Szombaton papszentelés lesz Szatmárnémetiben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A július 7-én, 11 órától kezdődő szertartás keretében Schönberger Jenő püspök pappá szenteli Turtureanu Róbert diakónust a szatmárnémeti Székesegyházban.


Ennek kapcsán kérdeztük a szentelendőt.

Kérem röviden mutatkozzon be: hol született, hol végezte tanulmányait, mit mondana el magáról, a személyéről?

Dicsértessék a Jézus Krisztus! 1991. december 25-én születtem Nagybányán és jelenleg a nagybányai Szentháromság egyházközség diakónusa vagyok. Mélyen vallásos és hívő családban nőttem fel. Vallásos nevelésemben különösen nagy szerepük volt dédnagyszüleimnek, akik Isten kegyelméből még élnek és együtt örvendezhetünk ezekben az ünnepi pillanatokban. Négyen vagyunk testvérek, én vagyok a legidősebb. Általános és középiskolai tanulmányaimat Nagybányán végeztem a Nicolae Iorga általános iskolában valamint a Németh László elméleti líceumban. Érettségi után jelentkeztem főpásztorunknál, Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök atyánál és felvételemet kértem az egyházmegye papnövendékei sorába.

Magamról, röviden két dolgot szeretnék elmondani. Édesanyámtól örökölt tulajdonságom, hogy könnyen szóba elegyedek az emberekkel. Szeretek emberek társaságában lenni, új embereket megismerni. Ugyanakkor szeretek visszavonulni a csendbe, ahol Istenre és magamra tudok figyelni. Két olyan tulajdonság, amelyeknek a pap életében szerintem meg kell lenniük: az Istenkapcsolat és a közösség. Hisz a pap egyik fontos szerepe, hogy közvetítő legyen Isten és ember között, ember és Isten között.

Mikor érezte először a meghívást a papságra?

Nem létezik két egyforma hivatástörténet, igaz, hasonlóságok akadnak. Kegyelemben részesültem, hogy anyai ágon az egyik üknagymamámat ismerhettem, aki 1997. őszén hunyt el. Míg élt, gyermekkoromban hétvégente mindig meglátogattuk őt Túrterebesen. Üknagymamám többször mondta: „Ebből a gyermekből pap lesz!” Négy-öt évesen nem értettem igazán mire céloz. Az elmúlt egy évben, diakónusként sokszor fülemben csengett ez a mondat, melyet idős üknagymamámtól hallottam. Az egyszerű, mélyen vallásos üknagymamám meglátta bennem Isten álmát.

Azt a helyet és pillanatot, melyet hivatásom „Galieleai tavának” nevezhetek, ahol és amikor meghívott az Úr, sok éven át nem tudtam azonosítani. Az évek során inkább a hivatásom alakulásának folyamatát kísértem figyelemmel. Sokat imádkoztam azért a kegyelemért, hogy rájöjjek, hol és mikor történt a meghívásom, és húsz év távlatában, már diakónusként napra pontosan azonosítani tudtam, első ministrálásom 1997. december 8. – Szeplőtelen Fogantatás ünnepén.

Arra, hogy Isten a szolgálatára hív, már első osztályosként felfigyeltem és soha nem tagadtam. Ha valaki megkérdezte: „Te pap akarsz lenni?”, akkor mindig egy bátor „Igen” volt a válasz. Az alapvető döntést, tudatosan kilencedik osztályos koromban hoztam meg: pap akarok lenni!

Mit jelent számára a papi hivatás – milyen előképe van a papságról?

A papi hivatás számomra Krisztus által rendelt szolgálat. Olyan hivatás, melyre Ő maga hív meg. Ezt a szolgálatot szeretettel és szabadon lehet vállalni. A papi hivatás az a felemelő szent szolgálat, amely által Isten áldása bőségesen áradhat a világ számára.

A latin sacerdos szó jelentése szent ajándék, e kifejezés gyönyörűen magában hordozza a papság lényegét. Ezzé szeretnék én is válni: szent ajándékká!

A papszentelés szertartásában megragadó pillanat a földre való borulás, mely az önátadás jele. Hasonlat képpen, bennem ez a kép úgy él mintha a szentelendő az a darabka kenyér lenne, melyet a pap felajánl    Istennek a Szentmise alkalmával. Isten magához veszi azt az ostyát, megszenteli és visszaadja az embereknek, hogy a Krisztus testévé vált kenyér által megszentelje az embereket. A Mindenszentek litániájában imádkozzuk: „Hogy e kiválasztottadat megáld, megszenteld és felszenteld.” Isten „magához emeli” a papságra jelöltet megáldja, megszenteli és felszenteli, de nem tartja meg önmagának, hanem szent ajándékot ad az emberek számára. Azért, hogy in persona Christi (Krisztus személyében) áldássá váljon.

Papságom előképét a Szentírás alapján szeretném megfesteni. Szent Pállal azt kell mondanom: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot.” (1Kor 9,16b) Hogyan kell e szép, eszményi feladatnak eleget tenni? Az ige szolgálatában nem elég a szószéken csillogni, hanem az ott elhangzott tanításokat meg kell élni. A mai társadalomnak nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége, ahogyan VI. Pál pápa fogalmazott. Tanúságtevő papokra van szüksége a mai egyháznak.

Arra törekszem, hogy Szent Pál apostollal, kétszínűség és lelkiismeretfurdalás nélkül, belső meggyőződéssel, őszintén el tudjam majd mondani: „Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.” (1Kor 9,22b)

Két kulcsfogalom, melyek most bennem élnek a papi hivatás előképét illetően: tanúságtevés és üdvözítés.

Volt-e olyan papi-, egyházi személy, aki mély benyomást tett életpéldájával, tanúságtételével, esetleg segítette a pálya megválasztásában?

Jézus Krisztus, az Örök Főpap a legfőbb példaképem. Minden reggel a szeminárium kápolnájába érkezve, köszöntöttem az Oltáriszentségben jelenlevő Jézust, majd a kápolnában található Jézus Szíve festmény felé fordultam. Csendben, meghajoltam néhány másodpercre és rövid fohászt mondtam: „Jézus Szentséges Szíve alakítsad szívemet a te szívedhez hasonlóvá, szelíddé és alázatossá!” Elmondhatom, hogy vannak papi példaképeim, akik úgy érzem, Jézus Szentséges Szívének programját követik. Nem szeretném külön méltatni őket, de úgy érzem, hogy nevük említésre méltó. Egykori plébánosom Ft. Lieb József nyugalmazott nagybányai esperes az, aki illetve az ő példája indított el a hivatás útján. Az évek folyamán Ft. Anderco Ottó egykori nagybányai káplán és a jelenlegi plébánosom, Ft. Román János esperes úr alakítottak és formáltak. Mindhármuktól olyan papi jellemvonásokat sajátíthattam el, amelyeket úgy gondolom, érdemes beleépítenem papi életembe.

Hogyan tekint vissza a teológiai évekre?

A teológia az ima és a tudományok elsajátításának színtere volt. Hat éven keresztül szinte mi