no
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Szatmárnémetiben tartják az első, romániai magyar színházi szövetség által szervezett fesztivált

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Április 19. és 23. között Szatmárnémetiben tartja első színházi fesztiválját MAFESZT néven a 2017-ben alapított romániai magyar színházi szövetség, a MASZÍN.


Az igazán színesnek ígérkező rendezvényen a szervező Harag György Társulat mellett jelen lesz a többi tagszínház: a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az Aradi Kamaraszínház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a nagyváradi Szigligeti Színház is.

A MAFESZT tervezett programja szerint a délelőtti színészmesterség-képzéseket követően délután a résztvevő társulatok legsikeresebb előadásaikat mutatják be, majd az esti órákban színész-zenakarok koncertje teszi színesebbé a programot. A fesztivál programjában az összes tagszínház szerepel egy vagy több előadással, sőt, a fesztivál nulladik, érkező napján az Északi Színház román társulata mutatkozik be a Consiliu de familie című produkcióval.

A MAFESZT ideje alatt a színészeknek a neves szerb rendező, Kokan Mladenović tart workshopot, a Brighella Bábtagozatának szervezésében pedig Szabó Attila magyaroszági író, rendező és bohócdoktor képzi majd a bábtársulatok tagjait.

 

A MAFESZT színházi előadásainak programja:


Április 19. – nulladik nap

19.00 – Cristina Clemente: Consiliu de Familie (rendező: Cristi Popescu), Északi Színház

A fesztivál tiszteletbeli meghívottjának, az Északi Színház román tagozatának az előadása

 

Április 20.

9.30 – Hapci király birodalma (rendező: Nagy Regina), Iparosotthon

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának előadása

10.00 – Az égig érő fa (rendező: Lélek Sándor Tibor), Ács Alajos Stúdióterem

A Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának előadása
11.15 – Hapci király birodalma (rendező: Nagy Regina), Iparosotthon

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozatának előadása

19.00 – Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kaukázusi krétakör (rendező: Anca Bradu), Északi Színház

A Nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulatának előadása

 

Április 21.

10.00 – Piroska (rendező: Bereczki Csilla), Szakszervezetek Művelődési Háza, kisterem

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház bábtagozatának előadása

16.00 – VANmeSE (Rendező: Foltin Jolán), Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének előadása

19.00 – Shakespeare, Sonnet 66 (rendező: Kokan Mladenović), Északi Színház

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadása

 

Április 22.

17.00 - Matei Vișniec: A III. Richárd elmarad (rendező: Bélai Marcel), District 15

A marosvásárhelyi Havi Dráma vendégjátéka

19.00 – William Shakespeare: Tévedések vígjátéka (rendező: Bocsárdi László), Északi Színház

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása

 

Április 23.

16.00 és 19.00 – Matei Vișniec: Migránsoook (rendező: Zakariás Zalán), Északi Színház, színpadi nézőtér

A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása

21.00 – Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata (rendező: Tapasztó Ernő), Szakszervezetek Művelődési Háza nagyterem, színpadi nézőtér

Az Aradi Kamaraszínház előadása

Az előadásokra jegyek az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra, szombatonként pedig 10 és 13 óra között, a Biletmaster online jegyértékesítő rendszerben, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen. További tájékoztatásért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes.harag@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni.

 

 

 

 

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek