen mentek el szavazni. Számuk alig haladta meg a 780-at, ami csupán egy RMDSZ-es mandátumot biztosított volna. Béres Ildikó, a helyi RMDSZ tanácsos jelöltje, jelenlegi iskolaigazgató elkeseredésének adott hangot, hisz sokkal több szavazatra számított. Elmondása szerint „elszomorító az, hogy Szigeten egyre kevesebb embert kezd érdekelni saját sorsa és közösségének sorsa. A legtöbb kritika pedig azoktól érkezik, akik el se mennek szavazni.”

Szigeten, mint azt más ismertettük korábban, a Szociáldemokraták (PSD) polgármester jelöltje, Horia Scubli, egyebek mellett, RMDSZ-es alpolgármestert ígért Szigetnek, annak fejében, hogy a szigeti magyarság rá szavaz a helyhatósági választásokon és természetesen el is nyeri a tisztség betöltését. A Szövetség helyi jelöltje az alpolgármesteri tisztségre Béres Ildikó, jelenleg a Leőwey Klára iskola igazgatója. Elmondása szerint „jelenleg mindenki arra vár, hogy a kormányhivatal megyei képviselőjétől (prefektus) érkezzen meg a hivatalos leirat a leendő polgármester részére (Horia Scubli), amit követni fog a bíróságon való iktatás és jóváhagyás. Konkrétan ezután lehet csak a következő lépésekről beszélni.” Kérdésünkre, hogy ez milyen változást idéz majd elő az iskola életében, úgy fogalmazott, hogy „természetesen igazgató váltás lesz”. Amint azt elárulta a jelölt is megvan Kósa Attila torna tanár személyében, aki majd ideiglenesen tölti be az igazgatói tisztséget. Lapunk ezzel kapcsolatosan még arról értesült, hogy az igazgató szék betöltésére nem Kósa pályázik egyedül. Versenytársa Pesek Szilárd fizika-kémia szakos tanár, aki szintén esedékes a tisztség betöltésére. Végleges döntést az ügyben ősszel, a tanügyminisztérium fog hozni, aki az igazgatókat hivatott kinevezni bármelyik oktatási intézmény élére.

Hosszúmező a Történelmi Máramaros területén az egyetlen nyertes

Nagyon kicsi különbséggel, alig 17 szavazattal sikerült Magyar polgármestert választani Hosszúmezőn R. Fekete Lajos személyében. Az RMDSZ jelöltje nagy kihívások elé néz. Mindenképp rendet és fegyelmet szeretne a helyi önkormányzati vezetésben. Ragaszkodik továbbá egy hiteles és hivatalos átadáshoz, amit egy jegyzőkönyv formájában is megpecsételnek. „Sok a tisztázatlan dolog számomra, főleg azzal kapcsolatban, ami az utóbbi időben lezajlott Hosszúmezőn. Nem szeretném a község vezetését átvenni anélkül, hogy nem tudom mi volt, mire számíthatok. Főleg a költségvetés területén nem lehet tisztán látni. A választások előtt utcaaszfaltozás is zajlott. Nem tudom miből, nem tudni, hogy ki volt-e fizetve, vagy sem. Szóbeszéd terjed azzal, kapcsolatban is, hogy emberek veszítik el majd munkahelyüket. Én konkrétan és világosan megmondtam, hogy ez nem így van. Mindenkinek helye van az önkormányzatban, aki komolyan végzi a dolgát” – fogalmazott Fekete. Lapunk felvetett egy olyan kérdést is, ami Hosszúmezőn bizonyos tisztviselők sajátos eljárását bizonyos ügyekben igyekezett tisztázni. Erre az új polgármester így válaszolt: „odafigyelünk erre is.”

Hosszúmezőn az alpolgármester személye bizonytalan. R. Fekete Lajos elmondása szerint Lemák Rudolf, az MPP egyetlen bejutott tanácsosa esélyes erre és reméli, hogy ezzel kapcsolatban az RMDSZ-en belül Hosszúmezőn nem lesz kifogás. A többségi tanács megszerzéséhez, Hosszúmezőn mindenképp koalícióra kell lépnie az RMDSZ-nek valakivel, hisz a tanácsosi helyekből csupán öt helyet foglal el a Szövetség, ami esetleg a négy PSD, egy MPP és egy EMNP mellett még kisebbségi tanácsnak számít. Mivel – R. Fekete Lajos szerint – a PSD eddig nem bizonyított, az EMNP embere pedig a PSD mellé állt, akkor amikor nem kellett volna, egyetlen akivel többségi tanácsot alakíthatnak, az MPP.

Megszületett megyeszinten egy szövetség a Szociáldemokratákkal (PSD) 

Nemrég, pontosabban június 15-én az RMDSZ megyei szervezetei a következő négy évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a PSD megyei vezetésével. A Szociáldemokrata Párt megyei elnöke, Gabriel Zetea ezzel kapcsolatban a következőket mondta el:  "A közeljövőben szeretnénk több párttal is aláírni hasonló együttműködési szerződéseket, hogy ezáltal meglegyen a kellő többségünk a lehető legtöbb településen. Így növeljük az esélyét annak, hogy az elkövetkezendő négy évben teljesíteni tudjuk majd azokat az ígéreteket, amelyeket a kampány idején elmondtunk. Az RMDSZ-el közösen támogatni fogjuk annak a gyorsforgalmi útnak a megépítését, amely Nagybányát köti majd össze Vajával (Magyarország). A most aláírt szerződés olyan pontokat is tartalmaz, mely szerint az RMDSZ támogatni fogja az általunk javasolt vezetőséget a megyei tanács élére, valamint mi támogatni fogjuk az alpolgármesteri tisztséget a két municípiumban, Nagybányán és Máramarosszigeten" 

Béres István a Történelmi Máramaros RMDSZ területi elnöke pedig a következő képen nyugtázta az aláírt megállapodást: "A magyar közösség inkább jobboldali beállítottságú, de nem az elméletek, doktrínák számítanak, hanem az emberek. Nagyon jó együttműködést látok az elkövetkezendő négy évben, és reméljük, hogy ősztől újra a kormányon leszünk együtt. Hogy közel legyél a közösséghez, ahhoz közel kell lenni a helyhez, ahol a döntéseket hozzák. Értékeljük azt a tényt, hogy a romániai magyarok képviselete integrálva volt, és hogy kultúránk és nyelvünk tiszteletben volt tartva. Mindannyiunknak, együtt kell dolgoznunk ugyanazon projekteken, hogy ide vonzzuk az uniós támogatásokat, hogy egyformán örülhessünk az egyenlőségnek az Európai Unió többi polgárával együtt."

Ezen együttműködési megállapodás sok jót hozhat a megye magyarságának. Szigeten már a választások előtt magyar utcanevet és Szűz Mária szobrot ígért a Szociáldemokraták jelöltje, amennyiben ő lesz a polgármester.  

ehirmondo.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek