A székelyföldi autonómiatervezet negyedik parlamenti beterjesztésére készül az SZNT

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének a negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet.


Erről Izsák Balázs, az SZNT elnöke beszélt egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón. Úgy vélte: nem tekinthető kudarcnak a tervezet parlamenti leszavazása, hiszen az elutasítás során a román politikai osztály kiadta az ellenérveit is. Ezek pedig a további küzdelem kiindulási pontjai lehetnek. „Ezek az ellenérvek jelzik, hogy a székely közösség erkölcsi és szellemi fölényben van a román politikai osztállyal szemben” – jelentette ki Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke kifejtette, hogy a törvényhozás mindkét háza a törvénykezdeményezéseket jogalkotás-technikai szempontból vizsgáló Törvényhozási Tanács véleményére építette az ellenérveit, ezek pedig nem megalapozottak. Izsák Balázs szerint az elutasítás alapjául az alkotmánynak egy megengedhetetlen és téves értelmezése szolgál. Hozzátette: a román alkotmány nem lehet ellentétes a nemzetközi jog általánosan elfogadott normáival, és olyan szerződésekkel, amelyekhez Románia is csatlakozott.

Szerinte az állam egységére, és területi oszthatatlanságára azért nem lehet hivatkozni az autonómia ellen, mert az Európa Tanács (ET) 1334/2003-as határozata egyértelműen kimondja, hogy a területi autonómia nem ellentétes az állam egységével és oszthatatlanságával. Az SZNT elnöke szerint az autonómia azért nem lehet ellentétes Románia nemzetállami meghatározásával, mert ez az alkotmány diszkriminatív értelmezését jelentené. 

„Emögött ott van egy hallgatólagos alkotmányértelmezés, amely úgy tekinti, hogy nem a román állampolgárok közössége, hanem kizárólag a román nemzetiségű állampolgárok közössége Románia állami szuverenitásának a letéteményese. Ezt nyíltan nem mondják ki, ezért nekünk az a kötelességünk, hogy leleplezzük ezt a hallgatólagos értelmezést, mert ez szembemegy a diszkrimináció tilalmával, hiszen Székelyföldön román állampolgárok kérik az autonómiát” – fogalmazott.

Nem módosítanak a tervezeten

Izsák Balázs elmondta, a román politikai osztály „etnikai alapú autonómiának” tekinti a székelyföldi törekvéseket, holott az SZNT törvénytervezetében egyáltalán nem szerepel az „etnikai” kifejezés. Szerepelnek viszont az etnikai és kulturális szempontok abban a hatályos törvényben, amely 1968-ban Románia mai megyerendszerét kialakította. A törvény szerint a megyék kijelölésénél egyebek mellett az etnikai és a kulturális sajátosságokat is figyelembe vették. Úgy vélte: aki a székelyföldi autonómia etnikai jellege ellen érvel, egy hatályos törvényben elismert jog ellen lép fel, ami ráadásul nem is szerepel az autonómiatervezetben.

Izsák Balázs úgy vélte: az SZNT autonómiatervezetét nem azért utasította el a törvényhozás, mert hibát talált volna benne, hanem azért, mert tévesen és az ET dokumentumainak ellentmondó módon értelmezi a román alkotmányt. Ezért nem a törvénytervezet módosítása, hanem az ellenérvek szétszedése a feladat.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.7607 RON
1 dollár = 4.2653 RON
100 forint = 145.89 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Fordítás Angol, német, olasz és francia nyelvű szövegek (pl.: prospektusok, használati útmutatók, (...)

kérés Philips videolejátszóhoz keresek távírányitót a Don Bosco gyerekei számára. Ha valakinek (...)

Betteggondozót keresek Szamosardóra (=Arduzel) keresek egy idős, beteg nő gondozására alkalmas, megbízható, magyar (...)

adj fel hirdetést
ep

SZAVAZÁS

Melyik koncert tetszett a legjobban a Főtér Fesztivál 2018 - Nagybányai Magyar Napokon

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Csiki Árpád Winkler Gyula: május 26-án arról (...)

Winkler Iuliu 'úr' mindenről beszél, (...)

Dr. Csomai Miklós Egy napra Erdélybe költözik az EU (...)

Ahol Junker van, ott nem születhet (...)

seresterezia@yahoo.com Meghalt Elekes Emma, Szatmár (...)

Nyugodjon bekeben szatmari kozonseg (...)

vgá A szatmári színház második (...)

Kéz- és lábtörést!

rmdsz és szervezők Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Kedves Zita! A fellépők megvoltak (...)

cotos 15 éves a Nagybánya.ro

Gratulálok. Kitartást, mert szükség (...)

Rist Zita Hajnalka Ünnepeljük EGYÜTT március 15-ét!

Velemenyem szerint, a musor utanra az (...)

Ambrus István mkl 25. születésnapját ünnepelte a (...)

A cikkbeni nyugdíjas klubok (...)

Erika Miért lassú a gyorsposta?

Az semmi,de egy levél Kolozsvárra 6 (...)

Margit Kovácsné Kerek évfordulók 2019-ben – Ady (...)

Fantasztikus gyűjtemény.Lenne mit (...)

Andrew emmanuel úr Kelemen: az RMDSZ tagja lenne egy (...)

Itt van az én nagy mesterem, aki ma az (...)

Var Gabi Elhunyt Makara György

Nekem is kedvenc tanaraim kozze (...)

varga gábor Szilveszteri kabaré

Egy nagy kalappal!

Szürte.ung. megye Megszavazta az EP a romániai (...)

EU. Mostanra rendszerszerüen (...)

vgá "S mi vagyok én, kérded " - (...)

egy nagy kalappal!

vgá Novemberi kvíz-est

egy nagy kalappal!

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Luxné Dr. Vincze Judit Megvásárolható: GENIUS LOCI

Nagyon szeretném a kiadványt (...)

Láng-Kovács Éva Hollósy Simon, a muzsikus

Kedves Marian Úr! Köszönjük az (...)

Laszlo Grof ILONDAI HÁLAOBELISZK

Koszonjuk Várady Enikőnek ezt az (...)

vgá Elfogadta a kormány az új (...)

Nem hoz-e inflációt maga után ez a (...)

Hippie Szabad vagy (ma este)? - (...)

Csak egy fészbúkkal kapcsolatos (...)

SZENTES FF2018: Mátyás király-emlékév (...)

Nekem ez a program tettszett a (...)

Hippie Ferenc pápa szerint a szex isten egyik (...)

Volt még egy ilyen pápa a Katolikus (...)

uachya Gazdag nyári programok a nagybányai (...)

where to buy levitra online walmart (...)

Hippie Szombaton is gazdag programokkal (...)

De...írhatnátok a Metalon koncertről (...)

Hippie Egyre sokszínűbb a 2018-as (...)

Manapság sem ártana méhészetet (...)

Gonda Jánosné Major Erzsébet Magyar állami kitüntetésben (...)

Óriási hatalmas művész Tőrös (...)

Péter Károly Modern életünk fontos (...)

Az írás negyedik mondata a „van (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh