|
| Gutinmelléki FRISS ÚJSÁG |
|
| Volt egyszer egy FRISS ÚJSÁG |
|
Én még mindig büszkén
forgatom néha személyes kollekcióm lapjait. Nem nosztalgiázok,
nem a múlt szép idézésével töltöm időmet.
Csupán büszke vagyok arra, hogy voltak idők, évek,
amikor másképp gondolkodtunk.
Mi hozta létre Máramaros megyében az írott sajtó
űrpótló létesítményét 2004-ben? Talán hiába feltett
kérdés. Többen gondolták úgy, hogy erre szükség van,
ez jól jönne. Sok munkával, odafigyeléssel, jól jött
támogatással végre elindult hónapok tervezgetési eredményeként
a "napilap": Gutinmelléki FRISS ÚJSÁG. Morfondírozások a cím körül,
találgatások a szerkezettel kapcsolatban, mind nehéz gondok voltak,
de mégis indulásra készen és elégedetten álltunk 2004. húsvét táján,
amikor április 9-én megjelent a 0. szám beharangozóként, magyarázva
ötleteinket, hogy a Gutin hegység nem csak elválaszt, hanem össze is köt.
Jól emlékszem a lelkesedésre, a kíváncsi várakozásokra.
Április 16. a lap első száma. Négy oldal színes, négy
oldalon fekete-fehér. Szép, jó kivitelezés. A Bukarest
vendéglőben tartott fogadáson jelen volt a nagybányai
sajtó nagyszámú képviselete. Üdvözölték a magyar napilap
megjelenését, elismeréssel szólva a megvalósításról.
A román sajtó örült ennek a lépésnek. Jelen voltak szatmári
társaink is, a Baranyai család, akik indulásnál segítettek.
Nézegetem a képeket, az oldalt amit a bemutatóról készítettünk.
A maitól fiatalabb, de mind ismerős arcok. Gratulációk
és nyilatkozatok. Mindenkiben meg volt az önbizalom,
a bátorság, az elégedettség, hogy újat teremtettünk.
Talán akkor is már, csupán sejtésként a későbbi anyagi
gondoktól féltünk. De erre nem gondoltunk komolyan.
Majd az olvasók eldöntik, vállalják, hogy a lapnak élnie
kell. Előfizetői lesznek bőven a máramaros megyei napilapnak.
Sajnos idővel rájöttünk, hogy a máramarosi sajtó fogyasztói
nem képesek eltartani magyar nyelvű napilapot.
A hivatalos és személyes üdvözlések megjelentek a
lap hasábjain is. Csak néhányat sorolnék a személyiségek
közül: Ludescher István Nagybánya alpolgármestere leírta,
hogy mit vár a Friss Újságtól. Az én szerkesztői beköszöntőmmel
együtt az oldalon megjelentek Schönberger Jenő megyéspüspök,
Ioan Buda prefektus, Cristian Anghel Nagybánya polgármestere,
Heinrich Ferenc római katolikus plébános, Székely Erzsébet
vállalkozó köszöntői. A következő, április 17-i szám interjút
közölt Böndi Gyöngyike parlamenti képviselővel, melyben
köszöntötte a lapot, nagy reményeket fűzve elkövetkező
sorsához. És még sorolhatnám...
Lelkes belső és külső munkatársaink dolgoztak,
írtak, tudósítottak, hogy minden nap a legfrissebb
híreket olvashassa aki kezébe veszi az újságot. Sok
embernek kellene köszönetet mondani mindazért, amit tett.
Nem tehetem, hogy itt neveket soroljak. Nem szeretnék
megsérteni senkit sem azzal, hogy kifelejtem a felsorolásból.
Aki egyetlen Friss Újságot is tartott kezében valamikor,
vegye úgy, hogy köszönet jár érte. Ha jószándékkal,
igaz kíváncsisággal tette. Ha bírálta valamely cikk í
róját, akkor is jól tette. Aki pedig irigységből,
vagy rosszindulatból tette, annak piruljon arca azért,
mert érezheti, hogy nem jószándékú magyar ember.
Mégis, megemlítem, hogy a külső munkatársak között
mind, kivétel nélkül nagyszerű embereket fedeztünk fel.
Külön megköszönöm tevékenységüket.
Lassan-lassan jöttek a nehezebb idők, évek is. Le
kellett mondanunk a színes oldalakról, a hetente megjelenő
példányszámról. A pénz az úr. Az állandóan emelkedő
nyomdaköltség egyéb kiadások nehéz gondokat okoztak.
Voltak, akik segítségünkre siettek. Köszönet azoknak
a támogatóknak, akik a helybeli magyarságot segítették tetteikkel.
A "független napilap" tudósított az egész megyéből.
Ez igazán és főleg választási kampányok alkalmával volt
érezhető. A magyarság képviseletében ebből is kivette
részét az újság. Voltak gazdasági, politikai, társadalmi
témájú cikkei bőven, nem hiányzott a kultúra és oktatás,
a nagyszámú egyházi, vallásos cikkek tudósítások napirenden
tartották mindezeket a témákat is.
Szép és izgalmas évek voltak. Napi változatos 8
oldalt összeállítani lelkes és hozzáértő munkatársakkal,
vezércikket készíteni majdnem minden nap a legérdekesebb,
figyelmet keltő témáról, fotóanyagot összeállítani
digitális technikával és mindent továbbadni a tördelés,
nyomtatás felé - nagyszerű elfoglaltság.
Jöttek azonban és egyre sűrűsödtek a gondok is.
Sok-sok probléma. Ezekre nem is jó gondolni. Nem is
sorolnám ezeket. Eszünkbe se jussanak. Mert 2009 január
30. megelőzően, ami az utolsó megjelent lapszám napja
volt, megjelentek a rossz hírek. Gazdasági okokból,
a vásárlóerő csökkenése, kénytelen..., meghatározatlan
idő..., köszönjük..., stb., mind hiábavaló magyarázatok.
A megye magyar lakossága nem volt képes eltartani
egy napilapot. Lehet mindennek oka a digitális
technikától kezdve (TV, internet, stb.) a valós
gazdasági helyzet, a kis jövedelmek, a fogyatkozás,
az érdektelenség és közömbösség, a széthúzás, vagy
bármely magyar átok, mégsem okok ezek kultúránk,
anyanyelvünk, érdekképviseletünk, szellemiségünk
ápolásának hanyatlására.
Gyönyörű, szívhez szóló cikkeket írtak az utolsó
lapszámokban Fazekas Magdolna, Kaszta István, Varga
Margarét, jómagam is a "Mindennek ára van" című vezércikkben,
mindhiába. Már késő volt. Az újság január 30-án megszűnt.
Lesz-e még valaha? Mai világunkban ez kétséges.
Legalább a digitális technika pótolná!?
Múlt időben szólok. Visszagondolva a sok munkára,
szeretném köszönni a lap volt főszerkesztőjeként mindenkinek
aki valamit tett érte. Különösen szeretném megemlíteni
az évek hosszú során közölt vallási témájú sorozat
szerzőjét Heinrich Ferenc atyát, Pusztai János írót,
Pain Lajos írót, akiknek cikkei érdekesebbé,
tartalmasabbá tették lapunkat. Boczor József, Kaszta István,
Fazekas Magdi, Farkas Imre, Szentgyörgyi Sándor és
Szentgyörgyi Botond is ugyanazt tették, a nevüket nem
lvasók pedig ne haragudjanak, írásaik a megye magyar ügyét szolgálták.
Nem sajtótörténetet írtam jelen cikkemmel.
Szeretném, ha nem felejtenénk a Gutinmelléki Friss
Újságot csupán azért is, mert volt, mert életünkhöz
tartozott, a szórvány ébren tartását szolgálta, ameddig bírta.
2010. február 10.
Hitter Ferenc
|
 |
|
|