rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Szerbia visszatér a cirill írásmódra, és büntet

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az állami intézmények, az állami alapítású oktatási és tudományos intézetek, valamint médiumok kötelesek szerb nyelven kommunikálni egymással, s az írásban a cirill ábécét használni – ezt javasolja a szerb kulturális minisztérium, amely javaslatait már eljuttatta a belgrádi kormányhoz. Azért a kisebbségeknek – például a vajdasági magyaroknak – nem kell cirill betűvel írniuk.


Vecsernje Novoszti című szerbiai lap értesülései szerint ugyancsak kötelező lesz a cirill írásmód használata az állami tulajdonú vállalatokban,  illetve a nemzeti, illetve nemzetközi szintű professzionális szervezetekben.  A várhatóan az év végén a parlament elé kerülő törvényben foglaltak betartását egy kilencfős testület ellenőrzi majd, ennek tagjait részben ugyancsak az illetékes minisztériumok nevezik ki. Az új szabályozás hivatalos célja, hogy megvédjék és fejlesszék a szerb nyelvet.

A törvénytervezet szerint a latin betűknek csak kiegészítő szerep jut, ha egy szöveg két írásmóddal jelenik meg, a cirill betűs az érvényes. A törvény hivatali megszegőit ötezertől százezer dinárig terjedő bírsággal sújtják.  Ha viszont egy kereskedelmi cég nem cirill írásmóddal nyomtatja ki árui nevét, illetve a különféle használati utasításokat és garanciajegyeket, akkor akár egymillió dinár is lehet a büntetés.

A törvényben kivételekről is szó esik: a magánkommunikációban nem kötelező a cirill betűk használata, ahogy a nevek, illetve külföldön bejegyzett árumárkák esetében sem. „A kisebbségi nyelvek hivatalos használati joga nem sérül, a kisebbségeknek az európai regionális és kisebbségi nyelvek nyilatkozatával összhangban szavatolják a nyelvhasználati jogokat” – írta a lap.

Szerbia Jugoszlávia 1991-es felbomlás után kezdett el fokozatosan visszatérni a cirillbetűs írásmódhoz. A jugoszláv időkben – amikor a hivatalos Belgrád meg egységes szerbhorvát nyelvről beszélt – egyenrangú volt a két ábécé. Sok lap például úgy jelent meg, hogy váltották egymás a cirill- és latin betűs oldalak. Mostanra a hétköznapokban is elterjedt a cirill, a szerbek jellemzően már a kézírásban is egyre ritkábban használják a latin betűket. A kérdés összetettségét mutatja, hogy a törvényről beszámoló lap a nyomtatott verzióban cirillbetűket, az online változatban viszont az olvasó választhat, hogy latin- vagy cirill betűket akar-e látni.

(hvg.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek