rmdsz 1
2024. március 29., péntek Gedeon napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Több munkát és fegyelmet szeretne a Néppárt új elnöke

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt hétvégén megválasztott új elnöke több munkát, nagyobb fegyelmet szeretne a párt életében, ugyanakkor szorosabb együttműködést a már meglévő és az új szövetségesekkel, köztük a Magyar Polgári Párttal.


Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Néppárt hétvégi küldöttgyűlésén megújult a párt elnöksége: Toró T. Tibort Szilágyi Zsolt volt alelnök és államfőjelölt váltotta a vezetőség élén. Az új elnök Zatykó Gyulával, a partiumi régióért felelős alelnökkel közösen Nagyváradon tartotta meg első sajtótájékoztatóját. 

Zatykó Gyula újraválasztott alelnök elöljáróban elmondta: a Néppárt harmadik alkalommal tartott küldöttgyűlést, melyet három hónappal korábban tartottak meg, mint ahogy eredetileg tervezték, április helyett január 31-én.

Szilágyi Zsolt úgy értékelte: a küldöttgyűlés az államelnöki kampányról is véleményt mondott azzal, hogy bizalmat szavazott neki. Annak a politikai iránynak a folytatását szeretnék, amelyet ő a kampány során is képviselt. Amikor elfogadta a jelöltséget, több javaslatot is megfogalmazott. Kérte, hogy az eddigi szokásoknak megfelelően egy alelnököt az elnök felterjesztésére szavazzon meg a kongresszus, a stratégiai bizottság elnöke pedig szintén legyen tagja az elnökségnek, ugyanakkor a Székelyföld és a Székelyföldön kívüli területek egyforma arányban legyenek képviselve a vezetőségben. Az általa javasolt öttagú elnökség helyett a székely küldöttek kezdeményezésére héttagú vezetőséget szavaztak meg. Így lett a Néppárt alelnöke: Zatykó Gyula a Partiumból, Mátis Jenő Közép-Erdélyből, továbbá Johann Taierling, Kolcsár András és Zakariás Zoltán a Székelyföldet képviselő alelnökök, továbbá Toró T. Tibor stratégiai alelnök. Szilágyi véleménye szerint konszenzusos megoldás született, hiszen 4:3 arányban megújult a párt vezetősége.

A Néppárt új vezetője több munkát, nagyobb fegyelmet ígért a küldötteknek. Tervei között szerepel a párt teljes átvilágítása, melynek nyomán a helyi szervezetek elnöksége is 2-3 hónapon belül megújul. A párt máris megkezdte a 2016-os választásokra való felkészülést. Szilágyi a terepmunka mihamarabbi megkezdését sürgette. Azt kérte a küldöttektől, hogy menjenek el az emberekhez, ismerjék meg gondjaikat, igényeiket, hogy azok képviseletére vállalkozhassanak. Ugyanakkor az országos elnökség is megkezdte a munkát: első feladat-kijelölő ülésüket már a kongresszus másnapján megtartották. 

Szilágyi együttműködést szeretne a Magyar Polgári Párttal, hiszen a nemzeti oldalnak meg kell erősödnie a 2016-os választásokig. A múltbeli kölcsönös bizalmatlanság miatt a két párt fúziója nehezen valósítható meg, ezért Szilágyi egy paritásos partneri viszonyon alapuló együttműködést javasol az MPP-nek. A nemzeti oldal együttműködését egy olyan köztiszteletben álló vezető bevonásával teremtené meg, akiben mindkét fél megbízik. Ilyen személy Szilágyi szerint a Csibész alapítvány elnöke, Gergely István „Tiszti”, akit egyformán megbecsülnek a néppártiak és a polgári pártiak. A Néppárt elnöke reményét fejezte ki, hogy a „kinyújtott kéz politikájára” Biró Zsolt MPP-elnök pozitívan fog válaszolni. 

Szilágyi Zsolt hangsúlyozta: szükség van a magyar-magyar párbeszédre, így az RMDSZ-szel is kész tárgyalóasztalhoz ülni a 2009-ben létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében. Ebben a tekintetben példaértékű a Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Izsák Balázs által elnökölt Székely Nemzeti Tanács hétvégén megkötött stratégiai partnersége. 

Az Erdélyi Magyar Néppárt legfőbb szövetségesei az erdélyi magyarok és románok, valamint a velük együtt lakó őshonos közösségek. Szervezeti szinten természetesen továbbra is partnerként tekintenek a Fidesz–KDNP-re, továbbá az egyre erősödő román regionalistákra, és az európai regionalista és autonomista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségre (EFA). Szorosabb kapcsolat kialakítására törekednek a nemzetközi szervezetekkel is – hangzott el. 

Újságírói kérdésekre Szilágyi elmondta: a kongresszus keretében minden olyan vitát lefolytattak, amely a párt belső életét érintette. Ezek nem tartoznak a nyilvánosságra, ezért nem volt nyilvános a kongresszus második fele. A viták hasznosak voltak a párt számára, és az új elnökségnek bizalmat szavazott a kongresszus, így ezzel az erőcsoportok közötti verseny a kongresszussal véget ért, innen kezdve a helyhatósági választások sikeréért kell harcolni. 

A Néppárt új elnöksége az eddigi vezetők tapasztalatának megbecsülése és a személyi megújulás között teremt egyensúlyt, mely jó alap a további munkához. 
 

erdely.ma

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek