rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

RMDSZ-állásfoglalás: jogállamot akarunk, nem ügyészállamot!

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az RMDSZ is megszavazta hétfőn a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Az erről kiadott állásfoglalásuk szerint a módosítások nem akadályozzák a korrupcióellenes harcot, és mind a bírók, mind az ügyészek esetében a politikai függetlenséget erősítik.


Mint ismert, a hétfőn megszavazott módosítás értelmében a törvény többé már nem rögzíti, hogy az ügyészek függetlenként fejtik ki a tevékenységüket. Emellett hierarchikus ellenőrzés alá helyezi őket, másfelől nemcsak lehetővé, hanem egyenesen kötelezővé tenné, hogy az állam kártérítési eljárást indítson azon ügyészek vagy bírák ellen, akik „rosszindulatból, vagy súlyos hanyagságból” hoznak helytelen döntéseket.

„Nem akarunk ügyészállamot, a jogállamban hiszünk, ennek erősítéséért szavaztuk meg ma a parlamentben a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvény módosítását. Minden állampolgár érdeke az, hogy megvalósuljon a hatalmi ágak valós szétválasztása. Szükség van erre a törvényre - ez a jogállam működésének egyik garanciája” – indokolta meg hétfő esti állásfoglalásában az RMDSZ, hogy miért támogatta a módosításokat.

A közlemény szerint még az államelnök sem szólhat bele a bírák és az ügyészek kinevezésének folyamatába. Állásfoglalásában az RMDSZ leszögezi: a megszavazott módosítás nemhogy politikai kontroll alá vonja, hanem ellenkezőleg, függetleníti az igazságszolgáltatást. Emlékeztetnek, hogy a bírák és ügyészek kinevezése kizárólag szakmai alapon történik, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) kinevezésére. Az államelnök szerepe formális lett, a politikum nem szólhat egyáltalán bele ebbe.

„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot”

„Támogatjuk a korrupcióellenes harcot, ez a törvény pedig semmilyen mértékben nem korlátozza ezt az erőfeszítést. Sőt egyértelmű, mindenkire egyformán érvényes szabályozás született ma: a bírák és ügyészek karrierjének valós szétválasztását szavaztuk meg” - fogalmaz a közlemény.

Állásfoglalásában az RMDSZ emlékeztet: az ügyészek és a bírák egymástól függetlenek kell hogy legyenek, nem szólhatnak bele egymás tevékenységébe. Ez jelen pillanatban nincs így Romániában, ezért van szükség az igazságszolgáltatást működtető törvények módosítására. Egy működő jogállamban különbség van az ügyészek és a bírák függetlenségi mértéke között, hiszen az ügyészek sehol nem a bírói hatalom részei – fogalmaz a közlemény.

„Aki hibázik, legyen felelőssége is! Ha bizonyítottan egy bíró vagy az ügyész mulasztásából, rosszhiszeműségéből adódóan egy romániai jogalany kárt szenved, az ügyben eljáró ügyészt vagy bírót felelősségre kell vonnia az államnak. Eddig az államnak nem volt kötelessége ezt megtenni, ezért nem alkalmazta. A károsult fél anyagi kárpótlásért az államhoz fordulhat, ezt követően az állam a pénzügyminisztériumon keresztül behajtja a jogalany kárát. Mindez bírósági eljáráson keresztül történik” - részletezi az állásfoglalás.

Kiiktatják a titkosszolgálatokat

Az RMDSZ javaslatára a bíráknak és ügyészeknek nyilatkozniuk kell arról, hogy nem dolgoztak és nem dolgoznak együtt a titkosszolgálatokkal. A hétfőn elfogadott módosítás ugyanakkor 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetést ró ki azokra a titkosszolgálatokban dolgozó személyekre, akik megkörnyékezik, és befolyásolni próbálják a bírákat és ügyészeket.

Továbbá bevezeti: bármilyen együttműködési megállapodás, határozat, amelyet a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) vagy egy titkosszolgálat ír alá az igazságszolgáltatásért felelős intézményekkel, közérdekű információnak számít, nyilvánosságra kell hozni. Ez azért fontos, hogy ne lehessen ezeket az információkat titkosítani, mint eddig.

A jobb szakmai felkészülés érdekében a bírói és ügyészi képzést 2 évről 4 évre emelik, egy év gyakornokság helyett kettő lesz. A négyéves bírói és ügyészi képzés alatt, egy éves elméleti képzés után, félévente más-más jogi szakma területén kell gyakornokoskodni - zárul az RMDSZ állásfoglalása.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek