rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Kolozsvári Magyar Napok: Vigyázz! Kész! Függöny!!!

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Már javában folynak az előkészületek a Kolozsvári Magyar Napok helyszínein, az önkéntesek éppen a Házsongárdi temetőt takarítják, vasárnap este pedig megkezdik az útlezárásokat – mondta Gergely Balázs csütörtökön, a start előtti sajtótájékoztatón.


Kolozsvár magyarságának legnagyobb közös ünnepe valójában már szombaton, augusztus 15-én megkezdődik, de ezen a nulladik napon még „csak” kiállítások, túrák, templomi koncert szerepel a műsorban, ezek nem igényelnek forgalomkorlátozást.

A nyomdaszagú, friss programfüzet borítóján a KMN kabalafigurája, Oszkár és rokonai/barátai ígérik: minden(t)rendben lesz a kilencnaposra duzzadt rendezvénysorozaton. A szervezők idén is kétszáz önkéntest foglalkoztatnak, ami nem is olyan sok, ha figyelembe vesszük, hogy 500-nál is több rendezvény sorakozik az összesített programban szombattól következő vasárnapig, vagyis augusztus 23-áig.

Horváth Anna alpolgármester a maszol.ro érdeklődésére úgy fogalmazott: olajozott rutinossággal néz a városvezetés a KMN elébe. „Minden állami intézmény – a rendfenntartók, a fogyasztóvédelem, élelmiszerbiztonsági felügyelőségek, és az összes többi intézmény, amely biztonságossá és ugyanakkor emberbaráttá teszi ezt a fesztivált – készen áll. Tudják, mi a dolguk, miután folyamatos egyeztetések zajlottak és zajlanak köztük és a szervezők között.” A városi önkormányzat idén lényegesen megnövelte a KMN finanszírozására szánt összeget: a tavalyi 130.000 lejről most 300.000 lejre nőtt a támogatás. Az elöljáró asszony ugyanakkor bevallotta nekünk: magánemberként ő is azzal a „problémával” küzd a Magyar Napok alatt, hogy választania kell a sokszor egyformán érdekes, vonzó, de egyidőben zajló rendezvények közül.

Gyűjtés Kárpátaljának

Mint arról már beszámoltunk, a fesztivált szervező Kincses Kolozsvár Egyesület ez évben is szervez gyűjtést, azzal a különbséggel, hogy most minden adományozott összeget a Kárpátalján élő iskolás gyerekeknek küldenek tovább. Az akciót az Ökumenikus Segélyszervezettel karöltve szervezik. Az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt nehéz helyzetben élő embertársaink megsegítésére három módszer közül lehet választani:

1. Küldjön SMS-t augusztus 1–október 31. között a 8843-as számra „Karpatalja" tartalommal. Az adományokat az Orange, a Vodafone és a Telekom hálózatokból küldhetik. Egy sms ára 2 euró*. Egy telefonszámról több SMS is küldhető.

2. Helyezze pénzbeli adományát a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt az infóstandoknál megtalálható adománygyűjtő perselyek egyikébe.

3. Utalja át pénzadományát a Kincses Kolozsvár Egyesület (Asociatia Clujul Comoara) számlájára, „Kárpátalja" jeligével.

Lejes számlaszám: Ro17BTRLRoNCRT00W5289102

Eurós számlaszám: Ro27BTRL01304205W52891XX 

Forintos számlaszám: Ro25BTRL01312205W52891XX

 

Sissi, a porcelánrajongó

A nulladik nap tehát a kiállításoké: a hungarikumnak minősülő herendi porcelántermékek egykori kolozsvári mintafiókjából származó tárgyakat a Szépművészeti Múzeumban (Bánffy-palota) mutatják be. A Herendi Porcelánmanufaktúra válogatott anyagának bővítéseként a Múzeum – külön meglepetésként – kiállítja az Erzsébet királynét és I. Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt ábrázoló mellszobrokat is, amelyek évtizedeken keresztül a palota pincéjében hevertek elzárva a világ szeme elől. „Sissi nagy rajongója volt a herendi porcelánnak, több étkészlete is ebből az idén már 189 éves manufaktúrából származott” – mondta Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke. A tárlatot szombaton 18 órakor nyitják meg. Előtte egy órával Könczey Elemér kiállítása nyílik meg a nagyközönség előtt, szintén a Szépművészeti Múzeumban. 

Kolozsvári Magyar Napok programja itt tanulmányozható. 

maszol.ro

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek