rmdsz 1
2024. április 20., szombat Konrád, Tivadar napja
árfolyam:
1 euro = RON
1 dollár = RON
100 forint = 0 RON

Belügy: A 65 éven felüli személyek naponta 11 és 13 óra között hagyhatják el otthonukat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kedd este Ludovic Orban kormányfő bejelentései után a belügyminisztérium is sajtótájékoztatót tartott.


Marcel Vela belügyminiszter ismertette a kijárási tilalom részleteit, például tisztázta, hogy a 65 éven felüli személyek naponta 11 és 13 óra között hagyhatják el otthonukat a kijárási tilalom ideje alatt. Marcel Vela a sajtótájékoztató alkalmával elmondta, évtizedek óta ez Románia legrosszabb válsága.

Egy nap alatt 186 ember fertőződött meg, aminek arányában - a helyzet ellensúlyozása érdekében - keményebb lépéseket fognak tenni. Az új korlátozások ezért holnaptól lépnek érvénybe. Ezzel kívánják felébreszteni azokat, akik még nem vették észre a veszélyt, mert a közegészségügy nem játék.

A 3-as számú katonai rendelet többek között előírja, hogy a 65 éven felüli személyek 11 és 13 óra között hagyhatják el otthonukat, ebben az idősávban is csak akkor, ha alapszükségleti cikkeket kell beszerezniük (beleértve a háziállatok szükségleteit is), ha halaszthatatlan egészségügyi ellátásra van szükségük, továbbá ha kiskorút, más idős személyt vagy fogyatékkal élő személyt kell ellátniuk.

Emellett engedélyezett a lakhely körüli mozgás - de nem csoportosan - és a háziállatok sétáltatása. Vela szerint a megszabott idősávon kívül csak abban az esetben hagyhatják el lakhelyüket az emberek, munkavégzés, életbevágóan fontos vagy a munkavégzéshez nélkülözhetetlen javak beszerzése emberek vagy háziállatok számára, orvosi ellátás igénylése, amennyiben az nem halasztható és nem bonyolítható le kommunikációs eszközök révén, gyermek, idős ember vagy fogyatékkal élő személy gondozása, felügyelete, családtag elhalálozása.

Ezen kívül rövid sétát lehet tenni vagy sportolni lehet egyénenként a lakhely közelében. A belügyminiszter figyelmeztetett, hogy minden csoportos sporttevékenység tilos, a futballozás is. Kivételt képeznek azok az esetek is, amikor valaki éppen vért adni megy, vagy humanitárius, illetve önkéntes tevékenységet végez.

Annak is joga van elhagyni otthonát, akinek mezőgazdasági munkát kell elvégeznie, illetve értékesítenie kell a mezőgazdasági terméket. „Itt orvosokról, üzletemberekről, tanárokról, tudósokról, illetve gazdákról van szó, akik bizonyítani tudják, hogy részt vesznek valamilyen tevékenységben” – tette hozzá a belügyminiszter. Hozátette, a helyhatóságok kötelesek azonosítani és biztonságba helyezni a hajléktalan személyeket. A piacok működtetőinek biztosítaniuk kell a minimális távolság betartását az árusok és a vásárlók között. Illetve, 14 napra felfüggesztik az összes kereskedelmi repülőjáratot Románia és Franciaország, valamint Románia és Németország között.

Kivételt képeznek az állami gépek, az áruszállítás vagy a humanitárius járatok. A rendelkezés szerdán, 23 órától érvényes. És azokat az iratokat, amelyek a szükségállapot idején járnak le, a szükségállapot végétől számított 90 napon belül fel lehet újítani. Bármilyen lakhelyelhagyást szükséges igazolni vagy a munkáltatótól beszerzett okmánnyal, vagy a saját felelősségre kiállított nyilatkozattal.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a munkaadótól származó igazolást be lehet mutatni telefonon, tableten, stb. is. A kijárási tilalmat bevezető rendelet holnap 12 órától lép hatályba Dr. Raed Arafat tájékoztatott a koronavírus-járvány kedd esti állásáról: 794 megerősített COVID-19 esetről tudunk, amelyből 79-en meggyógyultak, és 11-en meghaltak. A kórházi osztályokba 431 személy van beutalva, és 18-an vannak intenzív terápián. Intézményes karanténban 5 556-on, lakhelyi elkülönítésben 87 506 személy van.

Arafat megemlítette azt a rendeletet, mi szerint március 24-től 14 napig felfüggesztenek minden sebészeti beavatkozást, amely nem képez sürgősségi esetet, illetve a járóbeteg programálásokat is, legyenek azok állami vagy a privát szektorban. Ennek lényege, hogy a kórházakban felszabaduljanak a helyek ahol lehetséges, és az orvosoknak ne kelljen naponta bemenniük, hanem programált rendszer szerint. Az utóbbi 48 órában intézkedtek, hogy minden beteg aki nem sürgősségi eset, elhagyhassa a kórházakat. Az orvosok felelőssége, hogy eldöntsék, hogy mennyiben korlátozza a tevékenységét, hogy csökkentse a betegek és az orvosi személyzet kitettségét – ugyanis a rendeletnek általános jellege van, s nem lehet minden egyes betegre alkalmazni.

A belügyi államtitkár megemlítette a véradás problémáját. Jelezte, hogy komoly visszaesés tapasztalható a véradás kapcsán, miközben a betegségek amelyek ezt szükségessé teszik, továbbra is léteznek, így szükség van továbbra is véradókra. Biztosított, hogy a vérközpontok továbbra is nyitva vannak, és azokat akik megtehetik, azokat arra kéri, hogy menjenek vért adni. Arról is tájékoztatott, hogy az IGSU szétosztott 100 ezer magas védelmet biztosító maszkot, és 15 ezer védőöltözetet. Jelezte, hogy továbbiak is érkeznek – ígérte Raed Arafat.

A forradalom óta nem volt ilyen fontos a belügyminisztérium munkája Bogdan Despescu arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában a belügyminisztérium alkalmazottai járőröztek a kórházak körül, őrző tevékenységet végeztek a karanténoknál, ellenőrizték az elkülönítésben lévő személyeket, ellenőrizték a határátkelőket, mint ahogyan az éjszaki kijárási tilalom betartását is. Elmondása szerint a forradalom óta a tegnap éjszaka végezte a legfontosabb tevékenységet a belügyminisztérium: 1700 olyan személyt azonosítottak, akik nem tartották be a kijárási tilalmat. Illetve, több mint 60 ezer személyt ellenőriztek a karanténokban és az elkülönítésekben.

Bogdan Despescu elmondása szerint 4 esetben kellett karanténba zárást végezzenek a kihágások következtében. Arról is szót ejtett, hogy holnap a hadsereggel is együtt fognak működni, de ez az intézkedés nem ok a félelemre. 

(transindex.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


k rmdsz
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

Személyi kölcsönök egyszerű formaságokkal Jó reggelt kívánok ! Nehezedre esik a problémáid kezelése? Mondj nemet a problémákra...ez (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
tmh
Reklam
Reklam
Reklam
k rmdsz
banyavidek