rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Feljelentette az ANI Horváth Annát a korrupcióellenes ügyészségen

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Érdekkonfliktus feltételezett bűncselekményének gyanújával feljelentette Horváth Annát a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) a feddhetetlenségi ügynökség. Az alpolgármester a Maszolnak nyilatkozva cáfolta a vádakat


Az ANI keddi közleménye szerint Kolozsvár alpolgármestere 2012 és 2016 között önkormányzati képviselőként részt vett annak a tanácsi határozatnak a megszavazásában, amellyel 90 ezer lejt utaltak ki a Horvát Anna által elnökölt Claudiopolis Egyesületnek. Emellett a városi tanács 30 ezer lejt utalt ki a Sapientia egyetemnek, amellyel – oktatóként – az alpolgármester szerződéses viszonyban volt.

Az ANI az állítja, hogy az RMDSZ politikusa többek között megszegte a helyi választottak jogállásáról szóló törvényt, amely szerint egy helyi vagy megyei tanácsos nem szavazhat olyan határozatokról, amelyek elfogadásához személyes érdeke fűződik. Ha ilyen jogszabály kerül napirendre, a helyi vagy megyei tanácsosnak az ülés elején jeleznie kell, hogy tartózkodni fog a szavazáson, és ezt jegyzőkönyvbe veszik – idézte a jogszabályt az ANI közleménye.

Az ügynökség szerint Horváth Anna a Btk. 301-es cikkelyét is megszegte. Ez tiltja a köztisztségviselőknek, hogy hivatali gyakorlásuk közben olyan döntésekben vegyenek részt, amelyek révén közvetett vagy közvetlen módon anyagi javakhoz jutnak. Az ANI felkérte a DNA-t, vizsgálja ki, hogy történt-e bűncselekmény ebben az ügyben.

FRISSÍTÉS: Horváth Anna cáfolja az ANI állításait

Horváth Anna a Maszolnak elmondta, már januárban tájékoztatta az ANI-t arról, hogy a feltételezett érdekkonfliktusok nem léteztek. Felidézte, hogy a városi tanács 2013-ban fogadta el a Claudiopolis Egyesületnek pénzt kiutaló határozatot, amikor ő már nem volt  elnöke a szervezetnek.  „2012. júniusában, alpolgármesterré választásom napján közjegyző előtt lemondtam az egyesületi elnöki tisztségemből. Az erről szóló közjegyzői iratot be is küldtem az ANI-hoz” – magyarázta az alpolgármester.

„A Sapientia és magam is elküldtem az ANI-nak azokat az iratokat, amelyek igazolják, hogy az egyetemen civil szerződéssel óraadó tanár voltam 2008-2010-ben. Ezért a három év alatt összesen 3200 lejt kaptam az intézménytől. De ismétlem, civil szerződéssel, ami nem esik a tiltó jogszabály hatálya alá” – mondta az alpolgármester.

Horváth Anna szerint előzmény nélküli az ANI történetében, hogy az ügynökség azonnal feljelentette a DNA-nál. „A szokásos eljárás az, hogy az ANI megfogalmazza jelentését a vélt érdekkonfliktusról vagy összeférhetetlenségről, amit az érintett személy polgári perben megfellebbezhet. Ezt én nem tehettem meg. Tudomásom szerint erre még nem volt példa” – jelentette ki az RMDSZ politikusa.

Az RMDSZ továbbra is hisz Horváth Anna ártatlanságában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének „a Horváth Anna ellen folytatott lejáratási kampány” újabb fejezete miatt. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett állásfoglalás szerint az eset ismét bizonyítja, „hogy ma Romániában nem beszélhetünk jogállamról”. „Mint azt többször is hangsúlyoztuk: az országot erőszakszervezetek irányítják, az ügyészek mindent elsöprő hatalma befolyással van a bírák döntésére, ami elfogadhatatlan” – áll a dokumentumban. Az RMDSZ nyomatékosította: továbbra is hisz Horváth Anna ártatlanságában. 

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek