rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Tartalmas volt a Főtér Fesztivál második napja is – összefoglaló

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A 2018-as Főtér Fesztivál – Nagybányai Magyar Napok kedden is változatos és szórakoztató programokkal várta a kicsiket és nagyokat.


Reggel 10 órai kezdettel a Bekecs Néptáncegyüttes Legendák kertjében című zenés és interaktív előadását mutatta be. A Városi Színház tele volt az iskolapadból jött gyermekekkel, akik izgatottan nézték és vettek részt a népi táncjáték előadásban, amikor is egy képzeletbeli meseország elveszett kincses ládájának kulcsait kellett eldugni az ördögöktől. A tánc mellett animációs vetítés volt, ami egyben a történelmi valóságot és a képzelet sajátos ötvözete volt.

Egy néhány órás szünet után folytatódott a keddi program. Fancsali János ezúttal Kacsóh Pongrác zeneszerzőről, zenepedagógusról mesélt. Az előadásban kiderült, hogy az 1873-ban született karmester fiatalkorában már a saját lábán állt, anélkül, hogy szülei segítsék őt. Első műve a Csipkerózsa daljáték volt, a János Vitézt is megzenésítette, de később az egyházi zene iránt kezdett érdeklődni, ugyanakkor ezen kívül hangszeres műveket, kórus műveket is szerzett. Az előadó néhány művet is megmutatott a jelenlévőknek. 

A Bekecs Néptáncegyüttes némi pihenő után második előadásában is elvarázsolta a nézőket, akik tapsviharral köszönték meg munkájukat. A néptáncegyüttes előadásával azok előtt tiszteleg e előadással, akik az életüket adták a hazájukért, családjukért, és azért, hogy gyermekeik egy jobb világban élhessenek. Az Ember az embertelenségben című előadás egyszerre volt megható a gyönyörű énekekkel, és megdöbbentő a történelmi visszatekintéssel, amely a Trianon utáni időszakot mutatta be. Az előadás fényvilága és zenéje biztosította a megfelelő hangulatot a nézők számára, a jelmezek pedig minden szempontból tükrözték a magyarságtudatot.

A nap utolsó programja a Fesztiválos kvíz-est volt, amelyet a Nagybányai RMDSZ és a Lendvay Márton Színjátszó Kör szervezett. Tíz témakör volt, többek között mesefigurákat kellett felismerni, de volt a szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos kérdés is, valamint az utolsó körben egy szigorúan kérdésekből álló párbeszédet kellett lebonyolítania két csapattagnak két perc alatt. A csapatok egymás erejét összemérve versengtek az est folyamán, azonban a szórakozás sem maradt el.

Mihály Kriszta (nagybánya.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek