rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Az RMDSZ elhatárolódik az államelnöki kampány második fordulójában megjelent megtévesztő szórólapoktól

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

„Az RMDSZ elutasítja a negatív kampányt és elhatárolódik minden olyan, a napokban megjelent szóróanyagtól, amely az egyik vagy a másik államelnök-jelölt támogatására biztatja a magyar közösséget, a Szövetség politikusainak képét jogtalanul felhasználva” – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annak kapcsán, hogy ma reggeli források szerint Székelyföldön Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla egykori elnök arcképével ellátott szórólapok jelentek meg, az érintettek és a Szövetség tudta és beleegyezése nélkül. Kovács Péter álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy egyesek ilyen megtévesztő taktikával kívánnak kampányolni, ezzel pedig az RMDSZ nevével élnek vissza úgy, hogy közben nem kérik a Szövetség politikusainak beleegyezését. „Hangsúlyozni szeretnénk, az RMDSZ a november 6-i Szövetségi Állandó Tanács egyhangú döntése értelmében, az államelnöki választás második fordulójában azt javasolja azoknak, akik élni kívánnak állampolgári jogukkal, hogy belátásuk szerint szavazzanak vasárnap, november 16-án”– szögezte le a főtitkár. Az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az ügyben.


Az RMDSZ elutasítja a negatív kampányt és elhatárolódik minden olyan, a napokban megjelent szóróanyagtól, amely az egyik vagy a másik államelnök-jelölt támogatására biztatja a magyar közösséget, a Szövetség politikusainak képét jogtalanul felhasználva” – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annak kapcsán, hogy ma reggeli források szerint Székelyföldön Kelemen Hunor szövetségi elnök és Markó Béla egykori elnök arcképével ellátott szórólapok jelentek meg, az érintettek és a Szövetség tudta és beleegyezése nélkül.

Kovács Péter álláspontja szerint elfogadhatatlan az, hogy egyesek ilyen megtévesztő taktikával kívánnak kampányolni, ezzel pedig az RMDSZ nevével élnek vissza úgy, hogy közben nem kérik a Szövetség politikusainak beleegyezését.

 

Hangsúlyozni szeretnénk, az RMDSZ a november 6-i Szövetségi Állandó Tanács egyhangú döntése értelmében, az államelnöki választás második fordulójában azt javasolja azoknak, akik élni kívánnak állampolgári jogukkal, hogy belátásuk szerint szavazzanak vasárnap, november 16-án”– szögezte le a főtitkár.

Az RMDSZ ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az ügyben.

rmdsz.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek