Folytatja a DNA a marosvásárhelyi szülők kihallgatását

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása – tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.


Kincses Előd elmondta, egy olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja.

Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akik egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott katolikus egyháznak.

Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek.

Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat.

Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta.

A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

 

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



idea 2016


árfolyam:
1 euro = 4.6516 RON
1 dollár = 3.8120 RON
100 forint = 148.77 RON
isk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Villanyszerelő, csőszerelő, lakatos, hegesztő állások Németországban A Power Jobs GmbH egy német tulajdonú, 17 éve a munkaerőpiacon jelenlévő cégcsoport tagja. (...)

Németországi munka nyelvtudás nélkül Partnerünk megbízásából a lehető leghamarabbi munkakezdéssel Németországba keresünk (...)

Hollandiai munka akár nyelvtudás nékül Hollandiai partnerünk megbízásából keresünk Amszterdamba dolgozókat! El tudunk helyezni (...)

adj fel hirdetést
Reklam

SZAVAZÁS

Ön részt vesz a 2018. áprilisi magyarországi országgyűlési választásokon?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Varga Gábor Több ezer fekete lyuk hemzseghet a (...)

Lebilincselő cikk!

Zászló Magyar személyiségekről is (...)

Sokkal boldogabb lennék, ha az (...)

vgá „Nem tudom legyőzni” – Gyurta (...)

így is nagyon jó volt Dani!

Thurman Zoltán Közlemény a hajdani polgári (...)

Szeretném láttni pontosan, hogy a (...)

Ricsi Bonis KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Az egészségügyi iskola túl közel (...)

vgá Az Igric - turné Nagybánya (...)

öröm, mikor Budapest vendégszerepel (...)

cotos KÖZLEMÉNY A NAGYBÁNYAI MAGYAR (...)

Szerintem eszrevetettek, hogy nem jol (...)

szittya A Nagybányai RMDSZ közleménye

a kis bozgor chereces :) nem mondta meg (...)

HZS A Nagybányai RMDSZ közleménye

Szégyen és gyalázat ez a (...)

Mer Kell A Nagybányai RMDSZ közleménye

A nagybanya.ro oldalan olvasva ezt a (...)

David Aaron A Nagybányai RMDSZ közleménye

Ez a Kerekes Katalin nevezetű (...)

Kereszthegyi A Nagybányai RMDSZ közleménye

Edesanyam elment az unnepsegre, melynek (...)

Kapjatokbe A Nagybányai RMDSZ közleménye

Nagyszeru a ralatasa az rmdsz-nek (nem (...)

Jurka Miklos Musical és operett est a kolozsvári (...)

Maramarosszigete nem kuldenek kegyeket?

vgá Magyar aranyérem a téli olimpián!

gratula! brávó, Fiúk!!

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

...ami pedig ezt az irományt illeti, (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Oradea MSZP Az „ásító torony” alatt (...)

ekkora nepszerusege meg nem volt egy (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Stimată Laura Ghinea! Citind de mai (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

Kedves Laura Ghinea! Többször (...)

Laura Ghinea presedinte UAP Filiala Baia Mare Az „ásító torony” alatt (...)

Buna ziua. Ma bucur ca subiectul (...)

Laczkó Zoltánné Az „ásító torony” alatt (...)

Kuzmányi István nem az írásai miatt (...)

Bodor Levi Az „ásító torony” alatt (...)

Tisztelt Kisebbségekért - Pro (...)

Torjay Valter A síri csend birodalmában

Nagy örömmel olvastam Ferenc bátyám (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Szika Levente Zoltán2018.01.20 (...)

Szika Levente Zoltán Az „ásító torony” alatt (...)

Egyetértek az előttem 'szólóval', (...)

Dávid Lajos Az „ásító torony” alatt (...)

A régi Nagybánya (...)

Péter Károly Kormányellenes tüntetéssel indult (...)

Juh szellem, de demokratikus és jogos.

vgá A PSD visszaállítaná a királyságot?

érdekes, hogy a PSD akarja ezt

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

tmh
x Ezt olvasta?

Az egészségügyi miniszter lemondását kéri a Nemzeti Liberális Párt

Az egészségügyi miniszter lemondását kéri a Nemzeti Liberális Párt

Hétfőn nyújtotta be Sorina Pintea egészségügyi miniszter ellen kezdeményezett egyszerű indítványát a Nemzeti (...)