rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

SZAKÁCS IMRE szentendrei festőművész kiállítása Nagybányán

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szakács Imre szentendrei festőművész képeiből nyílik, 2018. március 9-én, pénteken 17.30 órai kezdettel kiállítás a Teleki Magyar Házban.


Az intézmény és a MANK Nonprofit Kft. szervezésében sorra kerülő tárlatmegnyitót Mile Lajos, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának főkonzulja és Kovács Tibor, a MANK Nonprofit Kft. művészeti főtanácsadója is megtiszteli jelenlétével. A kiállítást dr. Fodor Pál, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főigazgatója fogja megnyitni.

Közreműködik a ProfCafe Duett, Lengyel Marius vezetésével. Az eseményre és az azt követő fogadásra szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Szakács Imre, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának tagja, 1948-ban született Budapesten. Alapító tagja a Szentendrei Műhely Galéria Egyesületnek és a Szentendre Művészetéért Malom Alapítványnak, 1999-től Szentendrei Régi Művésztelep Kulturális Egyesület (SZRMKE) elnöke. 2002-ben elindítja a Nagybányai művészteleppel a művészcsere programot, 2003-ban az SZRMKE elnökeként elindítja a Szentendrei Régi Művésztelep és Galéria felújítását. 2005-től az Európai Művésztelepek Szövetségének alelnöke, 2010-ben harmadszor is újraválasztják. 2005-ben elindítója a Barbizon-Szentendre testvérvárosi kapcsolatnak, majd 2007-ben aláírója a barbizoni és szentendrei művésztelep együttműködési megállapodásának. 2010-ben reprezentatív kiállítása nyílik Havannában és Sancta Claraban (Kuba). 2011-ben az Új Delhiben lévő Magyar Kulturális Központtal művésztelepet szervez Indiába (Goa), majd 2013-ban Kumarakomba. 2011-től tagja a Szolnoki Művészeti Egyesületnek.

Nagyméretű kompozíciói Magyarországon és Kanadában (Marathon Building, Ontario Place, Hotel Ramada Inn), táblaképei pedig Európán kívül az Egyesült Államokban, Kubában és Indiában is megtalálhatók. Műveivel 1969 óta vesz részt hazai és nemzetközi kiállításokon. Jelenleg Szentendrén él és dolgozik.

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek