rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

KISEBBSÉG Törvény tiltja Romániában az etnikai arányokat megváltoztató közigazgatási átszervezéseket

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kihirdette Klaus Johannis államfő csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.

Az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben szereplő előírást az RMDSZ javaslatára foglalták bele a településnevek írásmódját is egységesítő törvénymódosításba. A jogszabály kisebbségvédelmi előírása ellen előzőleg maga az államfő emelt alkotmányossági óvást, de az alkotmánybíróság megalapozatlannak ítélte Johannis kifogásait.

A Románia által 1995-ben elsőként ratifikált kisebbségvédelmi keretegyezmény is tiltja, hogy (felosztással, összeolvasztással vagy más módon) úgy változtassák meg valamely közigazgatási egység határait, hogy az a nemzeti kisebbségek számarányának módosítását célozza vagy eredményezze.

A pontosítást az RMDSZ azért tartotta fontosnak beemelni egy hazai törvénybe, mert tapasztalata szerint Románia több esetben nem tett eleget a nemzetközi egyezményekben vállalt kisebbségvédelmi kötelezettségeinek. Romániában a nemzeti kisebbségek lakosságaránytól függ a közigazgatási anyanyelvhasználat joga. A hatályos rendelkezések értelmében azoknak a településeknek kell például a magyar elnevezését is feltüntetni, ahol a magyarok teszik ki a lakosság legalább egyötödét.

A húszszázalékos lakosságarány felett a helyi hatóságoknak az anyanyelvű ügyintézést is lehetővé kell tenni. A nyelvhasználati jogokat az RMDSZ indítványai alapján a nyáron elfogadott új közigazgatási kódexben pontosította és bővítette a román parlament, ám ez a jogszabály elbukta az államfő által kért normakontrollt, így kijavításáig a korábbi rendelkezések maradnak hatályban.

(krónika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek