rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kikerült az első háromnyelvű helységnévtábla Kolozsváron

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Elhelyezte kedden a polgármesteri hivatal Kolozsvár háromnyelvű helységnévtábláját a város egyik kijáratánál. A latin felirat később kerül föléje – adta hírül Facebook-oldalán a Kolozs megyei RMDSZ.


„Nagyon szurkoltunk, hogy a táblák még a szerdán kezdődő FUEN-kongresszus előtt a helyükre kerüljenek. Teljesült az, amire nagyon rég óta vártunk” – mondta a Maszolnak Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke.

Oláh Emese alpolgármester az MTI-nek elmondta: szerették volna, hogy a FUEN kongresszusa előtt a város valamennyi bejáratához és kijáratához kihelyezzék a többnyelvű táblákat, de egyelőre csak a Nagyvárad felőli bejárathoz sikerült a szükséges jóváhagyásokat megszerezni, illetve kiállítani. Az alpolgármester hozzátette: csak itt helyezhette ki saját területére a táblákat a város. A többi bejáratnál a közúti társaság területére kell építési engedélyt kiállítaniuk, és a társaság még nem válaszolt a megkeresésükre. 

"A város többi bejáratához is megvan már az urbanisztikai engedély, csak várjuk a közutaktól a beleegyezést, hogy tudjuk kiállítani az építési engedélyt és tudjuk kihelyezni a táblákat" - jelentette ki az alpolgármester, aki szerint napok kérdése, hogy mindenhová kikerülnek a többnyelvű táblák. Oláh Emese elmondta, a polgármesteri hivatalon belül semmilyen ellenkezést nem tapasztal a többnyelvű táblák kihelyezésével szemben, de azt látja, hogy a közösségi portálokon a román nacionalisták részéről óriási nyomás nehezedik Emil Boc polgármesterre, amiért vállalta a többnyelvűséget. 

Lesz latin felirat is

Emil Boc polgármester április elején jelentette be, hogy nem fellebbez a helységnévtábla-ügyben hozott első fokú ítélet ellen, és többnyelvű helységnévtáblákat tetet Kolozsvár bejárataihoz. Közölte, hogy a szabványos helységnévtáblára a város román neve (Cluj-Napoca) alá kerül a magyar Kolozsvár és a német Klausenburg városnév.

Ugyanakkor a város római kori eredetére is utalni kíván azzal, hogy a háromnyelvű helységnévtábla fölé egy kőtábla kerül a város római kori megnevezésével. Hozzátette, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történész szakértőinek a tanácsa alapján ezen a Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117-138) felirat szerepel majd.

A polgármester elmondta, történelmi tény, hogy a mai Románia területén Kolozsvár volt az első város, amelyet a rómaiak municípiumi rangra emeltek. A mai román közigazgatásban is a municípium szót használják a megye jogú városok megnevezésére. "A megoldás tudományosan alátámasztható, és nem megosztó jellegű, hanem összeköt bennünket. Az a kötelességem, hogy tartsam tiszteletben a múltat, ugyanakkor a jövő felé irányítsam a közösséget. Ez egy európai megoldás, amely megerősíti a város többnyelvű, toleráns, békés és civilizált jellegét. Kolozsvár az együttélés művészetének a modellje" - fogalmazott a polgármester.

Sikeres perelés az előzmény

A Kolozs megyei törvényszék február 21-én mondta ki első fokon, hogy magyar nyelven is ki kell írni a településnevet Kolozsvár határaiban. A város polgármesteri hivatalát a Minority Rights egyesület perelte be, de a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.

A felperes azzal érvelt, hogy noha a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény húsz százalékban jelölte meg azt a küszöbértéket, amely fölött egy település kisebbségi lakosságát nyelvi jogok illetik meg, a jelenleg 16 százalékot kitevő mintegy ötvenezer fős kolozsvári magyarságot is megilletik a magyar helységnévtábla kihelyezésének a joga.

A törvény elfogadásakor ugyanis az 1992-es népszámlálás adatait kellett figyelembe venni, ekkor pedig még a küszöbérték fölött volt a magyarság aránya Kolozsváron. Később a törvénybe egy olyan módosítás is bekerült, hogy a többnyelvű feliratozás olyan szerzett jog, amelyet egy kisebbség akkor sem veszít el, ha időközben a küszöb alá süllyed a számaránya egy településen.

(maszol.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
n
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek