rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Százezrek vonultak utcára Hongkongban

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Százezrek tüntettek újra vasárnap Hongkongban a nagy társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezet visszavonását követelve.


A tüntetés estére milliós nagyságúra nőtt, és a helyi parlament körül mintegy két kilométeres sugarú területen teljesen elfoglalta az utcákat, írja az MTI.

Többen azt is követelték, hogy mondjon le Carrie Lam kormányzó, aki az előző nap bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggesztettek a tervezettel kapcsolatos minden munkát, de közölte, hogy nem vonja vissza a beterjesztést. A kormányzó szerint a törvényhozás egyelőre nem tárgyalja a tervezetet, a kormányzótanács előbb konzultál a pártokkal, utána döntenek a következő lépésekről.

Vasárnap megszólalt az ügyben Lam szóvivője, aki szerint a rossz kormányzati munka miatt "komoly ellentmondások és viták alakultak ki a társadalomban, és ez csalódottságot és bánatot okozott". Lam nyilatkozata tartalmazta a "bocsánatkérés" szót is, és azt az ígéretet, hogy a jövőben "őszintébben és szerényebben fogadja a bírálatokat, és javítani fog a közszolgálat minőségén".

A Reuters szerint ez az egyik legjelentősebb meghátrálás a különleges igazgatású kínai terület törvényalkotási folyamatában azóta, hogy a volt brit gyarmat 1997-ben visszakerült Peking fennhatósága alá.

A kiadatási törvény módosítását célzó tervezet lehetővé tenné, hogy Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhasson ki gyanúsítottakat, akikkel eddig nem volt kiadatási egyezménye. A tervezet miatt heves tüntetések voltak, amelyeken több összecsapás történt a rendőrökkel. Ezekben mintegy 80 ember megsebesült, köztük 22 rendőr.

A törvénytervezet ellenzői attól tartanak, hogy Peking visszaélhetne a jog adta lehetőséggel, amelyet a politikai menekültek ellen használhatna fel, különösen mivel visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást már lezárt ügyekben is. A bírálók ráadásul megkérdőjelezik a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

A törvénytervezet ellen már több alkalommal tüntettek Hongkongban. Az eddigi legnagyobb tüntetés múlt vasárnap volt,

AMIN TÖBB MINT EGYMILLIÓAN VETTEK RÉSZT.

Ez volt a legnagyobb megmozdulás a városban azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához.

(index.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek