rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Londoni színház vendégszerepel Szatmárnémetiben

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Valódi színházi csemegének lehetnek a részesei azok, akik megtekintik 2017. június 12-én, hétfőn 19 órától a szatmárnémeti Északi Színház nagytermében William Shakespeare AS YOU LIKE IT (Ahogy tetszik) című művét a londoni CoIn Theatre Company előadásában.


A 2014-ben, Londonban alapított CoIn Theatre Company egy nemzetközi utazótársulat, amely különböző kultúrák látásmódját ötvözi internacionális stábbal létrehozott produkcióiban. Shakespeare Hamletjéből készített, háromszereplős változatuk kritikai és közönségsikert aratott három kontinensen, az előadás turnézott a Bárd szülővárosában, Stratford-upon-Avon-ban a Royal Shakespeare Companyval együttműködésben, nemzetközi fesztiválokon szerepelt Egyiptomban, Indiában és Oroszországban. Natsumi Kuroda japán színésznő a Legjobb Női Alakítás-díját vehette át a Hamlet!-ben nyújtott teljesítményéért a szentpétervári ArtOkraina Fesztiválon Ophelia/Gertrud/Sírásó összevont szerepében. Burák Ádám, a társulat művészeti vezetője és rendezője londoni tanulmányait megelőzően Marosvásárhelyen végzett rendező szakon, a két évvel ezelőtt, Erdélyben turnézó magyar nyelvű III. Richárdot követően ez az első angol nyelvű munkája, amely Romániában is megtekinthető.

Az Ahogy tetszik előadása a Targoviște-i BabelFAST meghívására készült. A produkció további felkéréseket kapott a 2017/18-as évadra Franciaországból, Sri Lankáról, Oroszországból és Ugandából.

Szereplők: Rosalind – Sylvie Fawkner-Corbett, Celia/Phebe – Barbara Blanka, WegorzewskaTouchstone/Jaques – Blain Neale, Orlando/Silvius – Benny Ainsworth Design: Amakubukuro Brown, Jelmez: Móricz Ágnes, Zene: Kovács Adrián, Bábtervezés: Novák Ildikó, Plakát: Sós Beáta, Video teaser: Guido Benedicto, Rendező: Burák Ádám

Az előadás angol nyelvű, az 1623-ban kiadott eredeti folio szövegét használja, és magyar illetve román feliratozással tekinthető meg, játékideje: 2x45 perc, egy szünettel. Korhatár 12 év. (www.cointheatrecompany.com)

Az előadásra jegyet a szokásos helyárakért lehet váltani a színház Horea úti jegypénztárában, minden hétköznap 10 és 17 óra, szombaton 10 és 13 óra között, előadások előtt egy órával, vagy interneten a biletmaster.ro jegyértékesítő rendszeren keresztül. További információkért a 0261-712106 telefonszámon vagy a szervezes.harag@gmail.com e-mailcímen lehet érdeklődni.

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

NABÍDKA SUPER URGENTNÍ NABÍDKA SUPER URGENTNÍ Na této stránce jsem narazil na tohoto poskytovatele půjčky a (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek