rmdsz 1
2024. április 18., csütörtök Andrea napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Referendum igenek és bojkott között – A család meghatározásáról szóló népszavazáson való részvételre buzdítanak az ortodoxok

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az igennel való szavazásra buzdít a román ortodox egyház a család meghatározásáról október első hétvégéjén rendezendő népszavazás kapcsán. A referendum ellenzői – köztük az erdélyi magyar LMBTQ+ közösség – bojkottra szólítanak.


Egyenesbe fordult a család alkotmányos meghatározásáról szóló, október 6-án és 7-én rendezendő romániai népszavazás kampánya, és a kétnapos esemény közeledtével egyre magasabbra hágnak az ellenérdekelt felek közötti indulatok. A román ortodox egyház hétvégi közgyűlése után arra szólította híveit, hogy vegyenek részt minél nagyobb számban, és szavazzanak igennel a referendumon. Az állampolgároknak a család meghatározásáról szóló alkotmánymódosító népszavazáson való részvétele hangsúlyosan demokratikus, ugyanakkor hazafias-nemzeti cselekedet is, amely rendkívüli fontossággal bír a román nép számára” – közölte a bukaresti patriarchátus, amely első alkalommal foglalt állást a referendum ügyében. A görögkeleti egyház egyúttal elítéli, és agresszívnak nevezi a referendum bojkottjára szólító felhívásokat, amelyek az ortodoxok szerint igyekszik jogtalanul lejáratni a népszavazást. Mint ismert, a népszavazás és a családmeghatározás mellett az erdélyi magyar történelmi egyházak is kiállnak.

A népszavazást a „hagyományos család védelmében” meghirdetett polgári kezdeményezés nyomán rendezik, amelyhez több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze a Koalíció a családért nevű egyházi hátterű ernyőszervezet. A kétnaposra kitolt referendum úgy pontosítaná az alaptörvényt, hogy a család „egy férfi és egy nő házasságán” alapul, meggátolandó az azonos neműek házasságkötésének legalizálását. A hatályos alkotmányban a „házastársak” fogalom szerepel. Miközben korábban teljes mellszélességgel felsorakoztak a kezdeményezés mellett, a román kormánypártok vezetői a múlt héten bejelentették, nem vesznek részt a kampányban. Viorica Dăncilă kormányfő brüsszeli látogatása során, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) EP-frakciója előtt elmondta, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fogja kampánnyal befolyásolni a választók döntését, mindössze azt tekinti kötelességének, hogy elmagyarázza, „miről lesz szó a referendumon". A kormányfő azt is leszögezte Brüsszelben, hogy a „népszavazás nem valamely szexuális orientáció ellen irányul”. Bukarestben vasárnap a melegek jogaiért síkra szálló civil szervezetek tüntetést rendeztek a referendum ellen, távolmaradásra szólítva a lakosságot. A Győzelem téren tartott megmozdulás mintegy 150 résztvevője – többek közt azt skandálva, hogy „A szerelmet nem szavazásra bocsátani” – egyház és állam szétválasztását követelte, azzal vádolva a Koalíció a családért mozgalmat, hogy gyűlöletet szít a homoszexuálisok ellen, akik emiatt félnek megjelenni a nyilvánosság előtt. Megszólalt a témában a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queerek jogaiért kiálló LMBTQ Erdélyben csoport, bojkottra szólítva az általa feleslegesnek tartott referendummal szemben. A mozgalom egyúttal tiltakozik az ellen, hogy egy kisebbséget, az LMBTQ+ közösséget „politikai haszon- és imázsszerzés céljából pártok, egyházak és kétes hátterű érdekcsoportok” felhasználják és megbélyegezzék. A csoportosulás felhívja a figyelmet, hogy a polgári törvénykönyv jelenleg sem engedélyezi és nem is ismeri el az azonos neműek házasságát, ugyanakkor azt állítja: a romániai LMBTQ-közösségek fórumai soha nem követeltek házasságot az azonos nemű párok számára. Bojkottfelhívást tett közzé az ügyben a Transindex hírportál is, feleslegesnek és megalázónak nevezve a referendumot; a petícióként hirdetett tiltakozást vasárnapig ezren írták alá. Közben a bukaresti alkotmánybíróság elismerte az azonos nemű párok jogát a „családi élethez” és a magánélethez. A testület egy korábban hozott határozatának indoklásában fejtette ki álláspontját a homoszexuális párok jogairól egy Brüsszelben házasságra lépett román-amerikai azonos nemű pár romániai elismerésének megtagadása kapcsán. A több mint ötvenoldalas indoklásban az alkotmánybírák közölték, a tartós kapcsolatban élő azonos nemű pároknak is joguk van kapcsolatuk, valamint az ebből származó jogok és kötelezettségek (vagyonközösség, öröklés) törvényes elismerésére. „Mivel egyetlen országot sem lehet a melegházasság legalizálására kötelezni, az azonos neműek esetében egy számukra is nyitott alternatív jogintézmény, az „élettársi szerződés” bevezetése lehet a megfelelő módszer a megkülönböztetés nélküli jogegyenlőség elvének érvényesítésére” – ajánlotta a taláros testület. A dokumentum szerint eddig 14 európai uniós állam tette lehetővé az azonos neműek házasságát, 8 másik pedig az élettársi szerződés valamilyen formáját intézményesítette. Az Európai Unióban hat olyan ország van – Románia, Bulgária, Lettország, Litvánia, Lengyelország és Szlovákia – amely semmilyen jogintézményt nem kínál az azonos nemű párok számára.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Ajánlatok kölcsön pénzt az egyének közötti súlyos Itt egy Kész az olcsó fogyasztása (...)

adj fel hirdetést
no
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek