rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

2015-re kész észak-erdélyi autópályát ígértek

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A Maros Megyei Tanács elnöke, Ciprian Dobre március 6-án az észak-erdélyi autópálya két Maros megyei szakaszára urbanisztikai engedélyeket írt alá. A két engedély a sztráda Marosvásárhely–Marosugra, illetve Marosugra és Maroskece, azaz a Maros és Kolozs megye határáig terjedő szakaszra szól.


Emellett engedélyezték a marosvásárhelyi bekötőutat is, amely Lukailencfalva és a Metro áruház közötti szakaszon épülne meg, összekötve a sztrádát a 15-ös országúttal. Az engedélyek kibocsátása újabb reményt csillant fel a Maros megyeiekben: hátha mégiscsak csoda történik, és hamarosan nekilátnak az építkezésnek. Milyen reményeket táplálhatunk az autópályával kapcsolatban? – kérdeztük Kelemen Mártont, a megyei tanács alelnökét. 

– Hogy az észak-erdélyi autópályáról ismét beszélünk, ez már előrelépés. Úgy nézett ki, hogy az észak-erdélyi autópálya építése meghalt. Most a projekt feltámadásának vagyunk tanúi. Az Országos Útügyi Hatóság első lépésben kérte az urbanisztikai engedélyt, ennek alapján megszerzi a különböző engedélyeket, hiszen a környezetvédelemtől a vízügyi igazgatóságon át egy egész sor engedélyre van szükség. Az engedélyek beszerzése elhúzódhat, de előfordult már, hogy bizonyos autópálya-szakaszok évekre leálltak az engedélyek hiánya miatt, de reméljük, hogy most ez nem fog előfordulni. Amit Dan Sova miniszter mondott, hogy 2015-ben közlekedni fogunk ezen az autópályán, mérsékelt optimizmussal kell kezelni.

Pontosabban: mérget nem vennék rá. Ha elkezdődik az építkezés ezeken a szakaszokon, akkor már folytatják a munkát, és be is fejezik. Hogy mennyi idő alatt, az jó kérdés! Sokéves tapasztalatunk, hogy az autópályák lassú ütemben épülnek, gyakorlatilag az észak-erdélyiből 60 kilométer van kész, és a magyar határ közelében egy másik szakaszon rövidesen aszfaltoznak.

– Mikorra várhatók a közbeszerzések?
– Az Országos Útügyi Hatóságnál folynak az előkészületek, de a procedúra megkezdésére konkrét időpontról még nem beszélünk. 

– Hol kezdik el a munkálatokat?
– Aranyosgyéresen kezdik el a munkálatokat. Két szakaszról beszélünk, mindkét szakaszra kikérték az urbanisztikai engedélyt, de pontosan nem lehet tudni, hogy merre haladnak, hiszen nagyszabású munkálatról lévén szó, a nyomvonalon egyszer a hidakat építik meg, ami azt jelenti, hogy egy időben több építőtelep létesül. A két szakaszra külön írják ki a közbeszerzést, előfordulhat, hogy a két szakasz megépítését más-más cég nyeri meg. 

– Mit lehet tudni a kisajátításokról?
– Miután megvannak az engedélyek, az Országos Útügyi Hatóság az összes engedély birtokában kiadja az építési engedélyt, ennek és a megnyert közbeszerzésnek az alapján kezdődhet a felvásárlás, illetve a kisajátítás. Mivel erre létezik törvényes keret, emiatt nem lehet jelentős időbeni csúszás. 

– Ki jár jobban: akitől megvásárolják, vagy akitől kisajátítják a földjét?
– Ebbe nem megyünk bele, ez telekspekulációkra adhat okot. Nem vagyunk projektgazdák, de ezek a nyomvonalak nem voltak titkosak, el tudom képzelni, hogy ennek tudatában a tulajdonosok nem adták el a földeket. Akitől földet vásárolnak fel az építők, azok nem járnak rosszul, mert megkapják a piaci árat a telkekért – mondta Kelemen Márton, a tanács alelnöke.

(Népújság, Erdély.ma)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek