rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Törvény írja elő a Marosvásárhely-Iaşi autópálya megépítését

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Csaknem egyhangúlag megszavazta szerdán a képviselőház azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely arra kötelezi a kormányt, hogy négy évben belül megteremtse az autópálya-összeköttetést az Erdély és a keleti országrész (Moldva) között a Marosvásárhely-Iași útvonalon.


A kihirdetésre váró törvény szerint az A8-as "Az egyesülés autópályája" a 2014-2020-as európai költségvetési ciklusban a rendelkezésére álló uniós forrásokból és költségvetési pénzekből épülne meg, illetve magánbefektető bevonását sem zárják ki. A jogszabály valójában egy politikai szándéknyilatkozat: a projekt gazdasági részleteire nem tér ki.

Az autópálya ügye az idei centenáriumi évben került a figyelem középpontjába, mert azt a kormányoldal és az ellenzék is elfogadhatatlannak tartja, hogy száz évvel a Román Királyság és Erdély egyesülése után sem sikerült gyorsforgalmi utakkal összekötni az ország történelmi tájegységeit, a Kárpátokat egyetlen autópálya sem szeli át.

Románia keleti, moldvai országrészében eddig egyetlen kilométernyi autópálya sem épült. Májusban több száz jármű részvételével rendeztek autós felvonulást Bukarestben az A8-as autópálya megépítését követelő civil szervezetek, azt hangoztatva, hogy az ország legszegényebb térségének számító moldvai megyék felzárkóztatásához elengedhetetlen a térség infrastruktúrájának fejlesztése. A napokban azonban a szaktárca egy tanulmányának nyilvánosságra kerüléséből kiderült, hogy a kormány az A8-asnál olcsóbbnak ígérkező A13-as jelzésű, Brassó-Bákó útvonalat részesítené előnyben a Keleti Kárpátok átszelésére, állítólag azzal a hátsó szándékkal, hogy a forgalmat a magánbefektetők bevonásával megépítendő, (még csak tervezett) Brassó-Bukarest koncessziós autópálya felé terelje. A Iași-Marosvásárhely autópálya hívei szerint azonban Moldva "nemcsak a hegyeken akar átkelni", hanem az európai úthálózathoz akar csatlakozni. A Keleti-Kárpátokat a Gyergyói-medencénél átszelő, Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő (és a Moldovai Köztársaság határáig vezető) A8-as autópálya megépítése már egy évtizede szerepel Bukarest távlati tervei között. Öt évvel ezelőtt Romániának sikerült felvétetnie a transzeurópai közlekedési hálózatba a Temesvár-Szászsebes-Torda-Marosvásárhely-Iași-Ungheni (Moldovai Köztársasági) útvonalat, így a pályaépítésre (ha egyszer elkezdődik) immár európai támogatást is felhasználhatnak. Románia még mindig csak 763 kilométernyi autópályával rendelkezik és egyelőre még a fővárosát sem sikerült bekapcsolnia Európa gyorsforgalmi úthálózatába.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek