rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Vallatást idéző vásárhelyi DNA-kihallgatás

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Végig úgy éreztem magam, mint egy vallatáson" – foglalta össze tapasztalatait az egyik szülő, akit a korrupcióellenes ügyészek hallgattak ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében.


Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ezen a héten is folytatja a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumba járó diákok szüleinek kihallgatását az iskolaalapítás körülményeivel kapcsolatban. Az egyik szülő – akit szerdán idéztek be az ügyészségre – részletesen beszámolt tapasztalatairól a Vásárhelyi Hírlapnak. Azt állítja, végig úgy érezte, vallatáson vesz részt, és a DNA képviselője folyamatosan próbálja szájába adni a szót.

A neve elhallgatását kérő édesanya elmondta, miután felvették az adatait – többek között arra is kíváncsiak voltak, hogy hisz-e Istenben –, elkezdték a kihallgatását. A mintegy másfél órát tartó kihallgatásról videofelvétel is készült, az ügyészség képviselője pedig írásban is rögzítette a tanúként kihallgatott szülő válaszait.

„Az elején felsorolta a gyanúsítottak nevét, de Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ştefan Someşan volt főtanfelügyelő mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes, illetve Nadia Raţă volt főtanfelügyelő neve is elhangzott. Kérdéseket tettek fel arra vonatkozóan, hogy 2015-ben hol és mikor közölték velünk az iskolaalapításról szóló döntést, kitől hallottam először az iskoláról, mit mondott akkor Tamási Zsolt az iskola amfiteátrumában, amikor aláírtuk, hogy átkerülnek a gyerekeink a katolikus iskolába – részletezte az édesanya. – Aztán elém tettek két aláírást, mindkettő az enyém volt, de azt sugallták, hogy az egyik nem az enyém, mert nem hasonlítanak egymásra a szignók. Biztosítottam őket afelől, hogy mindkettő az enyém. A kérdések között volt az is, hogy részt akarok-e majd venni abban a perben, amely a felsorolt személyek ellen irányulna, ha sor kerülne rá, amennyiben úgy érzem, hogy a gyerekem sérült az iskolaügy kapcsán. Határozott nemmel feleltem erre."

Az ügyészség képviselője a kihallgatás végén kinyomtatta a jegyzőkönyvet, és a szülő aláírását kérte. „A szöveget átfutottam, és észrevettem, az áll benne, hogy azért írattuk át a gyereket az Unirea Főgimnáziumból a katolikus iskolába, mert kizárólagosan magyar iskolába szerettük volna járatni. Kértem, hogy ezt húzza ki, mert nem ezt mondtam, hanem azt, hogy azért, mert az Unirea iskolában elkezdődött a magyar osztályok szisztematikus leépítése, először az óvodát, majd az iskolai osztályokat szüntették meg a magyar tagozaton. A hatóság képviselője kijavította ezek után a szöveget, bár elkezdte bizonygatni nekem, hogy még vannak magyar osztályok az Unireában" – mondta a szülő.

Úgy érezte, meglehetősen kimért, hivatalos hangnemben zajlott a kihallgatás, a kérdező viszont nagyon sokat beszélt, ami szorongással töltötte el a szülőt. „Úgy éreztem, mintha számba akarta volna adni a szót, és félek, hogy bármikor felhasználhatják, ha valamit félreértettem, mert nem is az anyanyelvemen beszélt hozzám, ráadásul sokat és gyorsan” – nyilatkozta a szülő.

Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ és a gimnázium vezetőségének panasza nyomán a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet kedden közölte: nem tartja törvénytelennek, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében vizsgálódó ügyész az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kihallgatja. A felügyelet közölte: a szülők beidézése révén tájékoztatni kívánták őket, hogy sértett félként csatlakozhatnak ahhoz a büntetőperhez, amely a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása ügyében indul. A felügyelet április 5-én kiállított átiratából kiderül, hogy e dátumig 48 szülőt idéztek be tanúként a korrupcióellenes ügyészség marosvásárhelyi részlegére, és a beidézések addig folytatódnak, míg a szülők mindegyikét ki nem hallgatják.

Amint a felügyelet fogalmazott, a beidézések célja az, hogy tájékoztassák őket a polgári peres lehetőségről. Erre – a dokumentum szerint – az a tény jogosítja fel szülőket, hogy a tanulók érdekeit sértette a Római Katolikus Gimnázium nem engedélyezett működtetése a 2015/2016-os, valamint a 2016–2017-es évben. A dokumentum szerint a szülőktől azt kérdezték: a gyermekük iskolába íratásakor voltak-e olyan személyek, akik biztosították őket a tanintézet törvényes működéséről? Mikor értesültek az iskola körüli gondokról? Az iskola körüli problémák ismeretében is oda íratták volna-e a gyermekeiket? Ha társulnak a perhez, milyen kárigényük van? A felügyelet szerint a szülők vallási hovatartozására nem a kihallgatás során kérdezett rá az ügyész. Ez a kérdés csupán a nyilatkozattétel előtt merült fel, amikor a beidézettek esküt tettek arra, hogy a valóságot közlik.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek