rmdsz 1
2024. március 28., csütörtök Hajnalka napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Az új ortodox zsinagóga avatására készülnek Máramarosszigeten

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

November elején avatják fel Máramarossziget új ortodox zsinagógáját. Az ezzel kapcsolatos információk Máramarossziget polgármesteri hivatalának közösségi oldalán jelentek meg, azt követően, hogy október 12-én Vasile Moldovan polgármester egyeztetett az avató ünnepség kapcsán a zsidó közösség szervező tagjaival. A közlemény szerint az avató ünnepségen több, mint 500 zsidó jelenlétére számítanak.


A most épült zsinagóga jelentős vallási helynek számít az ortodox zsidó világban, lévén, hogy a múltban Máramarossziget fontos székhelye is volt a Teitelbaum rabbi-dinasztiának. Az épület maga, Európa legújabb, ugyanakkor Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógája, mely az egykori nagy ortodox zsinagóga helyén épült fel, amit 1944-ben a visszavonuló német csapatok felgyújtottak.

Alapkőletételre 2017. május 21-én került sor 280 zsidó rabbi jelenlétében. Az avatásra hamarabb sor került volna, azonban az azóta folyó munkálatok elvégzését a járvány lassította.

(mmhm.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. Ö Magánszemélyek közötti hitelajánlat pénzügyi nehézségekkel küzdő személyek számára. (...)

Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei miatt. Hiteleket és befektetéseket vállalok mindenféle ügylethez. Kérjük, a hiteligénylésben pontosan adja meg a kért összeget és dátumot, hogy cserébe be tudjam mutatni Üdvözölni! Ha bármilyen helyzetre pénzre van szüksége, írjon nekem személyes igényei (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek