rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Csak Vásárhely kapujában állhat a Kossuth-szobor

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karainak bejárata előtti téren avatták fel vasárnap délután Kossuth Lajos mellszobrát. Az ünnepségen jelen volt Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkaközössége, az egyetem vezetősége, tanárok, képzőművészek, politikusok, érdeklődők.


„Az egyetem nagy aulájában Bolyai János, a bejárat előtt Kossuth Lajos szobra áll. Akár találkozhattak volna, vitatkozhattak volna is, hiszen kortársak voltak" – mondta köszöntőbeszédében Dávid László rektor, azt is kiemelve, hogy a Sapientia teremt kapcsolatot a két nagy személyiség között, ami nem is áll távol a realitástól, hiszen Kossuth javasolta annak idején a külön román kar létesítését a budapesti egyetemen.

Államalapító királyunk, Szent István mellett a legismertebb magyar történelmi személyiség Kossuth Lajos, akinek nagysága előtt a világban szobrokkal, emléktáblákkal tisztelegnek, nevét szinte valamennyi magyar városban utca viseli. Marosvásárhelyen azonban sem utca, sem szobor nem hirdeti nagyságát, az utca nevét a mai napig nem sikerült visszaadni, ahogy a most felállított mellszobrot sem „fogadták be".

A Simon János Németországban élő adományozó által felajánlott alkotást a Vártemplom előtti téren szerették volna felállítani, de ahhoz nem adott engedélyt a polgármesteri hivatal, így Koronkába, úgymond Marosvásárhely kapujába került, várva, hogy talán egyszer eljön az idő, hogy méltó helyére kerülhet.

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a szobor történetéről beszélt: elmondta, hogyan kereste meg őt Simon János, és hogy a szobor egy évig a konzulátuson állt. Kifejtette, a polgári jogok nem választhatók el a nemzeti öntudattól, az európaiság egyet jelent a mások önazonosságának tiszteletével.

Simon János barátai segítségével az 1892-ben Kiss György szobrászművész által gipszbemintázott Kossuth-szobrot öntette bronzba. Az összefogás meghozta a gyümölcsét – hangsúlyozta a főkonzul. A szoborról és annak alkotójáról Bordi Géza, a marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tanára beszélt.

krónika.ro

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek