Van, aki külföldről jön Szatmárra dolgozni

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szatmár megyében magasan az országos átlag alatt van a munkanélküliség aránya, de sajnos az átlagbér is. Ennek ellenére több tucat külföldi keresi kenyerét Szatmárban. Tekintve, hogy a nagy munkaadók folyamatosan munkaerőhiányra panaszkodnak, megkockáztathatjuk, a munkaerő importja még csak az elején tart.


Szatmár megyében jelenleg 58 külföldi állampolgár „aktív a munkaerőpiacon”, fogalmaz a területi munkaügyi felügyelet. A szám nem magas, de várhatóan nőni fog.

A munkaerő-ügynökség legfrissebb adatai szerint márciuban csak 3,87%-os volt a munkanélküliségi ráta a megyében. Ez a szám gyakorlatilag nem változott a tavaly óta, 2016 márciusában ugyanis 3,91% volt a munkanélküleik aránya. Kijelenthető tehát, hogy a helyzet stabil.

Mindkét szám alaposan elmarad az országos adatoktól, a munkanélküliségi arány romániai átlaga ugyanis 5,4%-os volt februárban. Van egy másik adat is, amely jelentősen kisebb Szatmáron, mint az országos átlag. Ez pedig a bér átlaga. Az országos statisztikai hivatal tavaly novemberi adatai szerint Romániában az átlagfizetés 2172 lej volt. Szatmár megyében viszont csak 1569 lej.

A munkaerő-ügynökség legfrissebb adatai arra is kitérnek, hogy Szatmár megyében március 31-én 5853 volt a munkával nem rendelkezők száma. Legalábbis ennyien szerepeltek a nyilvántartásban. Tekintve, hogy a helyi sajtóban soha nem látott mennyiségű álláshirdetés olvasható, hallható, a munkaadók pedig folyamatosan munkaerőhiányról paanszkodnak, felmerül a kérdés, hol vannak a szatmári munkavállalók. Aligha állunk távol a valóságtól, ha azt mondjuk: külföldön dolgoznak. Nem a munkahely hiánya kényszeríti erre őket – amint azt az előbbi adatokból láthatjuk -, hanem az alacsony bér.

Nem csak munkára, hanem jól fizetett, versenyképes fizetésekre van szükségük, különben a munkaerő exportját mindinkább a munkaerő importjával lesz kénytelen kompenzálni a munkaadó.

(szatmar.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.4486 RON
1 dollár = 3.9628 RON
100 forint = 1.4356 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Hollandiai és Németországi betanított munkák Hollandiai és Németországi munkák. Mezőgazdasági munka és 18-60 életévig heti (...)

Németország:pékség egy párnak azonnali kezdéssel Németországba keresünk egy párt, alap német nyelvtudással, azonnal indulással, saját (...)

Németország:éttermi személyzet pároknak is Kedves Roland Csatoltam az Ön által megpályázni kívánt állás teljes, részletes (...)

adj fel hirdetést
mmhirlap

SZAVAZÁS

Milyen helyi, magyar érdekeltségű projektet tart legfontosabbnak?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Kovács János Magyarország megvétózza a (...)

Ha valakinek nem világos a magyarok (...)

Telepes Hunor Áder János minden magyar (...)

Igazi államelnökünk van oda át. Jó (...)

vgá Szilágyi Zsolt maradt az EMNP elnöke

Minden jót, Sziszi (Szilágyi Zsolt)!

vgá Magyarul a kórházakban: az (...)

üröm az örömben

Tasnádi András Zsolt lelkipásztor Nagyhéti egyházi hírek

A Nagybánya-Újvárosi Református (...)

LAZAR LACI Zongorakoncert

GRATULALOK...

vgá Hát persze, hogy nem váltják le (...)

miért is váltanák le, kész (...)

vgá Nagybánya polgármesteri hivatala (...)

szép legyen a főtér

Zaboraski Trinita Beiktatták Máramarossziget (...)

Lovász Istvánnak hívják a lelkész (...)

Gabriella Szigeti Beiktatták Máramarossziget (...)

Lehet tudni a nevét?

Gorzo( Sandor ) Zita Hogyan tovább?

Mely koszonettel es halaval tartozunk (...)

Ibolya Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Miért kell minden EMBERI (...)

theresia trenn Beiktatták Máramarossziget (...)

keresem Maramarosszigeten a regen ott (...)

Tündérke Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

'Csendesedjünk el, és kérjük (...)

Kellner Judit Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Még hány bőrt akarnak lehúzni Csaba (...)

dioszegi imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ezek a szemetek mingyart a magyarsag (...)

Kovacs lajos Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mindentlátó te az alapitványnál (...)

Székely betyár Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ásd el magad mindentlátó! Ne ítélj (...)

Mindentlátó Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Ha tiszteséges lenne, akkor mitől (...)

remete balatoni Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Nem vagyok optimista a vizsgálatok (...)

Gálóci Imre Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Egyszerűen NEM értem,miért (...)

Márton Etelka Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Elszomorít, felháborít a hatóságok (...)

Erika Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Hát ez várható volt.Csoda már az (...)

dr Kalotay Eszter Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mi fontosabb a gyerekek életben (...)

annacska Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Azt gondolom nézzünk szét, (...)

Torjai Anna Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Mivel segítette a hatóság a (...)

Viktor950 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

Borboly Csaba sepregessen a sajat haza (...)

Marcsi943 Hatósági vizsgálódás Böjte Csaba (...)

A hatoságok a tolvajokat,gazembereket (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Permetezést végeznek Nagybányán

Permetezést végeznek Nagybányán

A S.P.A.U. (Serviciul Public Ambient Urban) bejelentette, hogy Nagybánya egész területén elkezdi a nyári földi (...)