rmdsz 1
2024. április 19., péntek Emma napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Ritka pillanat: megnyitotta kapuit a látogatók előtt a Batthyáneum

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Először szerveztek nyílt napot, azaz hivatalosan is megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt a gyulafehérvári Batthyáneum. Batthyány Ignác római katolikus püspök 18. század végén létesített csillagvizsgálója előtt szerdán 11 és 17 óra között sorban álltak a látogatók.


A kivételes alkalommal Adrian Cioroianu, a Román Nemzeti Könyvtár ideiglenes igazgatója arról is beszámolt, hogy az épület sürgős felújításra szorul, és elmondta, mindent megtesz, hogy ez megvalósulhasson. Románia legértékesebb könyvtára és a hozzá tartozó csillagvizsgáló a Román Nemzeti Könyvtár alegységeként működik, csak kutatók látogathatják. Az Agerpres beszámolója szerint az igazgató arról is beszélt, hogy „újra fel kell állítani a küldöttségeket”, azaz párbeszédet kezdeményezne az értékes ingatlan korábbi tulajdonosával, a Batthyáneumért azóta is pereskedő Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséggel. Adrian Cioroianu a nyílt nap alkalmával vett részt a Batthyány Ignác csillagászati munkásságát bemutató gyulafehérvári kiállítás megnyitóján, és a püspök által létesített Batthyáneum könyvtár legfelsőbb szintjén berendezett, leromlott állapotban levő csillagvizsgálót is megnézte. Az MTI beszámolója szerint Cioroianu úgy vélte: a csillagvizsgáló az épület leginkább veszélyeztetett része, ezért erre kell a legnagyobb hangsúlyt fordítani az épület felújításánál.

Szerdán sorban álltak az érdeklődők a könyvtár előtt

Azt is megemlítette, hogy folytonosságra lenne szükség a Nemzeti Könyvtár élén ahhoz, hogy a felújítás megtörténhessen. Megemlítette: az elmúlt hét évben ő az intézmény nyolcadik ideiglenes igazgatója. A Batthyáneum csillagvizsgálója a kolozsvári és a nagyszebeni után a harmadik ilyen létesítmény volt Erdélyben. Batthyány Ignác püspök Londonból és Bécsből szerezte be a berendezését. A püspök az 1783-ban feloszlatott trinitárius rend templomában és kolostorában rendezte be a könyvtárat, a csillagvizsgálót és az egyházi nyomdát. A csillagvizsgáló 1794-ben létesült, első évkönyvét 1798-ban adta ki. A torony, amelyben berendezték, a legfontosabb távcsővel együtt 1849-ben elpusztult. 

 

Reklam

 

A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust – amelyet borjúbőrből készült pergamenre írtak, arany tintával – 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.

A csillagvizsgálót is magában foglaló könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól. Az épületet és a benne lévő gyűjteményt a NATO-ba és EU-ba történő felvételét kérő román állam 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel visszaszolgáltatta az egyháznak.

A kormányrendeletet a parlament 2002-ben törvényerőre emelte, de az állam intézményei nem hajtották végre a restitúciót. A késlekedés miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012-ben elmarasztalta és kártérítés fizetésére kötelezte a román államot. A romániai restitúciós bizottság végül 2015 novemberében hozott elutasító döntést az egyház visszaszolgáltatási kérelméről. Ezt a határozatot támadta meg az érsekség a Gyulafehérvári Táblabíróságon, majd az ott 2018 júliusában kimondott első fokú elutasító ítélet után a legfelsőbb bíróságon. A legfelsőbb bíróság ez év május 26-án jogerős ítéletben utasította el a visszaszolgáltatást.

(kronikaonline.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Megbízható és gyors hitel ajánlat Üdvözlöm! A különféle pénzügyi gondok leküzdése érdekében nem kell többé törődnie (...)

Gyors és megbízható megoldás minden pénzügyi igényre 1000-250.000 EUR kölcsönt nyújtok nagyon egyszerű feltételekkel. Emellett peer-to-peer (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek