Kk
2023. június 04.,  Bulcsú napja
árfolyam:
1 euro = 4.9633 RON
1 dollár = 293.6078 RON
100 forint = 0.056 RON

Kelemen Hunor: a magyarok véleményéből, visszajelzéseiből építkezünk

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Egy közel kéthónapos konzultációt zár le a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az összegyűjtött tapasztalatokról beszélt nekünk Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes, aki megköszönte a magyaroknak a fórumokon és a kormany.rmdsz.ro honlapon elmondott visszajelzéseket, kritikákat. Az RMDSZ elnökét a hétvégén zajló 16., tisztújító kongresszusról is kérdeztük. INTERJÚ.


Hamarosan véget ér a kormányzati konzultációs sorozat. Mik a tapasztalatok? El tudták juttatni a kormányzati eredményeket a közösséghez, és milyen visszajelzéseket kaptak? 

A konzultáció ugyan a végéhez közeledik, ám ezzel nem zárul le a párbeszéd a közösségünkkel. Azt kértem a kollégáimtól, hogy ezt a munkát ne függesszék fel, hiszen a kormányzást sem szándékozunk felfüggeszteni, és nagyon fontos, hogy folyamatosan visszajelzéseket kapjunk a magyar emberektől. Naivság lenne azt feltételezni, hogy az emberek nagy része reggeltől estig a tévé előtt ül, vagy a közösségi médiát olvasva figyeli a bukaresti történéseket, és látja a mi munkánkat. 

Ami a tapasztalatokat illeti: a pedagógusokat jelenleg főként az új tanügyi törvények foglalkoztatják, a gazdákat és a vállalkozókat a támogatások kérdése érdekli. A településfórumokon az infláció és a nyugdíjak, az energiaárak és a biztonság kérdése merült fel, ugyanakkor gyakran előtérbe kerültek a helyi ügyek is: a csatornázás, az utak rendbetétele, az épülő uszoda vagy az épp felújítás alatt álló iskola.

Mekkora gondot jelent, hogy az RMDSZ vezető személyiségeinek jelentős része Bukarestben van, és az energiák nagyobbik hányadát köti le a kormányzás?

Ebben az időszakban nyilván több időt kell töltenünk Bukarestben a kormányzás miatt, és valamelyest átrendeződnek a hangsúlyok. De soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy a kormányzás nem cél, hanem eszköz. A cél továbbra is az, hogy közösségünk érdekeit képviseljük – ehhez pedig párbeszédre van szükség, hogy lássuk, miben érdemes változtatnunk. Én ennek tulajdonítom be azt, hogy a konzultáción a visszajelzések, vélemények is őszinték voltak, és köszönet a kritikáért is, ezekből építkezni fogunk! 

Másik témánk az RMDSZ kongresszusa. Egyedüli jelöltként indul a szövetségi elnöki tisztségért. Minek tudja be, hogy nincs ellenjelöltje? 

Úgy látom, sikeres négy év áll mögöttünk. Sikeresek voltunk a választásokon, és – bár nem tartunk még a ciklus végénél – komoly sikereink vannak a kormányzásban is. Érdemes hát folytatni, amit elkezdtünk. Azt, hogy nincs kihívóm, leginkább annak tudom be, hogy azzal a munkával, amit az elmúlt években végeztem a csapatommal, a Szövetségben dolgozó kollégák többsége elégedett. Emellett 2024 egy olyan választási esztendő lesz, amely óriási felelősséget ró a szövetségi elnökre. A kollégáim is tudják azt, hogy ilyen körülmények között kiszámíthatóságra és stabilitásra van szükség.

Hogyan foglalná össze röviden az elmúlt négy év munkáját? Honnan hova jutott a Szövetség, melyek a legfontosabb eredményei ennek a mandátumnak?

A 2019-es kongresszust követően előbb ellenzéki szerepből politizálva kellett kiállnunk az érdekeinkért – amikor lehetett, konstruktívan, de ha kellett, kritikusan. 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány idején az akkori kormány cserbenhagyta a gazdaságot, a vállalkozásokat, a gazdákat és a magyarokat is, mi megszerveztük a magyar nyelvű segítségnyújtást, megerősítettük a közösségünket, és még abban az évben a nehézségek ellenére két választáson is kiemelkedő eredményt értünk el. 

Az RMDSZ ma megkerülhetetlen a romániai politikában: a mi kormányzati jelenlétünk nélkül nem lehet sikeres országot építeni. Én büszke vagyok erre, hiszen ennek köszönhetően 203 bölcsődét építhetünk az országban, 190 magyar vonatkozású oktatási intézményt újíthatunk fel, a kisnyugdíjasok nyugdíját a drágulások mértékéhez igazíthattuk, és elértük, hogy ne legyen kétszer drágább a gáz és az áram. Ez mind-mind a mi munkánk, ahogyan az is, hogy 1813 településen víz-, szennyvíz- és gázhálózatot, utakat, hidakat építünk vagy újítunk fel, 57 ezer hektár erdőt ültetünk, illetve egyre több közösség használhatja szabadon helyi szimbólumait.

Hogy az RMDSZ életében miért fontos a kongresszus, megválaszolta. De miben fontos a magyarság számára a hétvégi temesvári kongresszus, mire készülnek? 

Olyan dokumentumokat fogunk elfogadni, amelyek a következő évekre stratégiai irányt mutatnak, különböző területeken fogalmazzák meg a közpolitikai célokat. A Szövetség több mint harmincéves programját ezúttal is változatlanul hagyjuk, viszont ahogyan az kongresszusról kongresszusra lenni szokott: aktualizáljuk feladatainkat, a ma kihívásaihoz igazítjuk azokat. 

Románia számára minden feltétel adott a felzárkózáshoz. Most, amikor óriási változások és lehetőségek előtt állunk, nekünk többet, jobban, okosabban kell dolgozni. Én erre vállalkozom szövetségi elnökként, és ehhez kérem kollegáim bizalmát, támogatását is. 


(lejegyezte: Z. B.)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Írja meg véleményét:

a hozzászólások felülvizsgálatát és törlési jogát fenntartjuk



kk


Kk
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Szilárd és megbízható pénzügyek Használja ki ezt a nagyszeru lehetoséget és szerezzen megbízható pénzügyi kölcsönt 500 000 (...)

kölcsönt ajánlok Helló mindenki. Bokor Tamás vagyok, magánkölcsönzo. 10 millióig magánszemélyi kölcsönt (...)

How I won the Powerball Lottery Being the winner of a multi-million dollar lottery certainly will be a life-changing event for (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz

SZAVAZÁS

Hogyan áll hozzá a jelenlegi járványhoz?

szavazok

a szavazás állása
korábbi szavazatok
tmh
Noileg

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek

Hilary Knight Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)

Hilary Knight Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Lost Your Cryptos? You Want To Recover (...)

Lenkey Tibor SZOBORAVATÓ: Nagybányai Művésztelep (...)

Tisztelt Nagybányai Önkormányzat, (...)

Bodor Ani László Attila koncert Nagybányán

Alig várom nagyon szeretem a dalait.

Nagybánya.ro ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Köszi az észrevételét, javítva.

Dr. Valdman István ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ (37)

Nem sok egy kicsit a 100 milliárd lej (...)

Nemzethy Együtt ünnepelt a nemzet!

Csak a rend kedvéért: Bár az írás (...)

Gertrude Carlson Szilveszteri kvíz-est

HITEL AJÁNLAT 200.000 Ft 800.000.000 (...)

Rist Zita Februári kvíz-est

Nagyon örvendek hogy a kedves helyen (...)

Csiki Árpád Tánczos Barna: az erdők jelentősen (...)

Nagyon szépen el tudja mondani (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

keziahron Szilveszteri kvíz-est

Hello Ms/Mr Finanszírozásra van (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Steven Ashley Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Binary trading has caused many people (...)

Rist Zita Ünnepi kvíz est

Ugyan 21 én lesz a Philiaban ,ugyan (...)

Farkas Éva Megbüntették uszításért a (...)

Örülök az obiektiv döntésnek, (...)

Business and Project Loans Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Do you need a quick long or short term (...)

Mark Thomas Búcsús szentmise Szentháromság (...)

Borrow money here Fast online loans (...)

Gergely Gyula Kárpótlást kínálnak a 2020/2021-es (...)

Nesze semmi, fogd meg jól ! Ezt nagyon (...)

Levay Attila A nagybányai elkerülő gyorsút a (...)

Itt akkora a lopas, hogy soha nem fog (...)

Miklos Artur Domokos Run 2022

Köszönöm a megosztàst! Igen, (...)

Farkas Eva Meghajolni a legnagyobb magyar emléke (...)

IGY IS LEHET,EGY REMÉNY SUGÁR hogy (...)

Günther Hornung Vasárnapi szentmisék rendje (...)

A szentmisek a templom Facebook (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

A sürgős egyének közötti kölcsön (...)

mariakovac Szilveszteri kvíz-est

Hitel ajánlat között az egyes komoly (...)

véleményt, a cikkek végén az erre kijelölt helyen, lehet írni

Reklam
Reklam
Kk
banyavidek